Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)
II. A nemzeti képtár gondolatának kiteljesedése
Meier-Graefe egyazon mondatban képes El Grecót és Renoirt említeni, anélkül, hogy a történetiség régi kérdéseit egyáltalán feltenné. 176 Karakteres véleménye volt a múzeumok és gyűjtemények - s tegyük hozzá, a Bode-féle múzeum - berendezéséről is, „Milieuspielerei"-nek nevezve azt. Meier-Graefe éles különbséget tételez fel a lakás- vagy műterementeriőrök és a múzeumok kvázi szakrális terei között. 177 Ami e szemlélet következményeként a múzeumi gyűjtés és prezentáció terén kialakult, az elsősorban Hugo von Tschudi nevével hozható kapcsolatba. Tschudi ősi svájci eredetű család sarja, anyai ágon a Schnorr von Carolsfeldek leszármazottja. Jogi tanulmányok után 1871-től kezdve az Eitelberger által vezetett Österreichisches Museum für Kunst und Industrie gyakornoka. Tanulmányi utazásai során 1877-től Itáliában tartózkodik, ahol bekerül az ún. „Deutschrömer" társaságba. Barátságot köt Hans von Maréesszel, s annak körével, így Conrad Fiedlerrel is. 178 Hogy pontosan mikor, s milyen körülmények között ismerkedett meg Pulszky Károllyal, egyelőre nem ismeretes. Viszont mindketten ott voltak a bécsi világkiállításon, s az ezzel párhuzamosan, Rudolf von Eitelberger által szervezett első művészettörténeti kongresszuson, melynek konferencia-előadásai a múzeumok szakmai jelentősége, vezetésük helyes módja körül forogtak. 179 1883-ban Tschudi és Pulszky közösen adták ki az Országos Képtár kiemelkedő müveiről szóló katalógust. Tschudi a katalógus itáliai és spanyol festészeti részének szerzője volt. 180 1884-ben Bode meghívta Tschudit a berlini múzeumokhoz, voltaképpen segédmunkatársának. 181 Egy évtizedes itteni munkálkodás után, miközben egyszer sem lépett ki Bode árnyékából, 1896-ban kinevezték a berlini Nationalgalerie igazgatójának. Ami erre következett, az egyike a múzeumtörténetek leginkább elhíresült küzdelmeinek. Tschudi ekkor bámulatos gyorsasággal és elszántsággal kezdett hozzá a francia impresszionista alkotások gyűjtéséhez. Mivel ezzel kiváltotta a konzervatív körök, s különösen a múzeum legfelső felügyeletét ellátó uralkodó, II. Vilmos haragját, nem állami büdzséből, hanem a múzeum támogatóinak segítségével szerezte meg többek között Manet, Renoir és van Gogh müveit. A módszert - „System Bode", vagyis támogatók segítségével gyarapítani a múzeum gyűjteményeit - a korábbi években tanulta, elnyerve részben ugyanazon személyek segítségét, akiket Bódén keresztül, a múzeumi ügyek szervezése kapcsán ismerhetett meg. 182 Bode módszere abban állt, hogy szoros kapcsolatokat ápolt a műkereskedők és műgyűjtők egyes köreivel, szakértői támogatást nyújtva számukra, s így elérte, hogy elsőként neki ajánlják fel az őt érdeklő műveket. A későbbiekben heves támadások érték e módszerek miatt. Különösen az általa 1909-ben Leonardo müveként megvásárolt, viasz Flóra-szobor kapcsán váltak kapcsolatai vitatottá. 183 Tegyük hozzá, ekkoriban nem csupán Bode élt ezekkel az eszközökkel. A későbbi években Petrovics Elek is a „System-Bode" követőjének tűnik. Petrovics többször is megemlékezett a német múzeumügy pápájáról, aki „a gyűjtőket tanáccsal és támogatással nyerte meg, a kereskedők számára szívesen adott véleményt, hogy aztán alkalomadtán igénybe vehesse szolgálataikat". Petrovics nem feledkezett el Bode nagy hatásának titkáról sem: „A maga számára azonban sohasem fogadott el semmit és mindig csak múzeuma számára kamatoztatta tudását. Ez nagy erősséget és fölényt adott neki, s igen kényelmetlenné tette ellenfelei helyzetét." 184 Visszatérve Tschudi francia impresszionistákkal kapcsolatos gyűjtőtevékenységére, az e körül kialakult politikai jellegű feszültségek jórészt abból adódtak, hogy a berlini Nationalgalerie-vel szemben mind az uralkodó, mind a kulturális élet konzervatív körei eltérő igényekkel léptek fel. Noha az 1861-től működő múzeum alapításától kezdve nem csupán német művészek alkotásait őrizte, hanem külföldieket is, az előcsarnok párkányzatán tündöklő aranyos felirat: „Der Deutschen Kunst" egyesek számára azt jelentette, hogy ez az intézmény csupán a német művészet otthona lehet. Mások szerint mindazoknak a müveknek a gyűjteménye, amelyek a német művészet fejlődése számára irányadóak vagy tanulságosak lehetnek. Tschudi modern képgyüjtésének az uralkodóval, II. Vilmossal kialakult vitája vetett véget. A „Tschudi-affér" bevezető aktusa a múzeumigazgató beszéde volt: a berlini Művészeti Akadémia díszülésén próbálta meggyőzni konzervatív hallgatóságát az akadémikus művészeti nézetek helytelenségéről és az autonóm művészet támogatásának fontosságáról (1899). 185 Ettől kezdve számos kritika érte gyűjtemény-gyarapításait. Tschudinak végül - 1909-ben - el kellett hagynia Berlint, s elfogadva a müncheni Alte Pinakothek meghívását, mint ennek igazgatója folytatta az impresszionisták gyűjtését. A müncheni múzeum hamarosan szép gyűjteményre tett szert ezekből. Meier-Graefe és Tschudi sokszor együtt dolgoztak. 1910-ben Meier-Graefe egy kereskedő kíséretében és meglehetős titokban Budapestre utazott, hogy megtekintse a Szépművészeti Múzeumban Nemes Marcell gyűjteményének második kiállítását. 186 Tschudi is el akarta ide kísérni, hogy műveinek megvásárlásáról tárgyalásokat kezdjen a magyar műgyűjtővel, ám betegsége megakadályozta ebben. Hamarosan azonban lehetőséget teremtett arra, hogy a Nemes-gyűjtemény magvát képező müvek ki legyenek állítva az Alte Pinakothekban. 18 " A katalógus bevezetőjét is ő írta. Ezt a lapidáris szöveget Max Liebermann, Tschudi barátja és támogatója a róla írt nekrológban (1912) a múzeumigazgató „művészi végrendeletének" nevezi. 188 Tschudi e szövegében nem csak a modern műgyűjtő ideális tulajdonságait fogalmazta meg - melynek igazi példája az ő szemében Nemes Marcell -, hanem a régi, 19. századi múzeumigazgató és a 20. századi modern galériaszervező személyi176 Meier-Graefe régebbi mesterekről szóló írásait összefoglalja Entwicklungsgeschichte című művében. El Grecót Cézanne és Renoir előzményeként tárgyalja. MeierGraefe 1915. Bd. 1. 59. 177 „Wir stehen mit Recht auf dem Standpunkt, daß es in erster Linie auf die Bedingung ankommt, die in großen Museen erfüllt wird: das Werk in der denkbar besten Weise betrachten zu können. Dies ist viel wichtiger als die Milieuspielerei, die man hie und da angestrebt hat, Versuche, alte Interieurs um die Bilder herum zu bauen unw., die eher aus einer Unterschätzung der Werke entspringen. Wir glauben in diesen Werken wertvolle Dokumente zu besitzen, an denen das Archäologische, das etwa durch solche Spielereien ergänzt werden könnte, ganz untergeordnete Bedeutung hat." Meier-Graefe nem említi Bode nevét. MeierGraefe 1915 (1904), Bd. I. 23 (Die Träger der Kunst früher und heute). 178 Marées egyik levelében „Adonisnak" nevezi a szép szőke fiatalembert. A férfibarátságok Marées által is gyakorolt formáiról - melynek nem csupán homoerotikus tartalmai, hanem világképi elemei is voltak - lásd Kcisch 1996-1997, 352-354. 179 Marosi 1999, 335-336. 180 Kat. Budapest Landes-Gemälde-Galerie 1883. 181 Jó kapcsolatukat jelzi, hogy eleinte lakást is Bode biztosított számára. Bode 1995. 182 A „System Bode" elnevezés Kari Volltól származik. (Dr. Karl Voll [1867-1917] művészettörténész, az Alte Pinakothek München munkatársa.) 183 A „System Bode" nemcsak a kortársak kritikáját vívta ki - mintegy 700 cikk jelent meg a kérdésről -, hanem később elvi szinten is kutatások tárgyává vált, mivel az ominózus szobor - Flóra - eredetiségének kérdése mellett a művészettörténészek és a múzeumok szakértői szerepét is feszegette. A „System Bode" problémáját intézménytörténeti szempontból tárgyalja Wolff-Thomsen 2006; recenzióját lásd Tanja Baensch. www.arthistoricum. net/index.php?id=276&ausgabe=2007_10& review_id=12076 - 2009-02-23. 184 Petrovics 1937, 195-196. Petrovics Elek Bode-nekrológja a Magyar Művészet 1929. évfolyamában jelent meg, 116. oldal. Petrovics itt a múzeumi világ ragyogó mintaképének, mindeddig legnagyobb múzeumi igazgatónak nevezi Bódét. A kereskedők számára végzett szakértői munka itthon azonban hamarosan kellemetlen helyzetekbe is hozta a Szépművészeti és Iparművészeti Múzeumot. A vezetőség 1921-ben a Mübarát című folyóiratban határolta el magát saját munkatársaitól, mivel azok az intézmény neve alatt adtak szakértői véleményeket. Aukciók és múzeumi tisztviselők. Mübarát I. 4. szám, 1921, 91. Az ilyen esetek lehettek az indítékai a kérdés szabályozásának, amennyiben megtiltották az alkalmazottak külső szakértői munkáját, illetve írásos engedélyhez kötötték azt. Lásd: Függelék. 185 Kat. Berlin-München 1996-1997, 20-22. 186 Egyes források szerint Térey Gábor hívta meg a Nemes-gyűjtemény értékeléséhez, ami miatt utóbb a minisztérium részéről elmarasztalták. Geskó 2004, 442; Radványi 2006, 86-87. Meier-Graefe levele szerint az utazás a mannheimi képtár igazgatójának, Fritz Wichertnek a kérésére történt, akinek egyik műgyűjtő barátja vásárolt volna Nemes képei közül. Krahmer 1996-1997, 374-375, 64-65. jegyzet. 187 A kiállítás 1911 júniusától 1912 elejéig volt látható. Katalog der aus des Kgl. Rates Marczell von Nemes - Budapest ausgestellten Gemälde, mit einem Vorwort von Hugo von Tschudi, Katalog August L. Mayer, Kgl. Alte Pinakothek, München 1911. 188 Liebermann - aki jó kapcsolatokat ápolt Bódéval is - Tschudival tett párizsi utazása során ismertette meg őt az impresszionista müvekkel. Nekrológját, melyben szót ejt a Nemes-katalógus előszaváról - „künstlerische Testament" - 1996-ban ismét közreadták, lásd Warnke, B. 1996-1997, 454-455.
