Az Ernst-Múzeum kiállításai 1947-1954

Magyar kisplasztikai és grafikai kiállitás, 1800-1954, 1954. szeptember

képzőművészet társadalmi szerepét, történelmünk nagyjainak már a század első felében szerettek volna emlékszobrot állítani. Az országunk félgyarmati helyzetéből adódó gazdasági és politikai viszonyok miatt még Ferenczy István sem érhette meg legalább egy emlékszobrának a felállítását. Budapest első emlékszobrát Ilans Gasser osztrák szobrász készítette 1851-ben, (a szabadságharcot vérbefojtó Hentzi tábornok emléke volt e szobor). A hazafias magyar történelmi ábrázolások csak a kisplasztika és érmészet terén valósulhattak meg. Ferenczy István Hunyadi János és László emlékére, gondosan megformált bronzérmet készített. Alexi] Károly, Schossel András, Czélkuti Ziillich Rudolf, Faragó József, Dozsnyay Károly kénytelenek voltak lemondani nagy emlékművek készítéséről s így munkájukat már eleve kisplasztikái ábrázolásoknak tervezték. A lelkes polgárok, ha már nem állíthattak köztéri szobrot sem Mátyás királynak, sem Kossuih Lajosnak, szívesen vették, ha kisméretű mellszobruk ott állhatott a családi otthonokban. A kor egyik jellegzetes kisplasztikája Alexy Károly 1841-ben készült Mátyás szobra, mely azokban az években került sokszorosításra, mikor a király elutasította a Ferenczy István által tervezett Mátyás-szobor felállításának kérelmét. Alexy Mátyást történelmileg hiteles viseletben igyekezett ábrázolni, de ez nem nagyon sikerült. Szobrában gótikus é^ barokkos elemek keverednek. Frre azonban akkoriban nem figyeltek fel és a szobor plasztikai fogyatékosságait sem kifogásolták. Örültek, hogy Alexy magyar királyt ábrázol. Az 1848-ban készült Batthyány Lajost ábrázoló kisplasztika is Alexy munkája. Állítólag e szobor elkészítése miatt az ellenforradalom hónapokra bebörtönözte a művészt. Kiszabadulása után, hazai megélhetés hiányában Londonba emigrált, hol folytatta hazafias szellemű kisplasztikái tevékenységét. Megmintázta Kossuth Lajos negyed-életnagyságú mellszobrát s a már említett Batthyányi mellszoborral együtt terjesztette emigránsaink között. Az elnyomatás éveiben, mikor nemzeti művelődésünk a legkorlátozottabli volt, indult leggazdagabb virágzásának a magyar kisplasztika. A kor nyomasztó politikai és gazdasági viszonyai közepette Izsó Miklós zseniális elgondolásai csak szoborvázlatokban és néhány centiméteres kisplasztikában ölthettek testet. Munkásságának gyöngyszemeit a kis terrakotta figurák képezik. Ezek készítése nem függött a megrendelőtől, a szoborbizottságoktól — sajátmagának készítette őket. Egyetlen darabot sem adott el közülük, kiállításra is csak halála után kerültek. Termékeny fantáziájának ezek a kis alakok adtak legtágabb lehetőséget. Költői ihlettséggel, minden keresettség nélkül hihetetlen magabiztossággal gyúrta agyagba friss benyomásait. Minden egyes alakját az életből vette — nem fárasztó, sablonos modellezés, hanem közvetlen élmények során. Csodálatos, magyar népi világot rögzített meg agyagfiguráiban. Alakjai szemünk láttára szinte megmozdulnak. A táncoló parasztok kifogyhatatlan életvidámsággal ropják a csárdást vagy a verbunkot. Cigányhegedűseinek szinte halljuk a zenéjét. Ügy érezzük, minden kisplasztikája kedves ismerősünk : A gyermekét szoptató koldusnő. Az arató parasztmenyeeske, Az ételhordó nö, A részeg kortes, A kereket vető cigánygyerek stb. Az utóbbiban a mozgó alak szobrászi ábrázolását 6