Az Ernst-Múzeum kiállításai 1912-1913

3. Zuloaga Ignacio, Brangwyn Frank

erővel, nagyobb vakmerőséggel sohasem jellemeztek még egyéniségeket. Alakjainak világa telve kicsapongó életkedvvel : nincs két egymáshoz hasonló alakja, mindegyikben a kifejezés a végtelenségig változatos. Főleg a spanyol nő jelenik meg műveiben rendkívüli lelki komplex voltában ; egyetlen vonása sem marad rejtve előtte, mert mielőtt mint kolorista figyelné meg modelljét. behatol előbb annak lelkébe. Igazi lelki revelációk „Dániel bátyám és családja" cimü művén minden egyes női alakja ; látjuk és olvasunk lelkükben, mindegyik mint nyitott könyv áll előttünk. Aki a női psychét arcképeiben oly élesen felfogja, a meztelen test csodás ábrázolója is, de ugyanakkor az ,,Ünnep áldozatának" drámai erejű festője, a vérző lován hazabaktató öreg pikadort ábrázolva hatalmas, á la Delacroix látott viharzó tájban; ez a műve, miként minden igazi remekmű, megborzasztja a nézőt. A „nők az erkélyen" két szótalan, büszke, előkelő spanyol nő képét adja, mesteri erővel megfestett szőnyeggel az erkély karfáján. Nagyszerű alkotása : ,,Ó-Kastillia", a szintetikus, az egyéniben a fajt és tájat typussá emelő ábrázolás mintaképe. A félszemű, csúnya és mégis szinte ünnepélyes hatású törpének és a nagy, sovány, arroganciával rongyaiba burkolódzó aggnak szembeállításával szinte a karrikatura határát érinti, de e két szegényes, mégis oly büszke alakot beletemeti a végtelen sivár tájba, melyben születtek, ilykép nevetséges és bizarr silhuettejüknek tarka és gazdag hátteret teremt. Azzal, hogy a tájat intellektuális elemként kezeli, gyakran találkozunk nála, a táj mindenkor alakjai lelkét fejezi ki, vagy legalább is szoros összefüggésben van véle. Megérthetjük ezt az eljárását, ha tájképi háttereit külön figyeljük meg, 8