Az Ernst-Múzeum kiállításai 1926-1927

85. Csoportkiállítás: Boldizsár István, Fáy Dezső, Holló László, Nemes József, Tordai Schilling Oszkár, S. Schossberger Klára bárónő

ladva megkeressük a kiinduló pontot. Már öt éves korában rajzol. Lerajzolja dadájának az apját s olyan torzonborz alakot formál, hogy az öreg sírva fakad amikor meglátja ábrázolatát. Lerajzolja az egész családot, persze a maga módja szerint s a család nem avatkozik bele a gyerek rajzjátékába. A kisgyerek pedig komolyan veszi a művészetet s egyszerre már nem érdekli az, ami előtte mozdulatlanságban van, mindig olyasmit rajzol, ami elfut előtte, aminek mozgását látta. Futó, ágaskodó ló lesz kedves témája, még falán öntudatlanul, de mikor már öntudatossá vált rajzbeli foglalatoskodása, a mozgás megrögzitésétől többé nem tér el. Tizenhatéves korában már fest, s innen kezdve 1008-ig, mig a rajztani képzőt el nem végzi, nem tud másra gondolni, mint a természetben észlelt mozgások megfogására. Hihetetlen gyorsan veti papírra, vászonra észleleteit, de még sejtelme sincs arról, hogy mi a célja. Münchenbe megy Hollósához, s a mester felnyitja a szemét, s Holló László kezd látni. Mindez azonban nyers, mert sem az anyaggal nem kötött még belső kapcsolatot, sem a tudása nem elégíti ki annyira, hogy kész formát merjen adni munkáinak. Tépelődik, gondolkodik, a célt keresi, miután már ismeri az utat, amelyen a cél felé el kellene indulni. Kifejezni azt, amit meglátott, olyan egyszerűen kifejezni, amilyen egyszerű a meglátás. Nehéz, küzdelmes, sokszor kétségbeejtő munka