Az Ernst-Múzeum kiállításai 1928-1929

97. Csoportkiállítás: Békeffi György, Berény Róbert, Ecsődi Ákos, Biai-Főglein István, ifj. Kernstok Károly, Körmendy Frim Ervin

Igen lassan. Mig végre aztán egymásután lépnek a porondra igazi tehetségek, de ime, ezek a mult minden nemes értékét magukba szivták és ilykép felfegyverkezve, bele'éztek ennen lelkükbe, hogy onnét, az öntudat alól, kihalásszák a rejtett szépségeket. Nem lesnek el idegen modorosságokat, nem kapkodnak modoros furcsaságok után, nem vesznek át furcsa különcködéseket, nem lihegnek különc képtelenségekért, nem adnak képtelen művészietlenségeket. A kaotikus zagyvaságok kora — hál' Isten! — lejárt. Az egykori vadak — ahogy a párisi argót elnevezte őket — azok, akiket igazi elhivatottság ihletett, — újra a művészet örök forrásához tértek meg, a lélek legbelsejébe menekültek formáért, nem elégszenek meg formális játékossággal, hanem hozzáfogtak a természet átszellemitéséhez. Ez nem is lehetett máskép. Művészetet nem lehet programn szerűen, elméleti megállapítások alapján, kieszelt recipére csinálni. A művészethez — művész kell. Ilyen művész Berény Róbert is. Semmit sem tagadott meg, amit a festészet, mint művészet, a múltban is értéknek tartott. Sem a vonalat, sem a szint, sem a tónust. A természethez tért meg áhítatos szívvel. Állat és ember, tárgyak és anyagok ott állanak előtte és ő friss szemmel tekint rájuk. Az expreszszionista elmélet azt kívánja, hogy túlfűtött érzésekkel közeledjék a világhoz, melynek csak kifejező erejét keresse. Ezért minden szabadság megadatik neki. Törhet, zúzhat, deformálhat, alakithat, felfokozhat, — csak az érzésére hallgasson, mint az eksztatikus hangulatok rabja. Berény festő, nem filozófus. Nem a fogalmi meghatározás kategóriái szerint dolgozik, hanem belső élményei szerint. így let't ura a természetnek, de csak 4