Az Ernst-Múzeum kiállításai 1915

17. Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása

:|g^Mind nagyon vígan voltak, hangosan beszéltek énekeltek és nevettek. Amint a vonatunk megállt, a benne lévő katonákkal (akik már a harctérről jöttek vissza) elkezdtek beszélni. Kérdezték, hogy milyen ott az élet, mit kapnak enni? Elmondták nekik. Erre a hány zuáv csak volt, bement a kocsiba, ahonnan gömbölyű pléhdobozokat hozott ki, azután azt kérdezte a katonáktól, hogy akarnak-e belőle, kell-e nekik? Azt mondták, hogy ez ,,finom majomhus", konzerv alakjában. Jónak mondták, de ők, már hat nap óta folyton azt eszik és már nagyon megunták. A katonák nagyot néztek, amikor hallották, hogy az majomhus és egyik sem kivánta meg. Mi magunk is nagyon csodálkoztunk ezen, mert ki hallott ilyent, majomhust enni? Egyik zuáv rögtön barátságot kötött Lazarine nénivel. Nagyon derék gyereknek látszott. Elmesélte, hogy már fáradt a hosszú utazástól, szeretne már a harctéren lenni és a dologhoz látni. Lazarine néni, bár nem voltunk jó helyzetben, egy ötfrankost nyomott a markába, hogy társaival ossza meg, olyanformán, hogy igyanak rajta egy kis bort. Erre a zuáv kabátjának belsejéből levett egy kitüntetési érmet és felmutatva, azt mondta: — Ez nagyon jó, de a pénz most még jobb. £s pajtásait is odahívta, megmutatta nekik a pénzt és azt mondta: — Ha megérkezünk fiuk, együtt iszunk egy ,,canon"t a madame egészségére. (,,Canon"-nak, ágyúnak hívják a litert.) A többiek igen érdeklődtek, hogy kitől kapta a pénzt. Mindegyik kidugta a fejét az ablakon, hogy köszönetet mondhasson Lazarine nénémnek. Aztán a harctérről jövő katonáknál érdeklődtek, kérdezősköd12