Az Ernst-Múzeum kiállításai 1917

31. Deák-Ébner Lajos

s igy indul előbb Olaszországba, majd ismét Párisba 1878-ban, hogy a világkiállítás csodáin mesterségbeli készségét fejlessze s vízióit alakithassa. A rövidre tervezett látogatás hosszabb franciaországi tartózkodássá szélesbült, mert a kiállításon bemutatott szolnoki képei előkelő amatőrkörökben sikert arattak és egyik megrendelés a másikat érte. Közben azonban egyre-egyre hazament Szolnokra, ahová 1881 óta Pettenkofen már nem járt. Ez időben, a nyolcvanas évek folyamán, mind nagyobb feladatok elé állította magát. A szolnoki tanulmányokból éppen ugy, mint a franciaországi impreszsziókból nagyobb méretű kompoziciók lettek, melyek közül néhányat itt is bemutatunk, noha a legtöbb külföldön rekedt. Deák-Ébner zsenije azonban a természettel való közvetlen érintkezésben nyilatkozik meg a legerősebben, a kis öklömnyi vásznakon, az alig néhány centiméteres deszkalapokon, amikor vízióját a közvetlen benyomásokra építheti fel. Itt csodás igazsággal és leheletszerű finomságokkal fejezi ki lágy, szinte étheri tisztaságú érzéseit. Hajszálfinom érzékenységgel látja meg a szinek tonusértékeit, a tömegmozgások ragyogó fényjelenségeit, a levegő-ég gazdag változatosságu harmóniáit és a természet hangulatváltozatainak szimbolikus erejét. Egy-egy szürke tonusharmoniával, egy-egy nedves, szonorikus erejű szinakkorddal szivünkbe markol. Az olajfestés pasztozus ereje, az aquarell szétfolyó szinragyogása egyaránt mesteri módon hatalmában volt. Kiállításunkon enemü művei mindenek érdeklődésére tarthatnak számot. Egy uj, szinte feledésbe ment mestert revelálnak. A magyar táj, a magyar élet költői lelkű ábrázolóját. Valami csodás finomságot lehelnek ezek a viz- és olajfestésü képek, egy költői lélek 6