Az Ernst-Múzeum kiállításai 1917
31. Deák-Ébner Lajos
felelhessen az elibé tűzött dekoratív feladatoknak. Mélyen hat rá főleg Lotz, akinek kezében az akt, a női test formája játszi könnyedséggel válik s^málummá és Deák-Ébner is szenvedéllyel fog hasonló feladatok megoldásához. De első szerelméhez sem lett hűtlen. Tizenkét év előtt újra Szolnokon találjuk, de most nagyobb méretüekké válnak zsánerképei, felhasználva a szigorú rajzgyakorlatok eredményeit. Elmondhatja a mester: ezt cselekedtem és Ítéljetek! De most nem az ítélkezés órája ütött, hanem az itt elibénk tárt sok szépség szerető szívvel való méltánylásáé. Ránk vár a sok apró ékkő fényében való gyönyörködés. A szincsudák káprázatos tündöklésének rajongó szemlélete! Hogy mindezt csak most, a mester hatvannyolcadik évében ismerhettük meg! Miért, mi ennek az oka? Mikor műtermében keresgéljük össze az évtizedes porréteggel borított mesterműveket, — egyszer csak elibém akad egy deszkalap. Ránézek a mesterre. — Ez Paál László temetése . . . Megdöbbentem. A mester ott volt Charentonban, s mélységes meghatottságát megfestette? Nézem, nézem ezt a csodálatos márciusi ködös napot, azzal az egypár alakkal a behantolt sir körül, a sirra boruló gyászbaborult Munkácsynét, a néhány jóbarátot, Munkácsyt, Sedelmeyert, Jettelt, akik ott állanak szomorú szívvel, a sirt megáldó papot, a fiatal sirásó legénynyel, — mintha mindnyájan éreznék, hogy a magyar művészet egy nagy reményét temetik . . . 8