Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936

162. Csoportkiállítás: Rippl-Rónai József, Istokovits Kálmán, Barna Elek, Gulyás Ferenc, Kenéz János

MÁSODIK KIÁLLÍTÁSUNK. Huszonötödik jubiláris évünk e második kiállításán a hangsúly Rippl-Rónai József arcképművészetén van. A művésznek az Ernst Múzeum igazi otthona volt. Ez már a hetedik kiállítás, melyet műveiből rendezünk. Hogy pedig most sokrétű művészetének csak egyik oldalát emeljük ki, annak oka, hogy újabban úgy állították be arcképművészetét, mintha azon az öregkor elernyedése látszanék. De vájjon igaz-e ez? Erre a kérdésre akarunk felelni ezzel a kiállítással, közvetlenül azután, hogy szülővárosa, Kaposvár, arcképszobrát leplezte le. Aki a kiállítás első négy termét megszemléli, egy nagyszerű művészi lélek kibontakozásában gyönyörködhetik. Mikor Rippl-Rónai belekerült Párizsban, a mult század kilencvenes évei elején, abba az új művészi áramlatba, mely szakítva az impressziók percig-való hatásának megrögzítésével, azok átszellemesítésére, szimbólumokká emelésére törekedett, — Rippl-Rónai menten felismerte, hogy ez az ő világa. Már legelső kísérleteiben, akkor is, ha egyéni jelenség elé került, mint az arcképnél, képzeletében átemelte azt egy általános idea tisztult légkörébe, az egyénből típust csinált, az egyszerűből örökkétartót. Megkereste a lélek legbelsőbb titkát s azt a titokzatosnak megfelelő sejtelmes formába öntötte. (Innét származhatik az elernyedés vádja.) De a titokzatost, melyet éles kontúrokkal természetesen nem lehet kifejezni, megérezte ő társai művészetében is, kiolvasta a sokat búvárlott keleti művé3