Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936

158. Csoportkiállítás: Basch Andor, Domanovszky Endre, Ijjász H. Imre, Kontuly Béla, Vadász Endre festőművészek, Halmágyi István szobrászművész

hangsúlyozására tör. Felületes szemlélő ezt azonnal meglátja. De aki belenéz műveibe, megérezheti, hogy ez a szimbolikus világ a perzsa miniatűrök finom rajzából épül fel, hogy a szín csak ráhajlik a formára, mely alapjában a lényeges elem maradt. Senki sem bújhat ki a bőréből; csak ruhát válthatunk. Domanovszky színlátását igyekszik kifejleszteni, van is, nem egy képén, valamely ékkőszerii harmónia, de megmaradt annak a rajzlátásos embernek, ki eredetileg is volt. Ilykép forrong a fiatal művész, de mily nagyszerű Ígéret a művészete. Már nem uj ember Basch Andor, aki uj stílusának kiérlelt eredményeivel tölti meg a nagytermet. Az ő fejlődése ugrásszerű. Sokáig a finom tónus embere volt, ki meleg, buja színekben dúskált, mély tüzek villogtak elő bársonyos tónusaiból. a testszin zománca, mint olvasztott arany, sajgott és vibrált akt-képein. Voltak aztán kis tengerparti képei, melyeken az egyénekből összeszőtt tömeg ékkőszerüen csillogott. Aztán lekerült DélFranciaországba, Cagnesba, Renoir Cagnes-jába, ahol az agg mester reumától elnyomorított kezére kötözött, rózsavízbe mártott ecsettel dolgozott. Fitos orrú aktjait, tulrózsás husu aktjait... Basch Andorra ez a Renoir nem hatott. Ellenkezőleg, a délvidéki nap hidegen lángoló fénybe öltözött képein elveszítette szinei mély tüzét, el tónusa bársonyos zománcát, s a nap, mely kertjeire, villáira tűzött, nem melegítette fel színeit. Ez a hideg összhang erősen rajzos felépitésekből alakult ki. De amióta idehaza dolgozik, bár megőrzi világos össztónusát, a magyar levegő melegebb és mélyebb tüzei kezdenek képein fellángolni. Most szabadabb, festőibb, könnyedebb és árnyalatokban gazdagabb, minden tiszta szin egymásmellé állítás ellenére is. Hiába, máskép világit a nap a Kelenhegyi-uton, mint egy cagnes-i kertben! Basch Andor előadása is meg5