Az Ernst-Múzeum kiállításai 1937-1939

Pólya Tibor emlékkiállítása

PÓLYA TIBORRÓL IRTA : SZÉP ERNŐ Úgy fáj még mindig a szívem, nem is szép dolog talán, hogy így összeszedtem magam, rendes mondatokat szerkeszteni. Felőle, az édes kedves felől, az aranyos felől. Ö szólott úgy az emberhez, ha beszélni kezdett az emberhez: mondjad aranyos! — még a fületekben van úgy-e. A fülembe van a heves, lobos beszélése, olyan volt a szava, mint azok a gömbölyű bonbonok, amelyeket úgy élveztünk kisfiú korunkban, az édes rum a nyelvünkre csorgott rögtön, ha a fogunk azt a bonbont megtörte. Olyan kedvességgel, izgalommal beszélt a barátaival, ahogy más a nőkkel beszél, akik tetszenek neki. Ügy sütött örökösen az a gyönyörű nagy szeme, olyan lelkendezés, olyan öröm volt az arcán, alig birt egyhelyben ülni ha beszélt, mesélt, úgy viselkedett mintha folyton vágtába akarná kapni a széket,mint a lovat, jaj,az az ideges köhécselése, nevetgetése a beszélése közt, amivel mulattatott bennünket, jaj jaj, hogy azt már többet nem fogjuk hallgatni. Milyen szellemes volt a mi drága Tibink, de ami több, micsoda áldott humor csergedezett ebben a lélekben, én nem is tudok ma senkit Magyarországon, akiben a humornak ekkora gyógyerejű forrásvizét fakasztotta volna a Teremtő a lelkéből. Az ő szolnokmegyei urairól, parasztjairól való meséléseit, azoknak a frazeológiájával, dallamával, ízével, istenem milyen kár hogy lemezre nem vettük azokat, hogy halhatatlan hangosak maradjanak. Hiszen ha sejtettük volna . . . Zseni lakott a mi Tibinkben, remélem Ti is meg vagytok győződve felőle, kik együtt dolgoztatok és mulatgattatok vele. Rá van nyomva a zseni impresszuma a fiatal karikatúráira, a türelmetlen festményeire. Ügy nem tálalta fel soha teljes tökéletesen, ami Benne volt, ahogy április nem szervírozza 3