Az Ernst-Múzeum kiállításai 1915

17. Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása

gálták, mindig nagyobb és nagyobb kedvvel, lelkesedéssel. Sokszor közel volt nála a halál órája. Egyszer, amint a fejét kidugta a lövészárokból, egy puskagolyó keresztül futott a nyakkendőjén, más alkalommal pedig a ,,tranchée"-ban, egy „copain"-jével, barátjával egy kis padon ült, ahol együtt beszélgettek. Alighogy egy pillanatra eltávolodott onnan, egy „obus" éppen szegény barátjának a feje felett robbant szét és darabokra tépte. A tavasszal a lába fagyott meg szegény bátyámnak, ami miatt újból a kórházba küldték. Körülbelül két hétig maradt ott, aztán hét napi szabadságot kapott. Épp húsvétra esett. Párisban töltötte el „Le Grand" nagybátyámnál. Mostan nem tudom, hogy hol van. A legfiatalabbik bátyámat szeptemberben vitték el katonának és novemberben már harctérre ment. Februárig maradt a sáncok-ban az Argonne-ban, amikor a jó fiúnak a lába fagyott el. Dél-Franciaországba vitték Grenoble közelébe, egy kórházba, húsvét előtt pár nappal szabadult ki onnan. Még sok rokonom van, aki verekszik, hadakozik. Az egyik unoka-testvérem, aki 25 éves és a ,,repülő gépednél szolgál, eddig mindig egy helyen volt. Szerencse, hogy ott van még mindig, mert ki tudja, hogy mi történt volna vele, ha a ,,Zsenk"-nél marad, ahol első izben szolgált. Néhány kedves és mulatságos történetről is hirt akarok adni. Amikor Paray-le-Monial felé utaztunk Issy l'Évéqueből, ha jól emlékszem, Digoin és Paray közt, az egyik állomáson a mi vonatunk mellett egy másik vonat állt, amelynek kupéi tele voltak katonákkal, akik a ,,Coloniák"-ból, valószínűleg Afrikából jöttek. Legtöbbnyire „zuávok" és ,,türkók" voltak, akadt köztük egy fekete is. 11