Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936

154. Fenyő György, Ferenczy Károly

Fenyő György. Aki az első teremben a 9. számú vörös krétarajzokat megnézi, s utána a többit, meglepetve figyelhet meg egy határozott stilfordulást, megállapíthatja az élet interpretálásának széles egységesítő formájától a bensőségesen egyszerű felé való hajlását. Évek belső izgalmai, az érzéseknek szinte önkinzó elemzése, önmagának a világgal való szembeállítása zajlik le e lapokon. Ezekből nőttek ki Fenyő György mai művészi állásfoglalásának bő termékei. Mikor először jelentkezett e termeken át a magyar közönség előtt, volt a művészetében bizonyos kiforrottság, nyugalom, lehiggadás, — amit azonban ő — ugy látszik öregségi tünetnek nézhetett és mihelyt a kiállításon tul volt, igyekezett mindent élűiről kezdeni. Évek óta megfigyelhettem, hogy egy-egy kiállítás mily sorsfordulás jelentőségű egy-egy fiatal művész életében. Itt, a termek egységében, a képei előtt ösmeri meg önmagát. Itt jön rá arra, hogy tulajdonkép mit akart és hová jutott? Az út tévelygés volt-e, nagy kanyarokkal, vagy nyílegyenes, mely célba vitte? Egy-egy ilyen bemutatkozás tulajdonképpen megmutatkozás, — de kinek? Önönmagának. Utána jött a leszámolás. Vagy elvetette a multat, vagy kifejlesztette. Ritka a tökéletes megtagadás, mert az ifjúkori művekben gyakran sejtve, ritkán világossá válva, már benne van a kései fejlődés sok egyelőre ismeretlen fokozata, egyelőre még a művész előtt is ismeretlen formában. Az olaszországi tájak klasszikus leegyszerűsítései után Fenyő György naiv önlelkéhez menekült, az öntudat alól szedte elő a formákat, melyek mintha gyermekkori álmaiba 5