Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

IV. Múzeumok a szocializmus államszerkezetében

még ez utóbbiban is jelentős helyet foglalt el a művészet: egy egész főosztály foglalkozott vele.

359 1956 után már egyre kevésbé volt használatos a „népművelés" kifejezés. A „nép" immár nem csupán elszenvedő alanya a müvelésnek, hanem autonóm módon művelődő személyek csoportja, ez utóbbi ügyeit pedig a Művelődésügyi Minisztérium irányítja. 1957-től egyre gyakrabban használatos a közművelődés, a közművelődés-szervezés kifejezés, hogy az évszázad végén elmaradjon a tömegességre való utalás, illetve a „közre" való hivatkozás is, és mindinkább a művelődés-szervezéséről, vagy később, a kulturális értékek menedzseléséről beszéltek.

360 A kérdés problematikus voltát jelzi, hogy a népmüvelök számára létesített tanszékek tanulmányi programjainak megfogalmazásaiból csak a hetvenes évek végén kezdett kikopni a „népmüvelés" kifejezés, és váltotta fel azt a közművelődés fogalma, hogy aztán az évtized végére „müvelődéstudománnyá", vagy „felnőttoktatássá", illetve „művelődéspolitikává" alakuljon át. Ezen szakok oktatási anyagában művelődéstörténet, művelődéspolitika, müvclődésszociológia, esztétika, kommunikációelmélet, a közművelődés pedagógiai alapjai, vezetéselmélet, a közművelődés intézményrendszere stb. tárgyak szerepeltek.

361 A közművelődés fogalomkörébe - általánosságban tekintve - természetesen beletartozik az oktatásügy egésze vagy a tudományos élet is, ám a hatvanas- és hetvenes években ezt a fogalmat szűkebb értelemben használták, s inkább a tömegmüvelődést értették alatta. Az 1956 után felálló új kormányzat - az ötvenes évekétől eltérő - kultúra-felfogását, mint alább még szó lesz róla, az MSZMP művelődéspolitikai irányelveiben fogalmazta meg (1958). Az irányelv hangsúlyozta, hogy nem csupán a marxista, hanem a polgári értékeket is terjeszteni szükséges.

362 Az 1960-as évek közepétől, a gazdasági mechanizmus szemléletének megfelelően a közgazdászok a közművelődés területén is szorgalmazták a piaci mechanizmusok fokozottabb érvényesítését, ám a reformerők háttérbe szorulásával a hetvenes évek elején ezek a törekvések átmenetileg elhaltak. Az MSZMP KB 1972 novemberében közzétett állásfoglalása szerint a kultúra fontos társadalompolitikai ügy és nem áru.

363 Ennek deklarálása voltaképpen a kultúrpolitika állami irányításának változatlanul fennálló igényére hívta fel a figyelmet. Az 1976-os közművelődési törvény megjelenése után az ideologikus irányítás korának lassacskán bealkonyult, ekkorra ugyanis már nemigen lehetett takargatni a felülről oktrojált kultúraterjesztés totális csődjét.

364 A magyarországi múzeumok életében az 1970-es évek legvégétől kezdődött meg a politika szféráitól való lassú eltávolodás. A nyolcvanas években a múzeumok fokozatosan visszataláltak régebbi múzeumi hagyományaikhoz, a művelődés körében betöltött, sajátos szerepükhöz. Igényekkel léptek fel a tudományos élet területén is. A múzeumügy irányításában a fordulat évétől kezdve egészen a hetvenes évek végéig döntően a közművelődési - tömegművelődési - szemlélet volt a meghatározó. Korek József 1976-ban, az akkor kiadott közművelődési törvény igényeinek is megfelelő különben kitűnő - muzeológiai egyetemi tankönyvében a „múzeumi gondolat" két nagy irányzatát mutatja be, mely kettősség a Szovjetunió megjelenésével alakult ki. Mint írja, a szovjet típusú múzeumokban „a tanító jelleg dominál, s ezért sok nyugati szerző a nevelő-múzeum típusába sorolja" ezeket. Szemben áll ezzel az irányzattal a korábbi múzeumi hagyomány, illetve a nyugati típusú muzeológia. Európa nagy részében már a 20. század elején „a múzeum és könyvtár kutatói jellege lépett előtérbe, s az egyetemek mellett a humán tudományok jelentős részében központi szerepet kapott. Megnőtt a művészeti múzeumok fontossága. (...) A művészeti múzeumok a művészettörténeti kutatás központjaivá váltak". (Kiemelés tőlem, S. K.) Megemlíti továbbá az amerikai múzeumokban megfigyelhető, legújabb tendenciákat is: „a szórakoztató jelleg" megerősödését.

365 A hetvenes években nemcsak a szovjet típusú, „nevelő-múzeumok" szerepével kapcsolatos felfogás ingott meg, hanem funkciójukat tekintve - Nyugat-Európában is válságba került a múzeum-gondolat. Az ezzel kapcsolatos viták legelőbb a frankfurti filozófiai iskola kultúra-elméletei kapcsán jelentek meg az 1970-es évek elején.

366 Különösen Herbert Marcuse írásai hatottak, melyek centrumában a kulturális élet demokratizálása állt (Herbert Marcuse: Über den affirmativen Charakter der Kultur, 1965.). A változtatás irányait a múzeumi élet terén is a nagyobb demokratizmusban vélték megvalósíthatónak, mint például Hilmar Hoffmann, aki Kultur für alle című kötetében a múzeumoknak a szociális környezetben való, mélyebb integrációja, és az elithez kötődő státusuk felszámolása mellett tört lándzsát.

367 A múzeumok jövőbeli szerepéről a hetvenes években különböző álláspontok alakultak ki. Egyesek szerint a múzeumoknak hozzá kell járulniuk a tömegek „kulturális emancipációjához", mások 359 A Népmüvelés 1957. októberi számában Manga János igazgató ismerteti az intézmény struktúráját: a Művészeti Főosztály a Drámai, Képzőművészeti és Népi Díszítőművészeti, Tánc és Zenei Osztályokat egyesítette. A másik a Tudományos Főosztály volt. T. Kiss 2000, 123. 360 T Kiss 2000, 122-125. 361 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem nehezen fogadta be a népművelő szakot, amely ott csak 1961-ben honosodott meg. 1978-ban a Közművelődési Tanszék szeretett volna átalakulni Művelődéstudományi Tanszékké, de a minisztérium nem engedélyezte. A Debreceni Tudományegyetemen az 1973/74-es tantervben már nem szerepeltetik a népmüvelés kifejezést, helyette közművelődés jelenik meg. 1974-től a Pártfőiskola jogutódjaként szereplő MSZMP Politikai Főiskola néven működő szervezetben is létesül egy Művelődéspolitikai Tanszék. T. Kiss 2000, 104-105. 362 Az MSZMP KB Kulturális Elméleti Munkaközösség 1966-ban kiadott, illetve az MSZMP IX. kongresszusának állásfoglalása szerint a szocializmussal szemben álló, idegen irányzatokkal együtt kell élni, ezért világosabban kell meghatározni, hogy mit támogatunk, mi az, aminek helyt adunk, és mi az, amit elutasítunk. Támogatásban részesítjük a nagy tömegekhez szóló szocialista és egyéb humanista alkotásokat, viszont kirekesztjük kulturális életünkből a politikailag ellenséges, antihumanista vagy a közerkölcsöt sértő megnyilvánulásokat. 363 T. Kiss 2000. 93. 364 A Népművelési Intézet tudományos profilja 1972 után, Vitányi Iván igazgatói kinevezésével megerősödött. A. Gergely András szerint a profilváltás akkor következelt be, mikor a hagyományos, felülről irányított „népművelési" - s már nem a „népnevelési" és nem is a „népművészeti" intézeti munkákról és a művelődési otthoni tevékenységekről is „kiderült", hogy a magyar közművelődés valóságos folyamataiban igen komolyan csökkent a hatásuk és adminisztratív szerepük is. Ekkor tették félre a zárt, frontálisan elgondolt köznevelési és közművelődési hatásmechanizmusokról alkotott elképzeléseket. Az intézeti vizsgálatok egyre inkább a kultúra komplex rendszerére irányultak. Az 1976. évi V. törvény szakmai, politikai és állami támogatást biztosított a kulturális és közművelődési állapotok kutatásához is. T. Kiss 2000, 127 128. 365 Új vonások a múzeumi gondolatban: Korek 1976, 74-78. 366 Tobias Wall összefoglalja e vitákat: Die Museumsdebatte der 70er Jahre. In: Wall 2006, 144-167. 367 Hilmar Hoffmann 1970-1990 között meggyőződéses szociáldemokrataként, kulturális tanácsosa volt Frankfurt am Main városának. Lásd legismertebb művét: Kultur für alle. Perspektiven und Modelle. Frankfurt/Main: Fischer Verlag 1979. 4S