Az Ernst-Múzeum kiállításai 1915

17. Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása

meg ne akadjunk egyébként sem, tudták, hogy pénzünk fogytán van — egy kis apró zsebpénzzel is megterhelték Józsi bácsit, ami terhet azonban ő egész könnyen el tudott viselni. Nagyon jó volt ez a kisebb kirándulásokra Montreuxbe és a délutáni elmaradhatlan teákra a „Tea Room Indiana"-ban, ahol Józsi bácsi sok embert lerajzolt irkájába. Jó barátok körében, — gyönyörű vidéken, a Lac Léman mellett, szemben a szavoyai havasokkal, gondnélkül élveztük szabadságunkat. Annyi minden szórakozást találtunk, hogy bizony, ha eszünkbe nem hozták volna ismerőseink, sohasem gondoltunk vissza a rettenetes és a józan észszel össze nem férő napokra, azokra, amelyek fogságunk alatt oly elviselhetetlennek és a szabadulásig, oly végtelenül bizonytalannak látszottak. Most úgy tünt fel előttünk az egész, mint egy rémes színházi jelenet, amit egy igen jó iró irt meg. Dráma elől, hátul pedig vígjáték. A darab eleje elég mulatságosan indult Párisban, a vége pedig jó módban, jó kedvben itt Svájcban. Itt nem is láttunk mást, mint jó kedvű, gondtalan embereket. Talán csak álom az egész világháború. Most már a főcélunk nem volt más, mint hogy a viszontagságos életünket — nagyon kimerített bennünket — kireperáljuk, főleg az által, hogy az idegekre oly jól ható tó partján lévő szép lakásunkban, vagy a kertben pihenhessünk. Az egész kalandnak, ha így nevezhetem és annak is, hogy csak később tudtunk haza menni, én vagyok az oka. Mint francia lány, hogy jöhettem Magyarországba? Veveyben várnunk kellett a külügyminiszteri engedélyre, ami nélkül elindulnunk nem lehetett. Ha rosszul tanultam volna a budapesti intézetben, rossz bizonyítványt adtak volna a tanárnőim, akkor nem 24