Az Ernst-Múzeum kiállításai 1921-1923

48. 17. csoportkiállítás

Idei első kiállításunkon egy sor fiatal művészt mutatunk be, az egyiket első izben a magyar közönségnek, az alig huszonnégy éves Boris Lászlót, aki pedig már nem ismeretlen a grafikának francia és német kedvelői előtt. A lipcsei Dehne-cég egész sorozatokat adott ki rézkarcaiból és a párisi élclapok is megnyilottak előtte, mert Boris azok közé tartozik, akiknek nincs koruk, az Aubrey Beardsley-k fajából való, akik hirtelen és váratlanul teljesednek ki, s nemcsak koruknál fogva keltenek meglepetést, előadásuk biztonságával és érettségével, hanem eredeti meglátásukkal s a világnak gazdag értékelésével. Amit Boris meglát, azt a vonal csodálatosan finom kifejező erejével és talán még csodálatosabb egyszerűségével dobja elénk, — igen, a kifejezés találó, mert nála az élet ábrázolása, noha nem egyszer a mélységekig is elhatol, oly játszi biztonsággal adott, a fáradtságnak minden nyoma nélkül, a magától értetődés oly könnyedségével, hogy valósággal zavarba hoz, néha megráz, mindég megdöbbent. És ha most hirtelen arra gondolunk, hogy aki ezt a csodás vonal váltogatást, az előadás oly változatosságát, egyszer a részletező elmerülést, máskor az egyszerűsítés frappirozó erejét mutatja, egy alig huszonnégy éves gyerekember! . . . Valóban Boris László fejlődése elé méltó kíváncsisággal tekinthetünk. 3