Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - ENDRŐDI Gábor: Kommentárok Pál mesterhez

szekrény Szent Jakab-figurája szinte pontosan megfelel a firenzei Annunziata Stoß által faragott Szent Rókus-szobrának.

16 A schwabachi plébániatemplomnak a datálás szempontjából a leglényegesebb párhuzamokat feltüntető, valószínűleg 1508ban befejezett

17 főoltárára szakaszosan és valószínűleg részben félreértés nyomán terelődött rá a figyelem. Mindkét retabulum predellája az Utolsó vacsorát ábrázolja, a figurák elrendezésének legeslegáltalánosabb vonásai mellett még a két Júdás és a Schwabachban ennek jobbján, Lőcsén a balján ülő apostol között fedezhető fel közelebbi hasonlóság.

18 Tagadhatatlan ellenben a szinte pontos egyezés a lőcsei Evangélista Szent János (1. kép), illetve a schwabachi szekrényben álló Keresztelő (3. kép) testtartása és köpenye között; erre Divald Kornél lett figyelmes.

14 Nem áll szándékomban megkérdőjelezni ezeket a megfigyeléseket, a belőlük levont következtetéseket ellenben kénytelen vagyok. A lőcsei retabulumhoz rendelt faragott előképek figyelemre méltó módon mind Stoß legszűkebb környezetéből származnak, ez kézenfekvővé teszi viszonyuk egyik lehetséges értelmezését: a tágabb értelemben vett műhelyreplikáét. Az a Georg Weise tübingeni iskolájában, elsősorban Gertrud Otto 1927-ben megjelent disszertációjában megalapozott kutatási hagyomány jelenti ennek az értelmezésnek a kiindulópontját, amely szerint egy-egy műhely tevékenysége replikák motivikusati, figurák tartásában, drapériáik elrendezésében, belső rajzában megragadható sorozataiban tapintható ki.

20 Ez a máig gyakran megidézett tézis mindazonáltal - jellemző módon - utóbb épp annyiban vált tarthatatlanná, amennyiben a műhely tevékenységének körülhatárolására vonatkozik, azaz nem veszi figyelembe a figurakompozíciók mühelyközi vándorlását, legyen szó akár az adott műhelyből kikerült szobrászok önálló műhelyeiről, akár ezektől munkaszervezetileg teljesen független műhelyekről.

21 Efféle replikákkal a Pál mester köré gyűjtött művek csoportjában is jelentős számban találkozni, mindmáig hiányzó összegyűjtésük tudományos értekezés tárgyául kívánkozik (ez a szöveg azonban, mint már mondtam, nem az). A schwabachi, illetve a lőcsei Szent János figurakompozíciója is tovább terjedt ezen az úton, a szintén a lőcsei plébániatemplomban álló Szent János-oltáron a Keresztelő szobrában találkozni újbóli felhasználásával (2. kép).

22 Ugyanez a figurakompozíció - és ez már komoly problémát jelent a lőcsei főoltár hagyományos datálására nézve - még két szobron tűnt fel a kutatásnak. Az egyik a gutenstetteni plébániatemplom felirattal 1511 -re datált főoltárának szekrényében álló Keresztelő Szent János (4. kép),

23 a másik szintén a Keresztelőt ábrázolja, Münchenből került a múlt század elején Berlinbe, ahol a második világháború óta nincs nyoma (5. kép).

24 Ez a két figura semmilyen értelemben nem tekinthető mühelyreplikának, stílusuk igen távol esik Stoßetol, a berlini szobor valószínűleg még csak nem is Frankföldröl származik, és kvalitásban semmivel sem maradt el a schwabachi mögött.

25 Hogy pusztán a schwabachi Keresztelő és a lőcsei Evangélista összevetése - a lőcsei főoltár kutatása egyelőre erre szorítkozik - tájékoztatna kettejük időrendjéről, az már önmagában is felettébb kérdéses. Semmi nem indokolja a feltételezést, hogy a schwabachi faragvány lett volna az a mű, amelynek apropóján ez a figurakompozíció megszületett, és még kevesebb okunk van ezt feltételezni annak tudatában, hogy ugyanez a figurakompozíció Stoß környezetén kívül is népszerű volt. Végigtekintve a megemlített öt figurán ennél határozottabb megfogalmazás is indokoltnak tűnik. Ugyanis ahogy a lőcsei Evangélista - találóan mutatott rá erre Végh János

26 -, úgy a schwabachi Keresztelő is magán viseli a derivátum jellegét. Rajta kívül mind a négy figurán a köpenynek a test előtt lévő lebenye az, amelynek sarkát a szent jobb karjának könyökhajlatába szorítja, Schwabachban ellenben ide a drapéria hátulról érkezik, miközben elölről érkező része ugyanúgy felfelé ível, mintha a könyökhajlathoz tartana, azonban nem jut el odáig, miáltal redöinek elrendezése teljesen motiválatlan lesz. Ez a részlet - éppen az, ahol a köpeny redöinek rajzolata a leginkább megfelel a lőcsei főoltáron láthatónak - a schwabachi szobron egy lapszus nyoma, a vándormotívum félreértéséé. A bal kéz megfigyelése hasonló következtetésre vezet, a Schwabachban használt megoldás messze elmarad a - dokumentáltan későbbi - gutenstetteni mögött, de még a lőcsei mögött is. A figurakompozíció felhasználásainak családfája minden bizonnyal jóval bonyolultabb volt annál, mint amit az öt ismert szobor alapján rekonstruálhatnánk, és közel sem biztos, hogy a schwabachi és a lőcsei szobor e családfának ugyanahhoz az ágához tartozik. Az iménti érvelés tulajdonképpen ugyanoda vezetett, mint a másik szálon a firenzei Szent Rókus irodalma. Vöge a lőcsei és a firenzei szobor közötti kapcsolatot még az utóbbinak a datálására használta fel, ezzel azonban olyan eredményre jutott (szerinte a Szent Rókus 1506-ban már készen volt), amely roppant nyugtalanító annak tudatában, hogy részletformáiban a figura mégiscsak Stoß jóval későbbi munkáival áll a legszorosabb kapcsolatban. Idővel ez az utóbbi megfontolás bizonyult lényegesebbnek: a Szent Rókus ma érvényes datálása az 1520 körüli évekre szól, a lőcsei Szent Jakabot lényegében ugyanolyan formán téve félre, mint ahogy a schwabachi Keresztelő Szent Jánost kellett félretennünk alig egy bekezdéssel elébb.

27 Abból, hogy Firenze és Lőcse viszonya megszűnt datáló értékűnek lenni, miért nem következett ugyanez Schwabach és Lőcse viszonyának esetében is? Miért tapasztalunk már többed ízben egy határozott, számos nehézséggel dacolni kényszerülő és olykor tudatosan szembeszálló tendenciát a lőcsei főoltár késői datálására? Bizonyára szerepe van ebben annak a - sajnos számos kutatástörténeti hosszmetszeten végigkövethető - tehetetlenségi nyomatéknak, amely óhatatlanul fellép, ha következtetések egyszer adatokká sűrűsödnek. A lőcsei retabulum datálása azonban már évtizedek óta nemcsak hagyományozás, de újból és újból megismételt revízió

28 tárgya is, az eredmény hosszú ideje mégis mindig ugyanaz. Miért? PÁL MESTER IGAZI ARCA? Mielőtt megpróbálnék válaszolni e kérdésre, legyen szabad szóba hoznom egy másik, lényegesen ritkábban tárgyalt problémáját a 16. század eleji szepességi szobrászatnak. A Nagyszalókról a Magyar Nemzeti Galériába került Szent Miklós-oltár (6. kép) szekrényszobra (7-9. kép) először és utoljára 1938-ban, Erich Wiesénél szerepelt Pál mester művei között, akkor is egy igen hosszú lista tagjaként, mely listának talán hosszúságánál is meglepőbb az összetétele: közvetlenül utána, a korai müvek csoportjában olyan tárgyak tűnnek fel, mint a szepesszombati Szent Antal-oltár, illetve Besztercebánya és környéke legkülön-