Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)
II. A nemzeti képtár gondolatának kiteljesedése
A magyarországi kiállítás persze nem ért volna el olyan sikert, ha nem követte volna a modern magyar festészet bemutatkozása ugyanezen évben a berlini Sezessionban. Ezt a kiállítást a Berlinben élő Hatvány Lajos kezdeményezte és Paul Cassirer műkereskedő, valamint Melier Simon, a Szépművészeti Múzeum munkatársa rendezte, felvonultatva Munkácsy, Szinyei és Paál László régiebbi alkotásait, s velük együtt a nagybányai, szolnoki, gödöllői festőket, nemkülönben a „Nyolcak" művészeinek néhány képét. 203 A magyar művészet értékelésének kérdésével, főleg Munkácsy és Szinyei kapcsán, később is különösen sokat foglalkozott Lázár Béla, aki vitatta Meier-Graefe meglátását, miszerint Munkácsy követője lenne Leiblnek. Meier-Graefe Entwicklungsgeschichte der modernen Kunst, Zwischen Tizian und Rembrandt cimü müve újabb kiadásában ugyan kitért az ifjú Szinyei és Munkácsy vázlatainak kérdésére, álláspontja azonban csak annyiban változott, hogy a magyar mestereket, különösen Munkácsyt, mint az európai kultúrától érintetlen természeti lényeket ábrázolta. 204 Meier-Graefe egyes sorainak hangvétele miatt az olvasóban valóban felrémlik a kultúrfölény éreztetésének az az atmoszférája, amely különben - noha a képek megítélésében Lázár sokszor téved - joggal sértette Lázár és mások nemzeti önérzetét. 205 Meier-Graefe a magyarok vázlatcentrikus értékelései kapcsán ugyanitt kifejtette a vázlatosság és az impresszionista festésmodor alapvető különbözőségét, mely sorait ma is érvényesnek tarthatjuk. 206 MeierGraefe esszéi igencsak mélyen beivódtak az irodalmi kánonokba. 207 Nem csoda, hogy értékválasztásai - a magyar „ősökre" vonatkozó megjegyzései ellenére - nagy hatást gyakoroltak a magyarországi műértő társadalomra is. E szempontból különösen fontos volt Majovszky Pál rajzgyüjteménye, melyet - barátjával, Melier Simonnal együtt - úgy tűnik, épp Meier-Graefe ízlésének befolyása alatt szedett össze külföldi aukciókon 1911-1914 között a Szépművészeti Múzeum gyarapításának szándékával. 208 Majovszky gyűjteménye, valamint Meiler Simon és Térey Gábor modern francia müvek megszerzésére irányuló igyekezete, illetve a Régi Képtár szakszerű gyarapításának akciói alapvetően megváltoztatták a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeinek jellegét: a fejlesztés hangsúlyai kétségtelenül a modern anyag kiépítésére estek. Tschudinak és barátainak sikerült ugyan az elavult akadémizmus falait áttörniük, és megtölteniük a berlini és müncheni múzeumok modern osztályait a francia impresszionizmus elbájoló alkotásaival, ami azonban a régi és új művészet viszonyáról vallott nézeteiket illeti, azokat nem mindenki osztotta. Hogy csak magát Bódét említsük, aki - pontosan megérezve Tschudi „művészi végrendeletének" őellene irányuló élét - alappal vitatta e nézeteket, feltéve a kérdést, hogy végül is melyik modern irányzatból kiindulva kellene a régit megítélni. Az impresszionisták, a neoimpresszionisták, vagy a kubisták, netán a futuristák, vagy talán a „Blaue Reiter" vagy a Sturm iránt lelkesülők nézőpontjából? 20 " Ami a nagy budapesti műgyüjteményeket jellemző, mérsékelt modernizmust illeti, az mintegy természetes módon gyökeresedett meg a múzeumi gyűjteményekben is. Műgyűjtők és múzeum a tízes években életszerű kapcsolatban álltak egymással, ami a közgyűjtemények jelentős gyarapodását hozta magával. 21 " A múzeum számíthatott a gyűjtők ajándékaira, hogy közülük csak egyet, Nemes Marcell adományát, El Greco Mária-Magdolna képét említsük. 211 A múlt szemléletének imént jellemzett, modernista felfogása nem csupán a tízes évek művészeti eseményeiben játszott szerepet. Olyan fordulat volt ez, mely meghatározta a további évtizedek művészet-felfogását, voltaképpen egészen napjainkig. A konzervatív és modern művészek közötti ideológiai csatározások idején, a húszas években ez jelentette a válaszvonalat a művészeti tendenciák között. Rabinovszky Máriusz a Nyugatban közzétett programcikkében fejti ki ezt: „Mi a művészetben az érték? Az élmény. (...) A nagy élményalkotók az őseiktől átszármazott örökségtömeget újraélik, újraélik egyénien: s így, megemésztve a régit, annak tartalmát megőrizve, újat alkotnak. Korunk helyzete azonban e téren is különleges. Scheffler kitűnő formulázása szerint a XIX. század óta az öröklött hagyományt a választott hagyomány váltja fel. Azaz: a nemzedékről nemzedékre való átszármaztatás helyett a század nagyjai a múlt nagyjai közül választják ki szellemi rokonaikat. Tekintsük bár e körülményt kortünetnek s kórtünetnek egyben, tény, hogy a művészet összességére vonatkozik, a rossz, az akadémikus művészetre csakúgy, mint a jóra." 212 Rabinovszky megjegyzését, miszerint ez kortünet, s egyben kórtünet is, akár látnokinak is nevezhetjük. A hagyományválasztás ugyanis nemcsak a művészek ártatlan joga maradt, hanem a politika világáé is, s nem kellett hozzá egy évtized, hogy bekövetkezzen a „haladónak" és „retrográdnak" nevezett hagyományok erőszakos polarizálása, hogy az utóbbiakra hamarosan anatémát is kiáltsanak. Rabinovszky arra az esetre utal, melynek Scheffler volt az egyik szereplője. Kari Scheffler nevéhez kötődött ugyanis a berlini Nationalgalerie újabb gyüjteményezési politikája elleni, súlyos támadás. Az elbocsátott Hugo von Tschudi utóda, Ludwig Justi 1918 után főként a német expresszionisták alkotásaiból állította össze a múzeum legújabb gyűjteményét, melyet Berliner Museumskrieg című kötetében (1921) Kari Scheffler mint az impresszionizmus híve, élesen elítélt. Rabinovszky a Nyugatban publikált cikke írásakor még nem tudhatta, hogy a Ludwig Justi és Kari Scheffler között lejátszódó nyilvános polémia hamarosan szomorú véget ér. Az uralomra kerülő nemzetiszocialisták felmentették állásából Justit, s nem kellett hozzá néhány esztendő, hogy a múzeum modern gyűjteményeit is eltávolítsák, s hogy modern remekmüvei az Entartete Kunst című kiállítás szégyenfalaira kerüljenek. 213 Másfél évtizedre rá Rabinovszky itthon is megérhette a modern művészet kiűzését a „művészet templomaiból". 214 203 Hatvány Berlinben a Jung Ungarn című folyóiratot szerkesztette, mely a Paul Cassirer Verlagnál 191 l-ben jelent meg egy éven át. Magyar Könyvszemle 118. 2003, 3. szám. www.epa.oszk.hu./ 2009-02-07. Magyar irodalom a Jung Ungarn folyóiratban. A Nyolcak kikerüléséről Berlinbe, ebben Bölöni György szerepéről összefoglalóan lásd: http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/bl0098/gol4.html (Rum Attila)/ 2009-02-07. A Szépművészeti Múzeum szerepéről a kiállításban: Radványi 2006, 123. 204 Petrovics Elek is sérelmezi ezeknek a német művészeti íróknak a lebecsülő tónusát: „A német műtörténészek, Muther, Meier-Graefe, Gurlitt s legutóbb Max Schmidt is megtettek mindent, ami csak telt tőlük, hogy előmozdítsák a lejáratásnak ezt a processzusát." Petrovics 1910, 218-224. 205 „Ein primitiver Mensch, dessen Kräfte in der Wildnis gewachsen sind, bekommt zufällig ein paar Werkzeuge der Kultur in die Hand, mit denen gewöhnlich Unfug getrieben wird, und bringt mit ihnen Visionen hervor. Man glaubt der dramatischen Eruption einer erwachende Rasse beizuwohnen. (...) Der Maler [Munkácsy] schien für die Interpretation in Farben geboren, wie der Zigeuner für den Czardas (...) In der ersten Fassung des Letzten Tages eines Verurteilten, mit dem Gefangenen und dem Soldaten allein, bringt die düstere Wucht des Farbigen eine dämonische Athmosphäre hervor. Der Leuchter mit dem Kerzen hat das Visionäre Rembrandts und ist von einem starkknochigen Goya der Pußta erfunden." Meier-Graefe 1915. Bd, 2, 308. Áttekintően az ilyen kritikákról Lázár 1936; recepciója Sinkó 1990. 206 Leiblnek a Szépművészeti Múzeumban lévő Szinyei-portréja kapcsán. Meier-Graefe 1915, Bd. 2. 294. 207 E kánonba még ma is beleemelték Burckhardt, Nietzsche, Freud és Wölfflin szövegei mellett Meier-Graefe Zwischen Tizian und Rembrandt című tanulmányát, mely eredetileg az Entwicklungsgeschichte egyik fejezete. Julius Meier-Graefe: Entwicklungsgeschichte der modernen Kunst, Zwischen Tizian und Rembrandt. Erstdruck, 1904. (Bd. 2, S. 716.) In: Der Kanon. Die deutsche Literatur. Veröffentlichungen der Deutschen Akademie für Sprache und Dichtung 77. Wallenstein, Göttingen 2001. Internetes kiadás. 208 A Majovszky-gyűjteményröl Geskó Judit írt disszertációt. Az impresszionista gyűjtőkről, s köztük Majovszky Pál és Melier Simon szemléletének összefüggéseiről Meier-Graefével lásd Geskó 2004. Melier Simon maga hangsúlyozza azt, hogy a rajzok gyűjtése 1911-1914 között zajlott. A gyűjteménynek magyar anyaga is volt. Melier 1935, 129. 209 Wilhelm von Bode: Beruf und Ausbildung des Museumsbeamten címmel 1912-ben megjelentetett cikkében. (Nem volt kezemben.) Lásd: Schuster 1996-1997, 34, 35. jegyzet. 210 Összefoglalóan Barkóczi 1991, 70-73; Geskó 2004, Radványi 2006. Utóbbi tételes listát állított össze Térey Gábor beszerzéseiről, melynek mintegy harmada a magángyűjtők ajándékaiból állt. 211 A múzeum (Térey és Petrovics), valamint Nemes több évtizedes kapcsolatának eredményeiről lásd Radványi 2006, 84-86. 212 Rabinovszky 1929, 314-315. Ismét közölve Rabinovszky 1965, 106-107. 213 A nemzetiszocialista múzeumpolitikáról lásd: Rosenthal 2005, 31-34. 214 „Művészet temploma" - hivatkozás a később történtekre. Wolfgang Willrich nemzeti szocialista szerző könyvének címe: Säuberung des Kunsttempels. Eine Kunstpolitische Kampfschrift zur Gesundung deutscher Kunst im Geiste nordischer Art (München 1937), amely előzménye volt az Entaretete Kunst című müncheni kiállításnak (1937), ahol a 600, különböző múzeumokból összeválogatott modern művet mint az „elfajzott" művészet példáit mutatták be.
