Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - GERGELY Mariann: Egy „ismeretlen festő" férfiportréja. Huszár Vilmos korai önarcképe

GERGELY MARIANN Egy „ismeretlen festő" férfiportréja HUSZÁR VILMOS KORAI ÖNARCKÉPE Pályakezdésekor a fiatal művészettörténész - sokszor a véletlen folytán vagy mesterei, tanárai tanácsára - rátalál egy kutatási témára, elindul egy nyomvonalon, s később azt tapasztalja, hogy szakmai tevékenysége során rendszeresen megkeresik a „kiválasztott" művész vagy művészkör munkásságával kapcsolatos újabb kérdések, megoldásra váró feladatok, így óhatatlanul visszakanyarodik az indulásakor vállalt elkötelezettségéhez. Később bekövetkezhet az a kritikus állapot - az élcelődő kollégák ironikus megjegyzései is ezt sugallják -, amikor „a kutatónak már mindenről és mindenkiről csakis Ö, »a szeretett mester« jut az eszébe". Nos, ennek a jelenségnek érdekes megnyilvánulásával szembesültem egy bécsi utam során. 1996 őszén kurírként néhány napot az osztrák fővárosban töltöttem, s mint minden alkalommal, ezúttal is megnéztem a Kunstforum Bank Austria aktuális kiállítását. Egy svájci magángyűjtemény mesterműveit mutatta be a tárlat Degas-Cézanne-Picasso címmel.' A Weinberg Gyűjteményből elsősorban Degas korai rajzai és monokróm enteriőrjei, egy kevésbé ismert Cézanne-portré, egy ezoterikus hangulatú Mondrian-tájkép, remek Ballá- és Sofficikompozíciók, egy szép Arthur Segal-festmény, Picasso-vázlatok, Goncsarova és Javlenszkij müvei, valamint Van Doesburg, Moholy-Nagy László, Rodcsenko és Liszickij alkotásai maradtak meg az emlékezetemben. Legnagyobb élményem azonban egy ismeretlen művész Férfiportréja (1. kép) volt. A fára festett olajképről korai kutatásaim szeretett piktora - a korabeli fényképekről is azonosítható -, Huszár Vilmos

2 tekintett felém! A festményen nem láttam ismert jelzéseinek egyik változatát sem, viszont a kép jobb oldalán folyóírással bekarcolva a „P. Puvis de Chavannes Paris 1890" felirat szerepelt.

3 A festököpenyben ábrázolt fiatalember mandulavágású, barna szeme és sötét szemöldöke, jellegzetes szakállas arca, a jól felismerhető fejforma és haj, a karakteres fül és orr, a szépen ívelt száj - mind együtt azt erősítette bennem, hogy Huszár Vilmos arcképével állok szemben. A kiállítás katalógusából azt is megtudtam, hogy a kép hátoldalára valamikor a müncheni Galerie Heinemann címkéjét ragasztották, s a mű szerepelt a bécsi Dorotheum 1990. szeptemberi aukcióján.

4 A katalógus szerint a restaurátori vizsgálatok alapján feltételezhető, hogy az ecsetszárral vagy vékony fadarabbal a nedves festékbe karcolt felirat egykorú a képpel, nem utólagos applikáció. Mégsem fogadták el - nem véletlenül - P. Puvis de Chavannes szerzőségét, inkább az „ismeretlen művész" korrekt megjelölésére szorítkoztak, azzal a megjegyzéssel, hogy a festő valószínűleg Puvis de Chavannes köréből került ki, s az ő stílusában festett. Pierre Puvis de Chavannes (1824-1898), a 20. századi modern festők nagyra becsült francia példaképe elsősorban allegorikus témájú, nagyvonalúan összefogott monumentális kompozícióival vívta ki fiatal pályatársai elismerését. A klaszszikus hagyományokat előhívó, szimbolikus tartalmú, figurális jeleneteit a tiszta képépítés és egyszerű formálás jellemezte. A világos színekkel alakított egységes felületek kiegyensúlyozott elrendezésével érte el, hogy képeiből átszellemült harmónia, árkádiai nyugalom áradt. Kerülte a fényárnyék-hatások kontrasztos megoldásait, az egymással harmonizáló, áttetsző színek és letisztult formák irányt mutattak a szimbolista festők dekoratív képi világa felé. Az új utakon járó magyar művészek - például Rippl-Rónai József is - tisztelettel tanulmányozták munkásságát, s többek között az ő nyomdokain haladva próbáltak egy korszerűbb művészi kifejezésmódot meghonosítani. Puvis de Chavannes tehát elsősorban nem portréfestőként vált népszerűvé kortársai körében, noha természetesen jó néhány arcképet készített. Ismert például egy 1857-ben készült önarcképe

5 (2. kép), amelyen Degas, s főként Manet portréihoz hasonlóan a barna és a fekete különböző árnyalataival bontotta ki a formákat, s finom megvilágításban láttatta a háttérből sejtelmesen előbukkanó fiatal férfi alakját. A kigombolt kabát és meggyürődött fehér gallér, a félhomályból kirajzolódó, palettát tartó kéz arra utal, hogy a szerző munka közben akarta megörökíteni önmagát. A 33 éves művész komoly arckifejezése, alkotó gondolatait tükröző elszánt tekintete érzelmekkel teli festői előadásban fogalmazódott meg, s egyáltalán nem hasonlít a svájci magángyűjteményből való - ugyan jóval későbbinek jelzett - portré tényszerűen leíró, részletező stílusához. Puvis de Chavannes minden alkotásából átszellemült művészi erő sugárzik, még a vázlatai és tanulmányrajzai is erről tanúskodnak. A szóban forgó „férfiportré" megfestésekor az alkotó elsősorban a modell élethű megjelenítésére, a tökéletes technikai kivitelezésre koncentrált. A gondosan megfigyelt részletek aprólékos kidolgozása mindenekelőtt a festő rajzkészségének és mesterségbeli tudásának a bemutatására szolgált. Az „ismeretlen művészről" tehát feltételezhető, hogy fiatal, ambiciózus tehetség, aki kézügyességére és szakmai felkészültségére szerette volna felhívni a figyelmet. A figura megjelenése, az oldalról látható felsőtest, a visszaforduló arc (a tükörbe tekintő szemek) az önarcképek természetes beállítását mutatja. Arra, hogy a szakállas ifjú maga is művész, az akkurátusan kidolgozott festőköpeny is