Veszprémi Nóra - Jávor Anna - Advisory - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2005-2007. 25/10 (MNG Budapest 2008)

STUDIES - TÓTH Sándor: A Magyar Nemzeti Galeria 11-12. századi kőfaragványai (részlet)

milyen közelebbi megfelelés észrevehető lenne.

10 A szegélyező szerepű motringfonat ugyanakkor - természetesen nem lent, hanem fent - a bánmonostori pillér fejezetén és ennek egyik dombói rokonán is fellép." De a gyulafehérvári timpanont, amely műfajánál fogva aligha lehet 11. századi, ezektől és az aracsi kőtől (6) is elhatárolja négybordás szalagja. Távolabbról kapcsolódik ide egy székesfehérvári sarokrész és egy Újlakról származó pillérféle.

12 Mindkettő két, egymásra merőleges oldalán díszített. A motringfonat mindkettőn a kisebbik felületet foglalja el, a nagyobbikon, mellsővel erre fordulva, ágaskodó négylábú, illetve hármas oszlopcsoporton álló Agnus Dei tűnik fel. Az előbbi kövön a két díszített oldalt csavart tag választja el, az utóbbin a két szélső oszlop egy irányban csavart, míg a középsőn a rovátkák fordított V alakban rendeződnek. E két fonna együtt szerepel az indás-madaras-fürtös szegélyű somogyvári domborművön, éspedig hasonlóan széles-lapos tagokkal, ahogy a csavart szegélyezőt az aracsi kövön (6) is kidolgozták. A fehérvári darabon a tagok élesebbek, a motring egyszerű, a szalag háromrészes, míg az újlaki kövön többnyire négyrétű, a szokásosnál egyszerűbb vonalvezetésű, és a maradék felületet is bordázás tölti ki. A két ábrázolás sem egymással, sem az eddig említettekkel nem mutat határozott összefüggést. A többi formából ítélve az aracsi (6) és a gyulafehérvári domborműhöz az újlaki állhat stílusban valamivel közelebb. B. Növényevők A pécsi oszlopfőt (7), amelyen a sarki kosfejek legelik az oldalak közepéről szétterjedő növényi részeket (15. kép), kapcsolatba lehet hozni egy hasonló motívumú hazai emlékcsoporttal, ahogy tette ezt már Gerevich Tibor.

13 E csoport fő darabja az esztergomi ún. Szent István-terem egyik eredeti helyzetű féloszlopfője, amelyhez egy további (elveszett) esztergomi és egy talán Óbudáról származó töredék csatlakozik (16-17. kép). Marosi Ernő diszszertációjában ezt a csoportot kiegészítette egy Zágrábba állítólag Medvevárból került, igen kopott, de teljes darabbal; a pécsi oszlopfőt (7) azonban említésre sem méltatta.

14 Újabban Raffay Endre két Itáliában lévő és egy onnan szánnaztatott példát (Mo15. Kosfejes oszlopfő Pécsről. MNG (7) 16. Bárányfejes (?) féloszlopfő 17. Bárányfejes (?) Esztergomban, az ún. fejezettöredék talán Szent István-teremben Óbudáról. MNM dena; Monreale; talán Dél-Itália: New York, Metropolitan Museum) fűzött e csoporthoz, és az egész összefüggést részletes vizsgálat tárgyává tette.

15 A pécsi oszlopfő (7) az elrendezés alapvonásaitól és a legelés motívumától eltekintve valóban nem nagyon rokonítható Marosi csoportjának tagjaival. Ezeken az állatfők szarvatlanok (talán bárányfők, ahogy Gerevich mondta), a levéldísz, szétterülően, a fejek fölötti zónára is kiterjed, a harapdált növényi részek az oldalközépi nóduszfélékhez füzérszerűen, homorú ívvel illeszkednek, a nóduszfélét tartó szár, ahol megmaradt (Szent István-terem, Zágráb), csavart, és az alsó zóna többi - az esztergomi töredékről teljesen hiányzó - része is levéldíszes. A pécsi darab (7) részletképzésének egyetlen vonása sem tűnik fel a csoport tagjain. Stílus szempontjából maga a csoport sem egészen egységes. A legaprólékosabban kidolgozott megoldás a Szent István-termi. A zágrábi ennek egyszerűsített változataként fogható fel. A két töredék felső részén megmaradt levélcsonkok másféle tagolásúak, mint a két épebb darab megfelelő részletei. Ugyanakkor a feltehetően óbudai darab jobb oldalán megmaradt felső levélrészlet igen hasonló változata az elveszett esztergomi töredékről ismertnek.

16 Az előbbin látható alsó levélrészlet viszont az egyező helyzetű zágrábi formákkal tűnik rokoníthatónak, noha a füzérszerü idom ottani megoldása különbözik tagolásmódban és abban is, hogy a szárnál megszakad. A töredéken a kétféle levél egyező tagolású: egyforma, hegyesedő végű, sekélyen vájatott elemekből áll, amelyeknek összekapcsoló hajlatait furatsor hangsúlyozza. Ugyanilyen alakítás jellemzi a két töredék felső leveleinek elemeit is, amelyek kiáltóbb, pálcaszerü szegélytagok között terülnek szét. A két épebb darabon a furatok szerepe - eltekintve talán a zágrábinak az alsó leveleitől - némileg különböző, bár a laposan vájt elemek alakítása hasonló, és az esztergomin, legfelül, tisztán ilyenekből álló sor is előfordul. A három, bizonyára egyaránt itáliai példa közül egymással a két ott lévő mutat részletekben is hasonlóságot. Az egyik a monrealei székesegyháznak a kerengőjén, a másik a modenainak a Ghirlandina nevű harangtornyán, a negyedik szint egyik ikerablakában van. Az utóbbi az Esztergomhoz fűzhető csoportot jellemző megoldás közeli megfelelője. Itt az alsó levelek tagolásuk módjában is emlékeztetnek a Szent István-teremben lévőkre, a felsőbbek inkább csak vonalvezetésükben. Ezek egyszerűbb tagolásúak, és a hazai csoport minden tagjától elütő részletképzé-