Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

VI. A Magyar Nemzeti Galéria korszakai - D. Együttműködés és integráció: Kelet- és Közép-Európa között, 1981-2008

Közép-Európának mint önállóan vizsgálandó művészeti régiónak a gondolata nem csupán a magas-, illetve a népművészet szférájában vált meghatározóvá, hanem a történeti stílusok vonatkozásában is. E régió elkülönülő történeti fejlődésének szempontjait vették górcső alá a hatvanas évek végének ún. periodizációs vitái is, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia 1969-ben alakult Művészettörténeti Kutatócsoportja által kiadásra előkészített, nyolckötetes magyar művészettörténeti kézikönyv kapcsán folytak publikációkban és konferenciákon.

1081 A magyarországi művészet periodizációja nem valamiféle tudományon belüli, elvont kérdés taglalása volt, hanem a legszorosabban érintette a szintézisek alapjául szolgáló, és addig nyilvánosan nem vitatott - ezért érvényesnek tűnő - marxizáló történelemfelfogás kérdéseit. Azt a historicista történetfelfogást, amely az eljövendő szocializmus, majd kommunizmus éráját a folyamatos történeti fejlődés végkifejleteként, mondhatni üdvtörténeti kontextusban ábrázolta.

1082 Ennek lényegére, a történelem „lineáris, egydimenziós" felfogásának tarthatatlanságára mutatott rá Beke László vitaindító előadása a kézikönyv periodizációjáról 1970 májusában tartott konferencián, mondandójával élénk visszhangot keltve.

1083 A közép-európai művészet fogalma nem csak művészeti régióként, hanem önálló stílusfogalomként is megjelent ekkortájt az imént említett kézikönyv-sorozat szinopszisaiban is.

1084 A fentebb említett korszakolás körüli vitákban a múzeumi háttérrel rendelkező kutatók nem annyira elvi alapon, hanem a gyakorlatból kiindulva javasolták az emlékanyag ideológiamentes - évszázadok szerinti - felosztását (Rózsa György). Mások arra figyelmeztették a hallgatóságot, hogy „a történeti folyamatok tudományos konstruálása általában az egyedi jelenségek megragadásának rovására történik", s hogy a részletfeldolgozások „hasonlíthatatlanul hosszabb életűek és érvényűek, mint valamiféle kézikönyv" (Mojzer Miklós). A muzeológusok kézikönyvvel kapcsolatos állásfoglalásai korántsem nyújtottak egységes képet. Az újfajta történeti szempontok megjelenése nyomán még inkább kiütköztek a marxizáló tudományfelfogás konzervatív vonásai, utaljunk itt például többek között Pogány Ö. Gábor ekkoriban megjelenő írásaira, katalógustanulmányaira.'

085 Nem csodálhatjuk, hogy a szakmai közvélemény a hetvenes években e „régi" történelemszemlélet híveinek megszólalásai alapján a konzervativizmus bástyájának tekintette a Nemzeti Galériát. A közép-európai régió művészeti kapcsolatai nem csak a szakirodalmi említésekben fordultak elő, hanem a kiállítások tárgyanyaga is csakhamar kibővült: ha lehetőség nyílott rá, a történeti kiállításokon igyekeztek szerepeltetni a külföldi múzeumok anyagát is. Nem arról volt szó, hogy a múzeumok vezetői vagy kutatói megfontolták volna a Vayer által Közép-Európáról mondottakat. Inkább arról, hogy a közép-európai kutatásokat támogató nemzetközi intézmények újfajta igényekkel léptek fel, melyeknek a kutatók és kurátorok igyekeztek megfelelni.

1086 A nyolcvanas évektől a magyar kultúrpolitika többnyire nem állta útját a külföldi szakmai kapcsolatoknak, kezdeményezéseknek. A nyolcvanas évek nagy kiállításait tekintve elmondható: azok szervezése többnyire a múzeumokra hárult, a feldolgozó munka azonban más intézményekkel együttműködésben folyt. A nagy történeti kiállítások szakmai igényei ugyanis meghaladták az egyes intézmények lehetőségeit. A továbbiakban a képzőművészeti múzeumok, s különösen a Magyar Nemzeti Galéria néhány kiemelt, nagy kiállításának történetével foglalkozunk, külön véve sorra a régi és a 20. századi művészet tárlatait. KIÁLLÍTÁSOK 1981-2008 a) A régi magyarországi művészet változó helye Az egyre szélesedő közép-európai kutatásokhoz csatlakozva, olasz és osztrák kezdeményezések nyomán a Nemzeti Galéria két nagyobb szabású tárlatot is rendezett a nyolcvanas évek legelején. Az egyiket Schallaburgban és Budapesten mutatták be, a másikat Olaszországban: Velencében, Rómában és Bolognában 1981-1982-ben. Mindkét tárlat - az utóbb történtek fényében fordulópontot jelentett. A schallaburgi Matthias Corvinus und die Renaissance in Ungarn 1458-1541 című kiállítás mintegy kezdete volt a régi magyarországi emlékanyagból rendezett, hazai kultúrhistóriai tárlatoknak. Mint arra a későbbiekben még visszatérünk, az olasz kezdeményezésre előbb Velencében, majd Rómában és Bolognában megnyíló Budapest 1890-1919. L'anima e le forme című tárlat pedig mintegy kezdeménye volt az azt követő évtizedek szecesszióval és avantgárddal foglalkozó, nagy kiállításainak. Mindenesetre a két helyszín különböző igényeket is jelentett, ám mindkettő a közép-európai gondolat jegyében fogant, ha nem is annyira a magyar rendezők, ám a külföldiek részéről bizonyosan. Ez a két kiállítás olyan tapasztalatokat hozott magával, amelyek megváltoztatták az erre amúgy is nyitottá váló kutatói közösségek szemléletét. Előbb az ausztriai színtérről, illetve a régi magyarországi emlékanyag átértékelésének processzusáról kell szólnunk a nagy történe1081 Dercsényi Dezső: A régi magyar művészet periodizációs problémái. MTÉX1V. 1965, 191-213; Uő: Az újkori magvar művészet periodizációjának problémái. MTÉ XVI. 1967, 1-22. 1082 A kérdésnek roppant szakirodalma van, itt csak a historicizmussal (historizmus) kapcsolatos első kritikák egyikére, Karl R. Popper először 1944-ben, Londonban megjelent A historicizmus nyomorúsága (The Powerty of Historicism) című kötetére utalunk. Magyarul: Popper 1989. 1083 Referátumában rámutat arra, hogy „minden »korszakolasi« elv valamilyen általános fejlődéstörvény feltételezéséből (vagy tagadásból) indul el, a társadalmi törvények viszont csak tendenciaszerűen érvényesülnek. így az olyan periodizációnak, mely a történeti folyamat konkrét időszegmentumokra való előzetes felosztását jelenti (hiszen az elnevezés és a hagyományos gyakorlat egyaránt erre a lineáris »egydimenzios« felfogásra utal), - nincs értelme". Beke 1973, 132. 1084 így például a késői klasszikus gótika 1360 körül lezáródó tartó szakaszát a „közép-európai stílus" (1350-1390) korszaka követi. „Helyes lenne, a közép-európai összefüggéseket elsőként hangsúlyozó Gerevich László nyomán is, a közép-európai stílus terminus bevezetése." Marosi Ernő: Magyarországi művészet a 14. században és a 15. század első két harmadában. (Szinopszis). MTA Tájékoztató 1972, 19; 29-32. 1085 Pogány Ö. Gábor: A magyar művészettörténet-írás 25 éve. MTÉ XIX. 1970. 2. szám, 3-4. Uő: Lenin a művészetről. MTÉ XXI. 1972. 3. szám, 161-164. 1086 A németországi történeti kiállításokról lásd: Martin Grosse Burlagc: Grosse historische Ausstellungen in der Bundesrepublik Deutschland 1960-2000. LIT Verlag Berlin-Hamburg-Münster, 2005.