Az Ernst-Múzeum kiállításai 1920

45. 15. csoportkiállítás: Csáktornyai Zoltán, Herman Lipót, Iványi-Grünwald Béla, Kandó László, Zádor István, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Románné Goldzieher Klára

hajlású vonalvezetésében egyaránt otthonos. Lázasan forró, formákat halmozó álmok ezek, sötéten opalizáló színekben és tompa gobelin-hatások fojtott tónusaiban váltakozva. Az élet fölötti élet e visióiban nincs semmi beteges ellágyulás, ellenkezőleg, csupa földhöz tapadt, reálitásból táplálkozó irrealitás ez, egy rubensi képzeletű ifjúé, aki környezetét átálmodja, valami paraszti őserőé, mely csak ugy ontja magából a folyton megujuló formakincseket. Ennek a vérbőségnek ép hogy az ellentétje Csáktornyai Zoltán bársonyos liraisága. A világ neki egy meg nem szűnő szentivánéji álom. A patak partja, a havas mező, a kék ég sugárzása, mind megannyi tündérálom, melyben fojtott tüzü színek irizálnak, hol lágy tónusba omlik minden s benne vibráló szintüzek muzsikálnak a mély tónusfátyol alatt, halk zene szól, s mintha távolból finom női kacagás búgna, olyanná transponálja képzelete Gödöllő lankásait. Egy uj költő melódiáit halljuk, akinek a világ uj csudákat suttogott, bús, finom, zsongitó dallamokat, végtől végig lágy mollban, apró sonettek kötött formái között csak éles szemeknek észrevehető halk változatokban. Egy másik teremben Kandó László, férfias erejében. Minden pozitivitás az ő művészetében, de ezen belül jól megmarkolt igazság. Ahogy ő a formákat látja, egybekapcsolja, összefogja, egységbe formálja és gazdagon tonizálja, az Alföld messzelátó, tisztaszemü fiára vall, 4