Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - ENDRŐDI Gábor: Kommentárok Pál mesterhez

halálát megelőzően) tíz évig volt templomgondnok: „Ite(m) p(er) dece(m) an­nos fuit vitric(wî) ec(c)l(es)ie Sancti Jacobi" 15 Henszlmann: i. m. (5. j.) 62. 16 Vöge, [Wilhelm]: Zu Veit Stoss. Monatshefte für Kunstwissenschaft IV. 1911. 278. 17 A schwabachi főoltár datálásához használt forrásokról 1. Georg Stolz: Der Schwabacher Altar - Geschichte und Schicksal, in: Der Hochaltar... i. m. (14. j.) 12-15. 18 Először, 1903-ban Berthold Daun hasonlította össze a schwabachi és a lőcsei predellában elhelyezett Utolsó vacsora-csoportot, pusztán hogy felhívja a figyelmet a különbségre Stoß alakjainak „friss elevensége", illetve Pál mester figuráinak karikatúraszerüsége között (Daun, Berthold: Veit Stoss und seine Schule in Deutschland, Polen und Ungarn. Leipzig, 1903. 117.). Három év múlva ez Díváidnál már úgy tér vissza, hogy a lőcsei predella „kompozícziója szinte szakasztott mása a schwabachi oltár predellájában lévő utolsó vacso­rának" (Díváid Kornél: Szepesvúrmegye művészeti emlékei, II. Szobrászat és festészet. Bp., 1906. 77.), nem gondolt azonban arra (minthogy ő a lőcsei főol­tárt is 1508-ra datálta), hogy az egyik csoport közvetlenül mintát szolgáltatott volna a másiknak. Ez csak a későbbi irodalomban válik elterjedte. 19 Divald Kornél: Stósz-tanulmányok. Budapesti Szemle CLVII. 1914. 427. 20 Otto, Gertrud: Die Ulmer Plastik der Spätgotik. (Tübinger Forschungen zur Archäologie und Kunstgeschichte, 7.) Reutlingen, 1927. 21 Otto koncepciójának utóéletéhez vö. Lichte, Claudia: Ein blühender Kunstbetrieb - Die Werkstatt des Nikiaus Weckmann, in: Meisterwerke massenhaft... i. m, (7. j.) 79-123; Wagini, Susanne: Der Ulmer Bildschnitzer Daniel Manch (1477-1540). Leben und Werk. (Forschungen zur Geschichte der Stadt Ulm, 24.) Ulm, 1995. 62-69. 22 Ez eddig, úgy tűnik, egyedül Heinz Stafskinak szúrt szemet: Stafski, Heinz: Die Skulptur, in: Der Hochaltar... i. m. (14. j.) 74. 23 Stafski: i. m. (22. j.) 74; az oltárról egyébként (így datálásáról is) 1. Bacigalupo, Italo: Der Gutenstettener Altar. Ein Werk der Nürnberger Meister Hanns Peheim und Veit Wirsberger. (Ars Bavarica, 45-46.) München, 1987. 24 Vöge, Wilhelm: Die deutschen Bildwerke und die der anderen cisalpinen Länder. (Königliche Museen zu Berlin. Beschreibung der Bildwerke der christlichen Epochen, 4.) Berlin, 1910 2 . 88-89; vö. még Demmler, Theodor: Die Bildwerke in Holz, Stein und Ton. Großplastik. (Staatliche Museen zu Berlin. Die Bildwerke des Deutschen Museums, 3.) Berlin-Leipzig, 1930. 195-196. 25 Állítom ezt annak ellenére, hogy mindkét figura szerepelt már Stoß-epigonok műveként, kizárólag a figurakompozíciók egyezésének nyomán, meg nyilván a schwabachi oltárhoz tartozó név nagyságától befolyásolva. A fent megfo­galmazott álláspontot 1. Demmler, illetve Bacigalupo idézett művében. 26 Végh: i. m. (9.j.) 123-124. 27 Schädler, Alfred: Stetigkeit und Wandel im Werk des Veit Stoß, in: Veit Stoß in Nürnberg. Werke des Meisters und seiner Schule in Nürnberg und Umgebung. (Kiáll, kat., Germanisches Nationalmuseum, Nürnberg.) Szerk. Kahsnitz, Rainer. München, 1983. 38. („Die ähnliche Gewanddrapierung bei der Jakobusfigur in dem 1508-1517 von Meister Paul geschaffenen Hochaltar von Leutschau kann kein Argument gegen die Spätdatierung der Florentiner Rochusfigur sein, da für die Schreinfiguren in Leutschau offenkundig Skulpturen von Stoß aus der Zeit um 1500 vorbildlich gewesen sind und die Kompositionsidee wohl damals schon zum Werkstattgut gehörte"); a szobrot felfedezője az 1510-es évekre vagy az 1520-as évek legelejére datálta: Voss, Hermann: Zwei unerkannte Werke des Veit Stosz in Florentiner Kirchen. Jahrbuch der königlich Preuszischen Kunstsammlungen XXIX. 1908. 25; vö. még Lutze, Eberhard: Veit Stoß. Berlin, 1938. 37. (az 1516-ra datált Rafael- és Tóbiás-csoporthoz áll legközelebb); Dettloff, Szczçsny: Wit Stosz, I. Wroclaw, 1961. 121 20fl . (1507 körül); Kepiiíski, Zdzislaw: Veit Stoß. Warszawa-Dresden, 1981. 80-81. (Az 1513-tól számított késői nürnbergi időszak terméke.) 28 A legutóbbi: Végh János: Pál mesterről és a lőcsei főoltárról. Ars Hungarica XVI. 1988. 173-180. Jelen dolgozat e fejezetének lezárása után jelent meg: Glatz, Anton C: Ikonografické a motivické inspirácie a vzory skulptúr a tabul'ovych malieb levocského hlavného oltára. Ars 2001. 2-3. 153-201. Egész röviden (ám annál határozottabb hangon) itt is szóba kerülnek a főoltárt érintő írott források (különösen: 153-154.), Glatz új érveivel azonban - noha végeredményben hasonló következtetésekhez vezetnek, mint amilyeneket magam is megfogalmaztam - nem tudok egyetérteni. Tanulmányának későbbi részében egyébként Glatz szintén központi szerepet juttat az előképeknek, és e tendencia jeleként további recens példa is idézhető: Gyalókay, Zoltán: Der Hauptaltar in der Jakobskirche zu Leutschau (Levoca, Lőcse) und der Hochaltar der Schwabacher Stadtkirche. Zur Herkunftsproblematik der Kunst des Bildschnitzers Paul von Leutschau, in: Die Länder der böhmischen Krone und ihre Nachbarn zur Zeil der Jagiellonenkönige (1471-1526). Kunst­Kultur-Geschichte. Szerk. Wetter, Evelin. (Előkészületben.) - Köszönöm a szerzőnek, hogy kéziratát megjelenése előtt elolvashattam. 29 Schürer, Oskar-Wiese, Erich: Deutsche Kunst in der Zips. (Forschungen zur Deutschen Kunstgeschichte, 23.) Brünn-Wien-Leipzig, 1938. 70-71, 192, 196-197, 229. 30 Kampis: i. m. (12. j.) 85-86; A Magyar Nemzeti Galéria régi gyűjteményei. Szerk. Mojzer Miklós. Bp., 1984. 84; Végh: i. m. (9. j.) 80, 84-85. 31 Homolka, Jaromír: Gotickáplastika na Slovensku. Bratislava, 1972. 173,270. 32 Végh: i. m. (9.j.) 85. 33 Vö. pl. Végh: i. m. (9. j.) 102, 150. 34Kotrba, Viktor-Kotrba, Frantisek: Levocsky oltár majstra Pavla. Bratislava, 1955. 54-55. 35 A Jézus szw/erése-csoportnak ez a datálása a közelmúltig pusztán a megszo­kásra hivatkozhatott, azok a stíluskritikai érvek, amelyek védelmében még megfogalmazódtak (a haj- és szakálltömegek áttörése itt nem olyan gyakori, mint a főoltáron; míg az utóbbin Stoß nürnbergi müveinek hatása regisztrál­ható, itt az előképek a krakkói időszak termékeire korlátozódnak) nemcsak kevesen vannak ahhoz, hogy e datálás egyedüli támasztékaként szolgáljanak, de maguk is vitathatók. A „közmegegyezés" hátterében, úgy tűnik, inkább az állhat, hogy a kutatás elmulasztotta, hogy a datálás átvételénél születési körülményeinek, Divald Kornél hajmeresztő érvelésének esetleges kritikáját is figyelembe vegye (ez utóbbihoz vö. Endrődi Gábor: A ,,szentek fuvarosa". Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei, 1900-1919. Szerk. Bardoly István-Cs. Plank Ibolya. Budapest 1999. [recenzió] Ars Hungarica XXIX. 2001. 381.). Később azonban felcsillant e datálás írott forrá­sokkal való alátámasztásának lehetősége is: 1995-ben Végh János elevenítette fel Dedek Crescens Lajos elképzelését, amely szerint a szobrok a menedékkői karthauzi templomból származnának (Végh János: Pál mester Jézus szüle­tése-oltárának viszontagságai. Ars Hungarica XXIII. 1995. 205-214.). Ez a hipotézis - amelyet a müvészettörténet-írás azóta tényként kezel - kézenfek­vővé tehetné, hogy az egykori Jézus születése-oltár Hedvig tescheni hercegnő 1506-os menedékkői látogatásával állt kapcsolatban. A Dedek Crescens által hivatkozott forrás azonban - noha közelebbről nem ismerjük - nem lehet ko­rábbi, sőt valószínűleg lényegesen későbbi annál a régóta ismert beszámolónál, amely a szobrok megtalálásáról tudósít, és amely szerint e figurák eredetileg a lőcsei régi minorita templomban álltak (Baranyai Béláné: Mesterek és műhe­lyek az északkelet-magyarországi barokk szobrászatban, in: Magyarországi reneszánsz és barokk. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk. Galavics Géza. Bp., 1975. 411.). Ennek megfelelően - magában a szövegben sincs semmi, ami nem emellett szólna - legfeljebb ugyanannyira hiteles mint amaz. Semmit nem tudunk arról, hogy (legalább) másfél évszázaddal Menedékkő hanyatlása után miért vetődött föl, hogy a szobrok onnan származnának; a legcsekélyebb jele sincs egy olyan hagyománynak, amely, ha szaggatottan is, de átívelte volna ezt a másfél századot. A lőcsei Jézus születése-csoport eredeti provenienciáját, sajnos, továbbra sem ismerjük. 36 Végh: i. m. (9.j.) 84. 37 Végh: i. m. (9,j.) 80. 38 Ez alól talán egyedül Jaromír Homolka képezett kivételt (vö. Homolka: i. m. [31. j.] 85-87.), később azonban ö is változtatott a véleményén: Homolka, Jaromír: K nékterym otázkám kolem mistra Pavla z Levoce. Umëni XXXIV. 1986. 103-106. 39 Divald Kornél: Zólyom vármegye csúcsiveskori szárnyasoltárai. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye XLIII. 1909. 126-128, 131-132; Uő.: i. m. (19. j.) 420-422, 426; Uő.: i. m. (4. j.) 746, 751, 753, 755. 40 Kampis: i. m. (6. j.) 32. A Borbála-oltár dátumának 1509-es olvasata csak néhány évvel később jelent meg - Csánky Dénes: A besztercebányai Szent Borbála-oltár dátuma. Magyar Művészet XII. 1936. 315-316. 41 Kampis: i. m. (6. j.) 3. 42 Kampis: i. m. (6. j.) 34. 43 Kampis: i. m. (12. j.) 117-124. 44 Kampis: i. m. (12. j.) 94-125. 45 Vö. Hekler Antal: A magyar művészettörténelem föladatai. (1922) In: Uő.: Válogatott kisebb dolgozatai. Szerk. Láng Nándor. Bp. 1942, 360-375, külö­nösen: 360-362; illetve Domanovszky recenzióját a Hekler-tanszék disszer­tációiról (Domanovszky Sándor: Pigler Andor: A pápai plébániatemplom és mennyezetképei...: Kapossy János: A szombathelyi székesegyház és mennye­zetképei... Századok LV-LVI. 1921 1922. 407-410.); valamint Marosi Ernő: Utószó. Programok a magyar müvészettörténet-írás számára, in: A magyar müvészettörténet-írás programjai. Válogatás két évszázad írásaiból. Szerk. Marosi Ernő. [Bp.] 1999. 346-349; Glatz Ferenc: Domanovszky Sándor helye a magyar történettudományban. Századok CXII. 1978. 211-231.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents