Az Ernst-Múzeum kiállításai 1928-1929

97. Csoportkiállítás: Békeffi György, Berény Róbert, Ecsődi Ákos, Biai-Főglein István, ifj. Kernstok Károly, Körmendy Frim Ervin

Március idusa! Szent napunk ez nekünk. Az integritásunk eszméjét megmivelő kulturmunkára örökké résen álló ifjúság napja, nem levegőbe vagdalkozó, hanem intuícióira hallgató fiatal művészeket sorakoztatunk most fel, művészeket, kik nem pro unciamentokkal, hanem — végre! — eredményekkel jönnek. A szép szavalatoknak, annyi esztendő után, legyen immáron vége. Jöjjenek a várva várt tettek. A nagy szavak helyett lássuk a —• munkákat. Hiszen azt senki sem vonhatta kétségbe, hogy a tél után eljön majd a tavasz, — de hogy ennek a tavasznak ne legyen nyara, de hogy örökké csak a „keresés" mellett maradjanak, hogy szép igék pótolják az alkotást, hogy benső átélés és eredeti élmény nyugodt összhangja ne kövesse a sok forrongást, hogy a must sose ülepedjék le — abba mi belenyugodni nem tudtunk. Az impresszionizmus ellen csatáztak — szóval, de valójában az akadémizmussá merevedett impresszionizmust értették. Igazuk volt. Minden, ami formulává sablonosodik, megérett a halálra. De az impresszionizmus sok igazán mesteri alkotásai, mint igazi remekművek, mindenkor örökifjuságban virítanak. Puszta tagadással nem lehet sokra menni. Csak ha uj értékeket kapunk a régiek helyett, melyek egyértéküek lesznek a régi értékekkel, szabad a multat leszólani. A jobb a jó ellensége. De szavak és elméletek semmit sem pótolnak. Vártuk tehát az — alkotásokat. Teltek az évek. Folytak a kísérletezések, az örökös kapkodások. Ömlött a sok szó. Lassan ért a gyümölcs. 3