Az Ernst-Múzeum kiállításai 1930

116. A Szinyei-Merse Pál Társaság művésztagjainak harmadik kiállítása

Az egész ország ünnepelte. Képviselő, majd a szépművészeti főiskola igazgatója volt. Római sikerei megszerezték számára a Szent István-rendet. Vármegyéje (Sáros) díszpolgárrá választja. A félreismerés keserves évei után az elismerés aranysugara vont glóriát homlokára. Ezidőtájt keletkezett a Japán-kávéház Szinyei. asztaltársasága. Kezdetben csak Lechner Ödön járt ide tisztelőivel. Mikor aztán Szinyei zenitjére ért, törvényszerű következmény volt e két congeniális mester ideális barátsága. Felbonthatlanná tette e barátságot a vidám, epikureusi világnézet, mely mindkettőjük jellemének alapelve volt. Ez vonzotta aztán köréjük azokat a művészeket s azok barátait is, kik tán művészi felfogás tekintetében más uton jártak, de akiknek jól esett a napi fárasztó munka után felüdülni ebben a társaságban. Csak a vidámság volt itt szívesen látott vendég. Száműzve volt innen minden, ami banális, nagyképű, pláne rosszakaratú. Tréfák, vidám ugratások — melyek azonban sohasem váltak Ízléstelenné — állandóan napirenden voltak itt.Természetesen komoly viták sem hiányozhattak, melyeket többnyire aktuális művészi események váltottak ki. Ezek a délutánok felejthetlen élmény volt azok számára, kiknek alkalmuk volt élvezni Szinyei s Lechner nivós kulturáját, Rippl-Rónai vagy Fényes bácsi egy-egy sziporkázó ötletét. Minő fordulatos, váratlan megvilágításban került teritékre egyik-másik művészi esemény. Kész szenzáció, amint hozzászólt Molnár Géza, dr. Lázár Béla vagy Petrovics Elek, ki, bár akkor még csak nem is álmodik arról, hogy valaha múzeumigazgató lesz, lelkes bámulója a mesternek s igaz barátja egész életén át. Egy leányos képű ifjú egész tranceban hallgatja Szinyeit — mondjam-e, hogy Jeszenszky Sándor? Itt, ez asztalnál szivta ő magába a művészet imádatát, mely „soha el nem vétethetik tőle"! 4