Az Ernst-Múzeum kiállításai 1928-1929

96. Kernstok Károly gyűjteményes kiállítása

Tizenegy éve annak, hogy Kernstok Károlyt utoljára mutattuk be e helyen, örökké forrongó művészi fejlődésének ép egy megnyugovó pillanatában. Az ő vadul buzogó vérének a szüntelen küzdés az életeleme. Életritmusa a szertelen felé hajlás, ez művészetének is alapereje; egyre ösztönei vezetik, nagy gondolatellentéteken át, a széles egybefoglalásokig; szereti a rohanást a logikai általánositásokan keresztül; hétmérföldes csizmában jár a képzelete, hegyről hegyre lépve; művészi pályájának viharosan izgalmas sok ellentétjét ez nemcsak megmagyarázza, de indokolja is. Ezt a sok nagy kontraszt közt hánykódó művészpályát — kimagasló csúcspontjaiban — itt most újra elvonultatjuk magunk előtt, egy összevont seregszemlében, hogy bemutathassuk az utolsó állomást is, melyhez — legalább egyelőre! — eljutott. I. Harminc esztendő minden művészi megmozdulása tükröződik e kiállításon. Visszhangra kél itt minden áramlat, az is, mely a felszínen jelentkezett, az is, mely a mélységekben zajlott le. De minden változás, alakulás, kifejlődés mögött egyazon egész ember állott. Nem egy szélkakas. Nála minden belülről jött, lelke leglelkéből, viharos érzései szólalnak meg, keresnek formát és kifejezést. Ahogy érzései hullámokat vetettek, a kor vezető eszméitől megihletten, mindig megérezve a levegőben lebegő, s kifejezésre váró ideákat, Kernstok vérbő temperamentumával menten a csatasorba vetette magát, hogy küzdhessen az eljövendőért. 3