Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

II. A nemzeti képtár gondolatának kiteljesedése

ségének különbözőségét is, értve ez utóbbin önmagát. „Világos, hogy az a viszony, mely a modern művészetet a régihez közel hozta, a régi mesterek képtáraiban is nyomot hagyott. Ha nem tévedek, a változott befolyások nyomán a képtárigazgatónak új típusa alakul ki. Oly típus, mely a 19. század mütörténészi fajtájától annyiban különbözik, hogy a gyűjtemény anyaga elsősorban ott érdekli, ahol a jelennel életerős szálak kötik össze. Nem annyira csöndes őrizője a művészet és a kultúrtörténet dokumentumainak, mint közvetítője oly esztétikai értékeknek, melyek iránt a mi korunk érzéke fölébredt. Nem választ el: összeköt. A legrégibb nemességgel dicsekvő képtárak az ő keze alatt izgató aktualitást nyernek. (...) Az új beszerzések nem gépies kitöltései a meglévő hézagoknak, hanem szerves fejlesztései a modern irányzatnak. (...) Ennek a 20. századbeli képtárigazgatónak oldalán már most új gyűjtőtípust találunk".

189 Az ideális gyűjtőt ezek szerint nem az ismeretek, a művészettörténet szempontjai, hanem csakis saját ízlése, magával a művésszel congenialis megérzései vezethetik, mint például Nemest is, akit nem a „nevek", hanem a „művészi impulzív erő" irányítottak. Tschudi szerint Nemes számára az impresszionizmus „program", melyhez a francia mestereken kívül hozzátartoznak a Tintorettók, El Grecók, Goyák. Hogy Nemes Marcell szemléletének formálódásában magának Meier-Graefének volt-e szerepe, s mennyi, egyelőre nem pontosan mérhető fel. A jelek szerint Nemes ismerte és nagy becsben tartotta Meier-Graefe írásait.

1

'"

1 Különösen az El Grecoképek megszerzésének történetei vannak homályban. A közvéleményben úgy jelent meg - maga Nemes terjesztette ezt önmagáról - hogy ő fedezte fel El Grecót a művészettörténet számára, átkutatva müveiért a spanyol templomok sokaságát. Meier-Graefe spanyolországi útinaplójában szerepel egy különös, lelkes, ám műveletlen figura, bizonyos Mynheer, aki csak azért vállalkozott a madridi útra, hogy El Greco képeit megismerhesse.

191 Egyesek felvetik, Mynheer alakja sokban emlékeztet Nemesére.

192 Ami az El Greco-képek gyűjtésének elsőbbségét illeti, az igazság ezzel szemben az, hogy El Greco képei már korábban is ismertek voltak Párizsban. Festészete hatott Manet-ra, a korai impresszionistákra majd a posztimpresszionistákra is. Ignazio Zuloaga, a Párizsban élő spanyol festő, többekhez hasonlóan gyűjtötte is a spanyol mester képeit az 1890-es években.

193 A Spanische Reise megjelenésének évében Feleky Géza Greco Velazquez ellen című cikkében ismertette a kötetet a Nyugatban, lényegét tekintve fontos kérdésekre tapintva rá.

194 Meier-Graefe „képrombolásai és istenhirdetései" Feleky szerint óvatosságra intenek, mivel a szerző „fél kezével épít, fél kezével pedig rombol. Velazquez oltárának köveiből emel templomot Greconak". Meier-Graefe szerint - állítja Feleky - „ahol Grecok székelnek, ott nincsen hely Velazquezek számára". A legsúlyosabb kérdéseket szerinte végül nem El Greco értékelése veti fel, mert ő valóban nagy mester, hanem Meier-Graefe felfogása, mely szerint a modern művészet szemszögéből ítélhető meg a régi. Feleky, aki a modernizmus szemléletének egyik úttörője volt Magyarországon, végül elismeri, „eddig még minden kor, ha becsületesen önmaga akart és tudott lenni, talált hatalmas segítőtársakra a múltban, akik a múlté maradtak és valahogyan mégis belenőttek a jelenbe".

195 A kulcsszavak Felekynél: „a múlté maradtak". Mondandójának lényege, hogy a művészet történetének aktuális átértékelései ellenére mégis érvényesek a művészettörténet előző generációjának - történelemszemléleti historizmusból eredő - tételei, miszerint „minden idő és nemzet művészetét a maga álláspontjából foghatjuk föl és ítélhetjük meg helyesen".

196 Az 1910-es esztendő e kérdés megítélésében, legalább is a műgyüjtemények vonatkozásban, valóságos fordulópontot jelentett. Rózsa Miklós szervezésében ekkor nyílt meg a Müvészházban az a kiállítás, amely mintegy rövid foglalatát adta a fentebb vázolt újfajta múltszemléletnek.

197 Nemcsak a francia impresszionistákat és posztimpresszionistákat vonultatta fel, kizárólag magángyűjtők tulajdonát képező alkotásokat, hanem a régi művészet egyes képviselőit, a nagy elődöket is. Mint a katalógus nevezi az „ősöket", azaz Goya, Delacroix, Daumier, Courbet, Monticelli, Troyon, Diaz, Chassériau, Fantin-Latour képeit, továbbá a „magyar ősöket" is, úgy mint Munkácsy, Paál László, Szinyei Merse Pál, Mészöly Géza alkotásait, főleg vázlatokat.

198 A vázlatosság fontos mozzanat volt; tulajdonképp félreértése az újfajta - franciás - festészeti modornak, melyet könynyed, összefoglaló felületkezelés jellemzett, nem pedig a tényleges vázlatosság.

199 A katalógusban néhány tanulmány magyarázta el az „ősök" és az impresszionisták kapcsolatát. Olyan szerzők írásai, mint pl. Lázár Béla, Rózsa Miklós és Lyka Károly. Mintegy dióhéjban előállt itt a magyar festészet értékelésének ez az - ekkorra már nem is olyan új - módszere, amely a művészet történeti fogalmai helyett generációs küzdelmek narratívája szerint meséli el az „impresszionista festészet teljes evolúcióját". A bevezető sorokban a szervezők ugyan azt állítják, hogy a kiállítás „művészettörténeti alapon" csoportosítja a müveket, valódi történetiségről azonban nem volt szó.

200 Ez a kiállítás nemcsak azt jelezte, hogy a magyar művészet értékelésében fordulat állt be, hanem azt is, hogy a művészettörténet diszciplínája is válságba került. Ami a katalógus szerzőinek a magyar művészet evolúciójával foglalkozó, későbbi munkáit illeti, azok a hagyományos stílustörténet helyett jó részben inkább a nemzetkarakterológián alapuló nemzeti művészet fogalmaihoz idomultak. A Müvészház impresszionista bemutatója nagy sikert aratott. Nem azért, mert felvonultatták a magyar magángyűjtemények újabb kincseit, hanem azért, mert a kiállítás a magyar művészetet végre nem csupán a periféria-lét, az elmaradottság dokumentumaként szemléltette, hanem épp ellenkezőleg, bebizonyította a „centrum" aktuális művészetével való egyidejűségét. A Művészház-beli kiállítás rendezési szempontját, miszerint a régi művészet anyagát a jelen művészet aktuális problémái alapján választják ki, nem Budapesten alkalmazták először. Ilyesféle válogatást mutatott be Bécsben a Wiener Sezession XVI. kiállítása már 1903-ban, melynek koncepciójából Meier-Graefe is kivette részét. Ez a tárlat a „festőiség" fogalmára épített - mely fogalom Meier-Graefe alaptételének számított - s ennek mentén válogatta ki anyagát, kezdve a sort Tintoretto és El Greco, folytatva Rubens és Velazquez alkotásain át egészen a posztimpresszionista mesterekig, a fő hangsúlyt persze mindig a francia impresszionistákra helyezve.

201 Még ugyanebben az évben került sor a magyar festők bemutatkozására is Bécsben Gustav Pisco galériájában, melyen modern magyar mesterek is szerepeltek. A kiállítás szervezője feltehetőleg Lázár Béla volt.

202 189 Tschudi 1912, idézett részek: 93-94. Tschudi szövegének fordítása nem most történt. Megjelent magyarul 1912-ben, a Nemzeti Szalon Almanachjában. Tschudi neve mellett kereszt jelzi, hogy a szerző nemrég meghalt, azonban semmi sem utal arra, hogy fordításról van szó, s hogy az honnan ered, kinek a munkája. Tschudi szövegének újabb aspektusairól Geskó 2004, 453. 190 Krahmer 1996-1997, 374, 62. jegyzet. 191 A Spanische Reise voltaképpen Meier-Graefe hangulatos útinaplója, mely előbb 1909-ben jelent meg folytatásokban, majd 1910-ben kötet formájában is. MeierGraefe 1910. 192 Mynherr Nemes Marcellel való feltételezett azonosságáról lásd: Schroeder 1996-1997, 419-420. 193 Jose Alvarez Lopera a Szépművészeti Múzeum kiváló Hommage à El Greco kiállításnak katalógusában árnyalt képet nyújt El Greco fogadtatástörténetéről és hatásáról. Lopera 1991,47 68. 194 Feleky 1910; Feleky szerint Nemes „felületes és véletlen" gyűjteményt szedett össze. 195 Feleky 1910. 196 Pasteiner Gyula megfogalmazását idézi Gosztonyi 1999, 329. Gosztonyi Ferenc több dolgozatában is alapos elemzését adja a művészettörténeti historizmus, amint ő nevezi, az „evolucionizmus", valamint az impresszionizmus programját valló kritikusok, nemkülönben az 1910-es években jelentkező újabb, modernista irányok konfliktusának. Gosztonyi 1999; Gosztonyi 2000; Gosztonyi 2005. 197 Kat. Budapest Művészház 1910. 198 Kat. Budapest Művészház. 1910, 41. 199 Az impresszionizmus laza, színekre építő festésmodora hozta divatba a századfordulótól kezdve a vázlatok gyűjtését. Erről lásd Sinkó 1989. A modernizmussal összefüggésben Székely vázlatai alapján: „Befejezett kép" vagy „vázlat". In: Szőke 1999-2000, 317-318. 200 A katalógus Lázár Béla Szinyei-monográfiájából közölt részleteket, így pl. azt a megállapítását, miszerint az impresszionizmus és a szín problémáit, „amelyekkel Manet Franciaországban javában vesződött, Szinyei tőle függetlenül oldotta meg". Kat. Budapest Müvészház 1910, 20. 201 Krahmer 1996-1997, 372. 202 Sármány-Parsons 2009, 176-177.