Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK / STUDIES - MIKÓ Árpád: Johann Dominicus Fiorillo (1748-1821) Mátyás király olasz művészeiről
MIKÓ ÁRPÁD Johann Dominicus Fiorillo (1748-1821) Mátyás király olasz művészeiről ADALÉKOK A CORVINA RECEPCIÓJÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ 1. A színvonalas irodalomkritikai lapban, a Figyelőben, 1874 tavaszán rövid cikk jelent meg Olasz művészek Mátyás király udvarában címmel.' A szerző Prém József (1850-1910), egy mára szinte teljesen elfeledett lapszerkesztő, költő, színműíró, művészeti író volt, aki bécsi búvárlatai során érdekes adatokra bukkant. 2 Úgy látszik, konzultált róluk Pulszky Ferenccel, a Nemzeti Múzeum nagytekintélyű igazgatójával, mert Prém megtudta, hogy ő is ismeri, s hamarosan közölni fogja őket. Eredetileg Kupeczky János után kutatott Bécsben, de leginkább Mátyás király korára vonatkozó adatokat talált, „melyek politikai és műtörténetünk egyaránt legdicsőbb korszakának megírásához megbecsülhetetlen adatokat nyújtanak". 3 Találmánya nem levéltári forrás volt, hanem egy vékony, nyomtatott füzetke, 1812-ből, egy valóban imponálóan sok adattal és szakszerűséggel megírt munka. 4 „A könyv szerzője egy múlt századbeli német festesz és műtörténész: Fiorillo János, kinek az székfoglalója volt, midőn őt a bécsi cs. és k. Képzőművészeti Akadémia tagjává választá." Pulszky kilátásba helyezett cikke hamarosan meg is jelent a Budapesti Szemlében, s valóban sok adatot közölt benne a Mátyás király udvarával kapcsolatba került, vagy a Jagellókorban Magyarországon megforduló, ide müveket szállító olasz művészekről. 5 Pulszky Ferenc legfontosabb forrása mindehhez Vasari müve, A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete volt. 6 Adatai nagyobbik része innét származott: Attavante, a Gherardo és Monte di Giovanni-testvérpár; Andrea del Verrocchio, Filippino Lippi, Benedetto da Majano, azután Chimenti Camicia és Baccio Cellini; a Jagelló-korból Giulio Clovio, Albertinelli és Visino. Janus Pannonius és Mantegna kapcsolatát, a Galeottót és Janus kettős arcképét Janus verséből ismerte, Masolinót és Pordenonét Crowe és Cavalcaselle müvéből 7 (utóbbiak Zsigmond király, illetve Szapolyai János korában fordultak meg Magyarországon). Mindkét szerzőnél, Pulszkynál is, Fiorillónál is lényegében ugyanaz a névsor szerepelt; a Mátyás-kori olasz-magyar művészeti kapcsolatok nevesített kánonja, egy kanonizált műből előléptetve. Vasarin kívül azonban nem sok közük volt egymáshoz. Pulszky neveket talált, mögöttük elveszett alkotásokat; Fiorillo írásában viszont konkrét müvek is szép számmal szerepeltek, jelesül Mátyás király könyvtárának legfontosabb díszkódexei. Egyik-másik részletes leírással, többnyire attribúciós kérdéseket is tárgyalva. Pulszky persze nemcsak Mátyás koráról értekezett, hanem az egész magyar művészettörténetnek rövid vázlatát adta. „A magyar az egyetlen turáni faj, amely Európában államot volt képes alkotni" - írta bevezetőjében, de úgy vélte, hogy csak „nyelvünk turáni, fajunk már rég nem az", s az a magyar, „aki magyarnak érzi magát". Párhuzamot vont a magának már önállóságot kivívott magyar irodalom és az ugyanezzel még nem dicsekedhető képzőművészet között. „Művészi életünk még nem fejlődött ki annyira, mert vannak ugyan kitűnő magyar művészeink, de magyar művészetünk, kifejlett magyar műstylünk, melynek oly nemzeti jellege volna, mint az angolnak, franciának vagy németnek, eddigelé nincsen, pedig soha nem hiányzott Magyarországon a művészet iránti érzék..."- erre nézve hozott fel példákat, így a Mátyás-kort is. Fiorillo számára ez a probléma természetesen nem létezett, írása csupán a Mátyás udvarában megforduló tudósokról és művészekről szólt, nem általában a magyar művészet történetéről. Ki volt ez a „német tudós", akinek 1812-ben ilyen meglepően pontos és részletes ismeretei voltak a magyarországi reneszánsz olasz protagonistáiról? Johann Dominicus Fiorillo (1748-1821) olasz szülők gyermekeként született Hamburgban.* Eredetileg festőnek tanult; tizenegy évesen, 1759-ben lett a bayreuthi Kunstakademie növendéke, majd Itáliába ment, ahol 1761-től három éven át Rómában tanult (Pompeo Batoninál), 1765 és 1769 között pedig Bolognában képezte magát. 9 1770-ben tért vissza Németországba, előbb Braunschweigben tevékenykedett, később Göttingenben telepedett le. 1784-ben lett az egyetem metszet-gyűjteményének igazgatója; 1783-tól tartott előadásokat a művészetek történetéről, 1799-ben rendkívüli, 1813-ban pedig rendes professzorrá nevezték ki. Tiszteletbeli tagjává választotta a bécsi, a bolognai, az augsburgi, a párizsi és a müncheni akadémia. Bár festőként és illusztrátorként is működött, fő tevékenységévé egyre inkább a művészetek történetének kutatása vált. Sok müve jelent meg folyóiratokban és önállóan, legismertebb és legjelentősebb munkája a Geschichte der Zeichnenden Künste kilenckötetes sorozata. Ez a mű a göttingeni egyetemen koncipiált nagy - a művészet és tudomány történetét újjászületésüktől egészen a 19. századig áttekintő - vállalkozásnak, a művészetek és tudományok egyetemes történetének részeként született. Az egyes kötetek csak címük szerint szóltak a festészet történetéről, valójában a többi műfajra is kitekintettek. 1798-1801-ben jelent meg az olasz, 1805-ben a francia, 1806ban a spanyol, 1808-ban pedig az angol festészet története, 10
