Az Ernst-Múzeum kiállításai 1917

31. Deák-Ébner Lajos

álmait, csöndes melancholiát, fel-felzokogó magyar bánatot, szivünkre szóló mélységes meghatottságot. Máskor kivirumak a szinek, égnek a rét virágai vagy szürke pára rezeg a szolnoki utcán és mély árnyékok bujkálnak a balatonmelléki' partok utjain. A szolnoki vásár alakjai, a kofák, parasztok, szekerek, a zöldséges és a gyümölcsös bódék népe, a hajóvontató asszonyok, az aratók hazatérése, a kifizetés, a tiszaparti halászok élete, a toborzás és újoncozás jelenetei, — mind megelevenednek előttünk, gazdag és ritmusos csoportelhelyezésben, s minél nagyobb lesz a vászon, annál világosabban éreztetettek az alakok, melyek mögött szorgos tanulmányok, egyenkint megfigyelt mozdulatok rejlenek, de mindezek finom szinegységekbe foglalt csoportokat alkotnak. Közben egy-egy kis műremekre akadunk, teszem a kis francia leány fejére, — Fifine-re, a delikát formaalakitás mesterművére; egy-egy parasztzsánerképre, — a kukoricafosztó csoportra, melynek szines szürke tónusa a legelső francia mesterek remekeivel versenyezhet. Valami alföldi hangulat, a népi élet szeretettel teljes meglátása áramlik felénk e művekből. Igen, — itt, ezekkel a kisméretű remekekkel egy nagy magyar művésszel gazdagodtunk ! A kilencvenes években azonban Székely és Lotz körében uj művészi érdeklődés ébred fel benne. A dekorativ irány két nagy mesterének társaságában, szoros barátságben élve, más művészi problémák vetődnek eléje, — uj művészi feladatok elé is állítják, — az uj Műcsarnok peristiljének, a lipótvárosi Szent István-templom freskóinak tervezésével bizzák meg s ő visszavonul műtermébe, hol szigorú rajzkulturának adja magát, hogy meg7