Az Ernst-Múzeum kiállításai 1928-1929

105. Csoportkiállítás: Vörös Géza, Domanovszky Endre, Hollós-Mattioni Eszter, Medveczky Jenő, Kelemen Emil, Vadász Endre

A tiszta vonalbaelgondolás és az annak megfelelő színharmónia egysége nyugodt érzelmek szép dallamaiba olvad egybe. Ez a muzsikális éfzés jellemzi művészetét akkor is, ha arcképek festésekor biztos erővel ad hasonlóságot és stilust. Az absztrakt képzeletű festő gazdag emlékképei monumentális egységekben muzsikál lelkében, s viziői változatosságát mind egyénibb stílusban foglalja össze. Még két grafikusról kell megemlékeznünk. Vadász rézkarcain a vonal tisztaságával, fametszetein viszont a fekete-fehér ellentéteivel hozza ki képzeleti képeit. A vonal finomságával kapcsolja formáit rézkarcain, leheletszerű biztonsággal, gyöngéd hullámzással, mig fametszetein tömeghatásokat éreztet. Mert érzi anyagát. A karcoló tű és a metsző kés más és más formakezelést követel. Vadász mindkettőn uralkodik. De játékos képzelete mindég megnyilatkozik, akármelyik eszközzel él is. Egyéniségét beleviszi műveibe, egyre nagyobb közvetlenséggel és tisztasággal. Kelemen épugy játszik a színfolttal, mint a vonallal. Színeinek gyöngéd harmóniája a formák ereiét és biztonságát mind nagyobb művészettel érezteti. Formabiztonságát rajzos műveiben láttatja. De a színfoltok gyöngédsége mögött ez a rajzkészség lappang. Képzelete változatossága a formák gazdagságában nyilatkozik meg. Nem keresi a mindenáron ujat és mégis friss és eleven formákat teremt. Egyszer figuráit kiszakítja a környezetből, máskor beleállitja a természet gazdagságába. Keresi magát, mert eleven képzelete mindent felölel. Tájat, embereket, cselekvést és nyugalmat. Hat fiatal magyar művész elindulása ez. Tehetségük első kirobbanása. A magyar művészet négy reménysége. 6