Az Ernst-Múzeum kiállításai 1915

17. Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása

és felajánlottak sok mindent. Igen kedvesek voltak. A szegényebbeknek fehérneműt és ruhát adtak, Nikolovius úrnak, Goethe kis 75 éves unokájának a sebeit is kimosták. Józsi bácsi miatt pedig az egész ház mozgott, elnök, alelnök, titkár, konzulok, doktorok. Roussyék ismerősei dolgoztak azon, hogy miattam főleg, akinek Svájcot nem volt tanácsos elhagyni, Józsi bácsiék is ott maradhassanak. Ez ugy estefelé keservesen, sok akadálylyal megküzdve sikerült is. Különösen a genfi osztrák-magyar konzulátusnak köszönhetünk sokat. Egy hónapra szóló lakás-engedélyt állítottak ki, rohantunk is a vasúthoz, hogy elérjük még este hét óra előtt a vevey-i vonatot. Közben tudattuk telefonon Roussyékkal a sikeres megoldást és hogy jövünk, vacsorán már velük leszünk. Rövid egy órai utazás után meg is érkeztünk. Autó várt ránk, meg egy inas. Milyenek voltunk a hosszú utazás után ? Fáradtak, kormosak, félig meggörnyedten, remegő kézzel, izgatottan láttunk az evéshez. Örömünknek határa nem volt, ismét fehér abroszt láttunk, kristály poharakat, pezsgő italt. Ez már sok volt a jóból. Hamarosan észre is vettük, hogy túl sokat eszünk és beszélünk. Azt sem tudtuk, kinek feleljünk a kérdések özönében. Boldogok voltunk jó barátainknál! Mindenki, a háziúr, a felesége, leánya és fia egyaránt bájosak és rendkívül szeretetreméltóak voltak. Tanulmányoztak bennünket, belátták, hogy mi fáradt emberek vagyunk és nem bírjuk ki az ő nagyszabású házuk szokásait, hát elszállásoltak a közelükben, egy nyugalmas, igen jó szállodába, a Hotel d'Angleterre-be — addig is, mig ki nem pihenjük magunkat. Egy hónapig vagy kettőig, — mint ők mondták, — majd meglátjuk. Éljünk csak békében, nem fog senki háborgatni, itt-ott ők majd eljönnek hozzánk vacsorára, egy kis muzsikára. Hogy 23