Az Ernst-Múzeum kiállításai 1921-1923

48. 17. csoportkiállítás

Másik kiállítónk is először jelenik meg körünkben, de neve nem ismeretlen a műbarátok előtt, ráterelte az érdeklődést a Szinyei Merse Pál-társaság, ki idei tízezer koronás nagydijával koszorúzta, éppen azért, hogy tehetségére felhívja a közfigyelmet. Szőnyi Istvánt ez első gazdagabb bemutatkozásán a legnagyobb festői feladatokkal való viaskodásában találjuk. Az élet legegyszerűbb jeTenségeinek mélységesen komoly átélése benne a formák felfokozására, a tömegek kiegyensúlyozott harmonikus egybefoglalására való törekvést keltette fel. Az ő természetlátása félredobja a percig való hatásokat, a fény és árnyéknak illanó, játszi, gyors változatokban egymást váltogató mozzanatait, hanem keresi azt, ami tartalmat, erőt, maradandóságot ad a tömegeknek, a súlyos és nehéz formákat, ami által azok egyszerűekké és nyugodalmasokká válnak. Ez a törekvése azonban szorosan hozzákapcsolódik a természet formáihoz, melyekből vonalát és tömegeit kiemeli, leegyszerüsitve, széles formákban, nagy szemmel látott egységekben. Az ő vonala hűen követi a formát, bármennyire egyszerű és kevéssé részletezett légyen is, éppen ezzel az egyszerűvel hozza ki a legmélyebb hatásokat. Az ő vonala nem csupasz, nem nyilt, nem magamutogató, csak lappangva kiséri a masszákat, latensen érezteti, noha hatásuk titka éppen ezek az egyszerű formák, melyeket látatlanul átölelnek. Szőnyi István művészeti törekvése annak a mély meghatottságnak a formába való öntése, mely őt a világ egyszerű jelenségeinek mélységes átélése közben elfogja, minél mélyebb ez az élmény, annál egyszerűbb lehet a végső formája és Szőnyi ezt az egyszerű megoldást keresi, szinben, mellyel oly szűkszavúan bánik és formában egyaránt. A monumentalitás iránti érzéke minden művéből 4