Az Ernst-Múzeum kiállításai 1928-1929

102. Csoportkiállítás: Abonyi Tivadar, Burghardt Rezső, Istokovics Kálmán, Simkovics Jenő, Szüle Péter, Vass Elemér, Petri Lajos

sok értékének mesteri összehangolója lett, aki széles f ormait beleágyazza a nagy harmóniákba, melyeket egyre variál, egyre finomabban árnyal, a fehértől a szürkéig, miközben finom színárnyalatokat futtat végig, melyek az összhangot csak fokozzák és nemesitik. A művészi kifejezés mesteri erejében Szüle egy ujabb fejlődési fokhoz érkezett. Bitrghardt Rezső termében a magyar táj szinei virulnak. A táj lelke az ég, az égen a felhők s a művész az atmoszférikus hatások szincsudáinak analizálásába merül el. Nagy egei a magyar táj gyöngéd szinelemeire borulnak, akkor is, ha az esős atmoszféra szürkésbarna harmóniáját vagy a kora délután tiszta napfényességét csalja vásznaira. Egy hollandi táján a borús égből kitörő napfény villanásait figyelte meg. A tabáni utcák havas atmoszférájánál a fehérség lágy és puha változatainak leheletfinomságait ragadta meg. Minden szin nála. A templom belsejének félhomálya éppenugy, mint a hullámjáték vibrálása. De ezeket a színeket képzeletének nőies lágysága fogja össze. Itt találjuk most a művészt, képzelete egyéni árnyalatainak mesteri kifejezésében. Vass Elemér francia vidékek gyöngéd szineit festette, amint a szinre fény omlik. A folyampartja nedves atmoszférájában, a falusi .utca tiszta színeiben egyformán csak a fény rezgéseit, puha átmeneteit, halk ragyogását látta meg. A fény az ő szemében csupa árnyalat. A szinek fölött fényfátyol vibrál. A magányos házak is úsznak a fényben. A falusi utcák porában is fényfoltok rezegnek. Gyöngéd és álomszerű és fénybeborult vizióvá nemesedik nála a természet. Abonyi Tivadar -— a festővé lett fiatal szinész ellenkezőleg a félhomály borongásait, a gyöngyházszerü szinragyogást, a tompává halkuló színeket keresi, a női 4