Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

VI. A Magyar Nemzeti Galéria korszakai - Múzeum és a reflektált múlt (A historizmus vége)

kiállítás a szűkebb értelemben vett néprajzi kutatások tradicionális, „időtlenítő" szemléletére is rámutatott. A múzeumi idő, pontosabban a tárgyak által őrzött emlékezet témája a Nemzeti Galéria évezredi kiállításán is felmerült. A kiállításnak azonban nem a változó időfogalom képezte fő témáját, hanem a nemzeti történelem különböző vizuális megjelenítései. A kiállítás címe is: Történelem - kép, a történelemmel kapcsolatos narratívak és képeik viszonyára utalt.

1486 A rendezés fő szempontja nem csupán a különböző korú históriaképek felsorakoztatása volt, hanem azok eltérő értelmezésének bemutatása is az egyes korszakokban. A katalógus tanulmányai a történeti-képi hagyományoknak ezt a szüntelen megújulását és eredendően konstruált voltát, illetve magát a történetiség érzékeltetését, valamint a képfogalom és képhasználat változásait mutatták be a művészet körében.

1487 A tárgyak nem csupán a múzeumi elhelyezés által nyerhetnek újabb értelmezést, hanem a befoglalás, emlékké alakítás processzusa által is. Középkori szobroknak a régiség tiszteletéből eredő másodlagos felhasználásai, vagy a feltételezett korábbi tulajdonos emlékezete át is írhatja egy-egy alkotás vagy tárgy históriai jelentőségét. Az ókori kincsek másodlagos felhasználásának esetei, mint például az aranypénzek ráapplikálása új díszedényekre, a régiséggel kapcsolatos képzeteket hívják elő, s voltaképpen a reprezentáció és történetiség összefüggésének dokumentumai.

1488 A Magyar Nemzeti Galéria 2000. évi, történelemábrázolásokkal foglalkozó tárlatán magát az időt megjelenítő-értelmező tárgyak is szerepet kaptak, gondoljunk csak Székely Bertalan Élet-frízére, a torzókra, amelyek műformaként utalnak a múló időre, vagy a kiállítás látogatóját fogadó, gyermekét elemésztő drámai-groteszk Kronosz-szoborra, Vilt Tibor alkotására.

1489 A modernizmusok, miközben arra törekedtek, hogy a múltat magát, s nemkülönben a történelem kanonizált formáit eltávolítsák maguktól vagy annak érvényességét megszüntessék a jelenben, egyben kísérleteket is tettek annak újszerű- vagy átértelmezésére.

1490 A Néprajzi Múzeum fentebb említett, évezredi kiállításának rendezői bevallottan, a Nemzeti Galéria munkatársai pedig a történeti szemlélet hasonlósága alapján mondhatni áttételesen kapcsolódtak az ausztriai Welsben az Időnek 2000-ben szentelt tárlathoz. A felső-ausztriai Wels város kulturális létesítménnyé frissen átalakított, egykori minorita kolostorában az Idő és a történeti elbeszélések - narratívak - összefüggéseit szemléltette a ZEIT: Mythos, Phantom, Realität című tárlat. Koncepcióját a fentebb már említett Wolfgang Müller-Funk történész fogalmazta meg.

1491 A valamikori kolostor egészére kiterjedő és nagy közönségsikert is aratott rendezvény célja az volt, hogy szemléltesse és megismertesse az idővel kapcsolatos elképzelések európai történetét.

1492 A helyszín elősegítette a szemléltetést, hiszen a kolostor kerengőjén, s az emeleteken körbefutó cellasorok az idővel kapcsolatos történeteknek számos aspektusát mutathatták fel. A történeti nagystruktúráknak, mint amilyen az időszemlélet, ez a körkörös elrendezés mintegy térbeli mintázatot is adott, megfelelve a ciklikus idő képzeteinek. A látogató áttekintést kapott a különféle időszámításokról és az idő használatával kapcsolatos változásokról, kezdve a sort annak ókori előzményein, folytatva a Julianus-féle naptáron (709), az 1582-es Gergelyféle naptárreformon át a francia forradalom időszámításáig (1793-1805), majd a 20. század Mussolini vagy Sztálin (1931, az ötnapos hét) által bevezetett naptáráig. Szó esett a mítoszok idejéről, és arról az időről is, amely fantomként árnyékolja be a személyes időt. A rendezők a fizika reális idejét, a csillagok idejét „üres" időnek nevezték. Nagy hangsúlyt helyeztek a ciklikus idő-elképzelésekre, s az azokat felváltó, lineáris idő fogalmára is, külön kiállítási részt szentelve az idővel foglalkozó filozófusoknak, Augustinustól Heideggerig. A filozófiatörténeti hagyomány szerint e szerzők között Aurelius Augustinus Vallomásai, benne az idővel kapcsolatos elmélkedésekkel, számítanak az elsőnek. Az emlékezés mibenlétével, valamint az idővel kapcsolatos augustinusi reflexiók történelmi fordulópontot jelentettek az európai múlt-szemléletben. O volt a felfedezője az idő mítosz-karakterének, s annak a felismerésnek, miszerint az időszemlélet egyben hagyományok kérdése is: „Hol van a múlt és a jövő idő?" - kérdezte. „Tagadja-e valaki, hogy három idő van: jelen, múlt és jövő? így tanultuk gyermekkorunkban és mi is ezt tanítjuk a gyerekeknek. Állítja-e valaki, hogy csupán jelen van, mert a másik kettő nem létezik? Vagy talán létezik, de valamiféle rejtekből surran elő az idő, mikor a jövő jelenné változik és ismét rejtekbe bújik, amikor múltba roskad a jelen? Ugyan hol látták a jövőt a majdani időről jövendölő emberek, ha meg sem volt még akkor? Nem láthatja senki a nem létezőt. Ha a múlt semmi volna, egyáltalán nem látná senki emberfia. Van tehát múlt és létezik jövő."

1491 A ZEIT: Mythos, Phantom, Realität című kiállítás katalógustanulmányainak sora - a fentebb az L'anima e le forme című velencei kiállítás kapcsán már említett filozófus - Massimo Cacciari korábbi esszéjével zárul.

1494 Cacciari a nyolcvanas évek közepén adta ki Zeit ohne Kronos című kötetét. Ebben az európai gondolkodás végső időkkel kapcsolatos képzeteivel és szimbólumaival foglalkozott. Cacciari szerint a lineáris idő fogalma e kultúra számára nem jelentette a végtelen időt, hiszen a hagyomány szerint, váratlanul, „mint éjjel a tolvaj", elérkezik az Úr napja, az apokalipszis ideje, vagy amint görögül nevezi: a Chronos apokalypseos.

1495 Ez a megszemélyesítés az idő teljességét szimbolizálta, azt az időt, amelyben minden igazság feltárul. Bekövetkeztét megelőzi a históriai idő összeomlása, a „megszabadulás Chronos-Kronosztól". Az idő „katasztrófája" - az apokalipszis - egyben megváltást is jelent, hiszen ekkor jön el a vég nélküli boldog kor: „Aion". Cacciari rámutat arra a szoros összefüggésre, amely az európai kultúra történetében 1486 Kat. Budapest MNG 2000. 1487 Marosi Ernő: A történetiség szemléltetése a művészetekben. In: Kat. Budapest MNG 2000, 11-33. 1488 Tárgyak emlékezete. In: Kat. Budapest MNG 2000. VII. fejezet, 425-481. (Mikó Árpád). 1489 Szőke Annamária: Székely Bertalan: Elet. Fríztervek; Nagy Ildikó: Egy új műforma: a torzó. In: Kat. Budapest MNG 2000, 729-731; 736-739. 1490 Kovalovszky Márta: ± Történelem. In: Kat. Budapest MNG 2000, 116-124. 1491 Kat. Oberösterreichischc Landesausstellung 2000. Hg. Wolfgang Müller-Funk. 1492 Kis kitekintéssel a természeti népek időhasználatára. 1493 Aurelius Augustinus: Vallomások. Budapest: Gondolat 1982. XI. könyv, XVII. fejezet, 362. Fordította Városi István. 1494 Massimo Cacciari: Chronos apokalypseos - Zeit der Apokalypse című esszéje a szerző: Zeit ohne Kronos című kötetében (Klagenfurt: Ritter Verlag 1986) jelent meg először. 1495 „Az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj": 1. Tesz. 5.