Az Ernst-Múzeum kiállításai 1928-1929

105. Csoportkiállítás: Vörös Géza, Domanovszky Endre, Hollós-Mattioni Eszter, Medveczky Jenő, Kelemen Emil, Vadász Endre

a kevés színnel sokat mondó felfogással. Nem színnel ad dekorativitást hanem formával. De ezek a formák a képei architektonikus felépítését meglepő biztonsággal éreztetik. A szürke tónusharmóniába beleejt egy-egy tiszta színfoltot, amivel élénkséget és harmóniagazdagodást ér el. Mintha csöndes magányba elmerült világban élnének alakjai, a nemes egyszerűség fátyola borítja képeit. Hollósné — ellenkezőleg — színfoltok erejével építi fel kompozíciói. A tiszta szinek egymásra halmozásával hoz ki plasztikai hatást. A renaissance utáni idők plaszticitása ujúl fel művein, de nem éles fény- és árnyellentétekkel dolgozik, hanem a kiegészítő szinek erejével. Szint szinre dob erőteljes biztonsággal, akár tájat, akár figurát fest, a biztos formaéreztetés az ideálja, melyet a szem örökös mozgatásával ér el. Míg másik két társa műveit nyugodt szemmel nézhetjük, nála az élan vitaié az uralkodó, melyet a nyilt ecsetkezeléssel, a formák felbontott szinegységeivel igyekszik megragadni. Viszont Medueczky a sikszerüség monumentális hatását keresi. Nála minden egyszerű geometriai formára van visszavezetve. De nem elégszik meg egyoldalúan a vonallal vagy színnel. Tömeghatásokkal hoz ki, nagy szemmel látott formákon át, megnyugtató és megkapó érzéseket. Uralkodik már a festői látás eszközein is, a vonal és szin harmóniáján épugy, mint a hatalmas formák erején. Képzelete átfog széles sikokat, s azokon belül nagy hullámverésekben, plasztikai erővel, biztos felépítéssel, architektúrái gondolatokat teremt. Mint az olasz novacentisták, Medveczky is gazdag képzelettel teremti meg kompozícióit, akár virágcsendéleteket, akár figurális harmóniákat álmodik. 5