Az Ernst-Múzeum kiállításai 1928-1929

102. Csoportkiállítás: Abonyi Tivadar, Burghardt Rezső, Istokovics Kálmán, Simkovics Jenő, Szüle Péter, Vass Elemér, Petri Lajos

Négy festő, két grafikus és egy szobrász s mindamellett egy egységes egész mostani csoportkiállitásunk. Egységének alapja a művészeknek a természethez való viszonya, melyet minden egyéni változat mellett a közvetlenség jellemez. A formalátásban különbözhetnek, de az érzésük őszinteségében megegyeznek. A képzeletükben átálmodott világ valóságából indulnak ki, csak a valóság más-más oldala ragadja meg alkotásra és kifejezésre vágyakozó lelküket. A természethez való viszonyuk minden hasonlatossága ellenére képzeletük alakitó ereje más-más formalátásra ihleti őket. Figyeljük meg, hogy a stílusegység kereteiben mint lett mindenik különálló individuum. Szüle Péter termében a figurális alkotások egy sorával találkozunk, melyek tónusharmóniára vannak hangolva. Stilusteremtő elem ez nála. A tónus fogja össze a színeket, megfigyelve, hogy minden szin hat a másikra, a színekre hat a fény, a világítás és távolság egyaránt. Ezt a változást, melyet a természetes szin a fény és távolság által szenved, nevezzük tónusnak. Aki tónusban látja a világot, ösztönszerűleg kerüli a szint, mert tudja, hogy magában semmi sem állhat meg, hogy minden függ a környezettől, a szin a fénytől, mely körülöleli, értékét megadja, most tompítja, majd fokozza, de mindenesetre beállítja egy nagy egységbe. A tónusegység szinegységet is jelent, többnyire lefokozott színharmóniákat. Ezt látjuk Szülénél is. A tónu3