Az Ernst-Múzeum kiállításai 1924-1925

75. Csók István, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Zádor István, Szentgyörgyi István

ZÁDOR ISTVÁN. Most olvasom újra Baskircsev Mária naplóját. Mestere, Tony Róbert Fleury egy napon így szólt hozzá: — Már igen jól rajzol, elkezdhet festeni. E pár szóban egv nagy, évezredes pör visszhangzik. A rajz és szín viszonyának pöre. Melyik a fontosabb? Melyik a lényegesebb? Min alapszik a művészet? A rajz-e a vezető? A szin-e a fe->té-. szel lelke? Ritka kivétel-e Rembrandt, kinél egyensúlyozva van mindkettő? A szín-ember, Tizian, avagy a rajz mestere Michel Angelo, a nagyobb? Mi a rajz: egy dame d'atour, ahogy Ingres vélte? Vagy színnel kell-e rajzolni, ahogy Delacroix hirdette? Csupa probléma és mégsem az. Felvetődött már a görög műtermekben, lázba hozta Leonardót, vitatkoztak rajta Le Brun akadémiájában és izgatta a Julian-iskolásokat éppen úgy, ahogy újra aktuális Zádor István esetében. Zádor István rajzaival meghódította a közönséget. Emlékezzünk arra a szenzációs sikerre, melyet rajzai, rézkarcai az első Szinyei-társaságbeli kiállításon arattak. S most, íme, mint festő mutatkozik be, de nála a szín nem kíséret, nem kiegészítés, ö mikor arcképet fest, a színből indul ki, színbe oldja fel interieurjeit, színhatások finomságai uralkodnak tájképi motívumain, — a rajz embere egyszerre a szín szenvedelmes hangsúlyozója. 3