Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936

162. Csoportkiállítás: Rippl-Rónai József, Istokovits Kálmán, Barna Elek, Gulyás Ferenc, Kenéz János

szetből és ezt találjuk első arcképeiben, melyeknek egyik ragyogó példája a Thadeus Nathanson arcképe (1899). Ehhez a szellemiséghez fordult ő viszsza, mikor francia internáltatásából hazatérve, megkezdte újra pasztellel festett arcképeinek gazdag sorát. Ez az itt bemutatott sorozat csak egy része efajta nagyszabású munkálkodásának. Hiszen csak úgy öntötte őket, játszi könnyedséggel. És ime, mégis alig van két egyenlő formájú darab köztük. A formát a modell lényegéből emelte ki. így érthető, hogy legszebb műveit nem közvetlenül a modell előtt alkotta, hanem annak távollétében, képzeletéből teremtette. Előbb „megtanulta" a modelljét, kikutatta belső lényét, aztán ahhoz kereste meg a külső formát. Ez a forma szakítás előbbi korszakának kontúrra épített művészetével. Nem a vonal, de a szín most az uralkodó. De micsoda szín! A titokzatos színárnyalatoknak olyan gazdag csokrát állíthatjuk most össze, aminőre kevés művésznél van példa az egész világ művészetében. Amit az irodalomban a szimbolista költők képviselnek, a ritka jelzők, az elhaló sóhaj, a halk felkiáltások poézisét, azt kereste ő is. Ez a művészet nem a hangos effektusok művészete. Egy szemrebbenés, egy elvesző profil, egy felcsillámló fény, egy elhalkuló szín, egy megtört gesztus ihleti. Rippl-Rónainak csodálatos érzéke volt a kiadatlan szín és finom mozdulathatások fölfedezésére. Az ő raffinált érzése, mely a valóságból a legritkább színárnyalatot is kiérezte, meglátta az új vonalmeneteket, bele tudott hatolni az emberi lélek titkos rétegeibe. Egyes arcképei izgalmas titkok árulói. A legmélyebb pszichológiai tanulmányokra ad alkalmat az arcképeknek itt egybegyűjtött sorozata. Önarcképei utak Dosztojevszkij lélekábrázolásainak mélységeihez. Nem hiába bújta oly elmélyedten az orosz mestert. 4