Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)
IV. Múzeumok a szocializmus államszerkezetében
konkrétumok. 404 Különösen élesen vitatta a Magyar Művészettörténeti Munkaközösségben működő ún. „Művészetelméleti Munkacsoport" munkáját. 405 Derültséget keltve fejezi ki ellenérzéseit: „Hát meg kell vallanom, hogy én erről a rejtélyes munkacsoportról eddig még nem tudtam megbízható értesüléseket szerezni. Még ebből a beszámolóból is valami egészen irreális dolog látszik. Nem tudom, kik csinálják most az elméletet, és hogy kinek a számára, és hogy egyáltalában csinálják-e. Az egész irreálisnak látszik, szinte mondhatnánk, szocialista irrealizmusnak, ami a beszámoló többi részének a hitelét is nagyon megingatja. (...) Itt volt egy beszámoló, amelyik arról szólt, melyek a hagyományok stb., és ebből egy kukk-szó sem hangzott el. Ellenben kaptunk helyette valami olyat, mint az a bizmut, amit a gyomorvizsgálathoz a beteggel lenyeletnek. Engedelmet kérek, én merem azt állítani, hogy az én bántási kvantumomat erre az életre elhasználtam, de az én kásakvantumomat is megettem, én már több kását nem kérek, s különösen ilyen ráadással és ilyen alkalommal." 406 Az itt idézett ironikus szavaknál fontosabb Fülepnek az a lényegre tapintó megjegyzése, hogy a semmitmondást elfedő ideologikus panelek - a „bizmut" - alkalmazása mögött a félelem munkál, félelem a konkrét megállapításoktól, félelem az állásfoglalástól, végső soron az egzisztenciális félelem. Ezért aztán megszavaztatja a jelenlévőket, az vessen követ Pogányra, aki még nem írt rossz műveket. A kövezés elmaradt, ám az ügy nem maradt következmények nélkül. 1956 után, immár megváltozott helyzetből és pozícióból Pogány mindent megtett Fülep helyzetének megrendítésére. Ami a nyelvezet kérdését illeti, nem állítható, hogy az ne változott volna. E változás legplasztikusabb elemzését Szabó Miklós adta, aki szerint a politikai nyelvezet korszakonként a „katonai", „a „filozófiai" és a „reform-közgazdasági" nyelvet használta. 407 E nyelvezet egyes fordulataival a művészettörténeti munkák olvasása közben is találkozhatunk, jelentésükről vagy jelentéktelenségükről minden esetben csak a háttér pontosabb ismeretében alkothatunk véleményt. Az ötvenes évek nyelvének használata ugyanis önmagában nem jelenti azt, hogy a párt meggyőződéses híve beszél. Elvárás volt ugyanis a nomenklatúra - magyarul: nevezéktan - elsajátítása. Mint ahogyan azt Pogány Ö. Gábor kifejtette a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja (MMOK) Muzeológiai Osztályának 1950 áprilisában tartott értekezletén: „A pártszerü fogalmazás kérdéséről sok szó esik. Marxoid [sic!] kifejezés leplezhet idealista polgári beállitottságot. A megfelelő nomenklatúrát át kell venni." Tehát a „marxoid" fogalmazás, vagy nevezzük másképpen, a bolsevik „mandarin-nyelv", önmagában még nem minősíti a mondandót, a beszélő helyzetét azonban igen. Ezt a nyelvet kisebbnagyobb mértékben szinte mindenki beszélte, legalább is azok többsége, akikről félévente káderjellemzés készült, tehát akik alkalmazottak voltak. A nyelv alkalmazásának célja volt inkább a döntő. Az osztályharc eszközeként felhasznált, a világot két táborként szemléltető „démonizálás" és „angelizálás" retorikus fordulatai mutattak rá igazán az ellenségekre vagy példaképekre. Manapság előfordul, hogy egyes kutatók az ötvenes évek szóhasználata alapján a szövegek szerzőjét eleve pártkatonaként jellemzik. Nem veszik észre, hogy voltaképpen ugyanazokkal az eszközökkel mérnek, mint annak idején a káderezők: a „pártszerü" fogalmazás elsajátításának mértékével. Az alábbiakban bemutatott források esetében nem a korszakban használt nyelvezet érdemli meg figyelmünket, hanem a kölcsönös függési viszonyok különlegessége, a színen szereplők és a háttérben működők eltérő jelentősége. Bár egyesekről az utóbbi időkben, akár visszaemlékezéseik, akár leveleik kapcsán sokféle eset és szempont megismerhető volt, ezek azonban megerősítik a benyomást: a történések tényleges irányítóit alig lehet felismerni, mint ahogy a kortársak számára sem voltak átláthatók az események okai és tényleges mozgatói. „A dolgozó maga választja művészeit ,, Ezt a - korszakra jellemző és némileg baljós - címet kapta a Fővárosi Népművelési Központ 1949. június 3-i ankétja, mintegy utalva arra, hogy a képzőművészet terén is - a szellemi életben szinte mindenütt kierőszakolt fordulattal azonos időben - lényeges változások következtek be. 408 „A dolgozó maga választja művészeit" fordulat egyet jelentett a művészeti irányzatok pluralizmusának megszüntetésével. A párt a dolgozók pártja, tudja tehát, hogy azok milyen művészetet, s kiket választanak maguknak. A művészet területén is érezhető ideológiai nyomás egyik megtestesítője a Népművelési Minisztérium, élén Révai Józseffel. Révai baloldalisága a Galilei-körben formálódott ki. Kezdetben Kassák Lajos, illetve a Ma és a Tett folyóiratok köréhez tartozott, melyektől még 1917-ben eltávolodott. Révai 1949. június 11-től 1953. július 2-ig állt a Népművelési Minisztérium élén, de már ezt megelőzően is Gerő Ernő mellett, sőt vele rivalizálva az MKP fő ideológusának számított. 409 1949 májusában lezajlottak az országgyűlési választások, s megszületett Magyarország új alkotmánya. Az 1949-es törvények alapján a kulturális élet bizonyos területei felett a VKM és a Népművelési Minisztérium - voltaképpen az agitprop tárca - társfelügyeietet gyakorolt. A Képzőművészeti Főiskola, az Iparművészeti Főiskola, a zenei konzervatóriumok és zeneiskolák felügyeletében - e főiskolák pedagógiai és szaktanárképzési kérdéseiben -, valamint a múzeumok művészeti és művelődési ügyeiben a népművelési miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben kellett, hogy eljárjon. A külföldi kulturális kapcsolatok is hamarosan Révai tárcájához kerültek. Ezeket az ügyeket előbb elvonták a Vallás- és Közoktatási Minisztertől, majd megalapították a külügyminisztériumhoz tartozó Kultúrkapcsolatok Intézetét. 410 A kettős irányítás rendszere azonban itt is érvényesült: a Külügyminisztériummal egyetértésben a Kultúrkapcsolatok Intézetén keresztül a Népművelési Minisztérium irányította a még megmaradt, és politikai szerepre kényszerített külföldi magyar intézeteket. 4 " A kapcsolatok iránya és szerepe gyökeresen megváltozott, a cél a szovjetizált országok kulturális integrációja volt. A Népművelési Minisztériumot Révai betegsége miatt ténylegesen Losonczy Géza szervezte meg. Mint Révaihoz 1949 nyarán írt 404 A szöveg olvasható annak a levélnek a mellékletében, melyet az MTA hivatala intézett Pogány Ö. Gáborhoz 1952. július 5-én Fejér Klára szaktitkár, illetve Salamon Ágnes aláírásával, miszerint megküldik számára a MTA II. Osztályának vezetőségi ülésén, a Művészettörténeti Állandó Bizottság 1952. június 24.-én tartott beszámolójáról készült jegyzőkönyvi kivonatot. A vita szereplői: Fülep Lajos, Fogarasi Béla, Lukács György, Pogány Ö. Gábor, Fejér Klára, Moravcsik Gyula, Garas Klára, Molnár Erik, Zádor Anna; MNG Adattár, ltsz.: 24.400/2006, 119. dosszié. 405 Magyar Művészettörténeti Munkaközösség (MMM) 1951-1954. 1951. aug. 14-i levél Dávid Katalintól a Szerkesztő Bizottság határozatairól. Melléklet: a MMM munkacsoportjai: A művészetelméleti csoport munkaterve 1952. április-december. MNG Adattár, ltsz.: 24.400/2006, 3.d./l-2.; Pogány Ö. Gábor: Javaslat a művészetelméleti munkacsoport működésének programjához. Gépírás, 3 oldal, 1952. febr. 9. MNG Adattár, ltsz.: 24.400/2006, 22. dosszié/3. 406 Az MTA II. osztályának vezetőségi ülésén, a Művészettörténeti Állandó Bizottság 1952. június 24-én tartott beszámolójáról készült jegyzőkönyvi kivonat, 7-10 oldal. MNG Adattár, ltsz.: 24.400/2006, 119. dosszié/2. 407 Szabó 1998. Néhány megállapítása ide kívánkozik: „ez a nyelv köznyelv volt abban az értelemben, hogy bizonyos helyzetekben mindenki rákényszerült az alkalmazására, de a társadalom jó része ezekben a helyzetekben is »törve beszelte« a nyelvet. A valódi marxista nyelv ugyanis értelmiségi dialektus, ebben az értelemben tehát nem köznyelv." Szabó a politikai nyelvben korszakokat is megkülönböztet: az ötvenes évek nyelve „katonai" nyelv volt. A hatvanas éveké a „filozófiai", elsősorban a Lukács körül kibontakozó új értelmiségi rendszerbírálók lukácsista-frankfurti-neomarxista nyelvezete, melyet a vonalas agitprop is igyekezett átvenni (ld. még: a „marxizmus röneszánsza", melynek híveit hátuk mögött „röneszánsz elvtársaknak" csúfolták), A hetvenes évek nyelve a gazdaságé volt, a reform-közgazdaságtan nyelve. A nyolcvanas években a reform-politológia nyelve lett az uralkodó. 408 Többek között ekkor szüntették meg a népi kollégiumokat is. 409 Az új tárca létrehozása két lépcsőben történt meg. Az 1949. június 8-án összeült országgyűlés megszavazta, és június 11-én kihirdették az új minisztériumok szervezéséről és a Magyar Köztársaság kormányának átalakításáról szóló 1949. évi XV. törvényt. 1949. június 11-én megalakult a Népművelési Minisztérium, amelynek belső ügyrendjét szeptemberben adták ki. 410 1949. június 4. 411 Feladata volt a külföldi kultúrkapcsolatok ápolása, a magyar kultúra külföldön, más népek kultúrájának Magyarországon történő ismertetése és népszerűsítése, a kulturális egyezmények előkészítése és végrehajtásának elősegítése, a tudományos és a művészeti kapcsolatok ápolása.
