Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - KIRÁLY Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematikája és a mítoszkereső századvég

A természet vallása a természet önértékként való megismerésével kellett, hogy párosuljon. Programjuknak a hazatelepüléssel azonos időben lett ez is integráns része, alkalmazkodva az egyetemes követelményekhez, a tárgyilagosabb naturalizmushoz. A rajongást kiegészítő tapasztalatot Nagybányán, azaz a kiválasztott, de valós tájon akarták megszerezni. 1920-ban Lyka Károly a félmúlt tisztánlátásával így összegzi ezt: „A festők ... a legbehatóbb természettanulmányból indultak ki, s vágyuk és elvük volt a természet jelenségeit elfogulatlanul vizsgálni, az életet meleg szívvel átérezni. Nagy, széles panteista vonása ez a természettudományok klasszikus századának."

54 S a nagybányaiak akkor is természettanulmányt végeztek, amikor a vallás hagyományos tárgykörébe léptek.

65 A vallásos témaválasztás indítékát és alkalmait Réti István így körvonalazza: „És ha művészi vágyuk a közvetlen környezet aktualitásától néha elkívánkozott, amikor nagy, általános emberi érzésekről, bensőséges ideákról, messzebb néző életszemléletről szerettek volna festve beszélni - való életük szűk formáitól képzeletükkel oda menekültek, ahova minden idők művészei oly szívesen: a bibliához, az örök érzések gyönyörű edényéhez és ebbe öntötték át lelküket. Emberszemléletük mélyebben és elvontabban nyilatkozhatott meg ezeken a kompozíciókon, amelyekben mai emberek mai érzése öltözött más idők ruháiba, hogy örökkéjelenvalóságát bizonyítsa."

66 A biblikus tematika „nagybányaiságuk" paradigmatikus példája. Éppen e műfaj gazdag lehetőségei közepette bontakozott ki naturalizmusuk új sajátossága: az organikus valóságában megfigyelt táj, amint az embert magába fogadja. Tudjuk, hogy Nagybányára érkezésük előtt ez inkább fordítva történt. Valamennyien a figurális festészetet művelték; „emberfestők" voltak, ahogy krónikásuk írta. A „natura" fogalmába akkor az ember rajza tartozott a legtágabb értelemben, a környezetével való egységében, illetve önállóan, portrészerűen. Emellé most kezdett felzárkózni az önmagában és önmagáért való táj megörökítésének igénye is. A jelentős fordulatnak Nagybánya adott helyt, alkalmat pedig - „emelkedett" attitűdjüknek megfelelően - az emberiség költészeteként felfogott Biblia. A kettő találkozásának Réti két önálló fejezettel ad könyvében nyomatékot. A szakrális mítosz a nagybányai táj új mítoszának alárendelve kap müveikben új jelentést. Mint festő, Réti mindjárt a gyakorlatban, a képalkotás módszerében jelzi ezt a - számunkra egyszerre elméleti és történeti tanulságokat rejtő - változást. A szokásostól eltérően - úgymond - „nem valamely gondolatban eleve adott, megfogalmazott témát igyekeztek képzeletük erőfeszítésével képpé alakítani, a szokott úton-módon megkomponálni, hogy ehhez aztán a természetben keressenek megfelelő színteret és világítást. Szerencsésebb folyamat útján, éppen fordítottján ennek, jöttek létre műveik."

67 Bibliai tárgyú nagyobb képeik szolgáltatják a legjobb példát arra, hogy az iskolaalapítók az alkotás indító mozzanatát, az „intuíciót" még a szent események felidézésekor is a külső természettől várták, azaz a nagybányai tájtól és „tájhangulattól". Az vált egyéni feladattá - azaz műveltségük és tehetségük függvényévé -, hogy ennek engedelmeskedve működtessék képzeletüket, ennek sugallatából merítsék magát a témát is. Más szóval: hogy a külső képből formálják a belsőt. így álltak elő a nagybányai helyszínek és az ismert bibliai történések közötti megfelelések - kinek-kinek a szubjektív mítosza. Réti szép szavakkal adózik e találkozásoknak, megnevezve egyegy híres kép konkrét, lokális-ösztönző motívumát. A legszebb szavakat azonban a történeti esztétikában is járatos, jobb tollú Lyka Károly szenteli Fereczy Károly a Napkeleti bölcsek, azaz a Háromkirályok (1898) című festményének. Lyka ebben a műben, melynek jól ismeri keletkezéstörténetét, „egy élet érzéstartalmának kivetülését" látja: „Nem a Biblia olvasása keltette benne a vágyat, hogy ezt a képet megfesse. Sőt a keleti legenda egyáltalában nem is foglalkoztatta őt. Ferenczy egyszer hajnalhasadás előtt kilovagolt a nagybányai erdőbe s ott leheveredve a hegyoldalon, elmerült a lombok szürke szövedékének szemléletébe. Lassan, szinte lopva szakadt oda az első napsugár, s most hirtelenül smaragdszínü lett a csipkevilág, amelynek fonadéka mély csöndben függött előtte, mintha ezer titkot rejtene. A levelek harmatján megtörve, tompa világot vetett a sűrűségbe a sugár, hirtelen minden könnyeddé, szinte álomszerűvé vált, halk reflexek áradata kezdte átszőni az erdőt, a szellő megborzolta a lombokat s hosszú fátyolként kanyarodott a magasba a hajnali pára. Mikor aztán a hegy mögül kiemelkedett a nap tányérja, egy csapásra eltűnt a misztikus látomány, s prózai valóságában hevert előtte az erdő. A festőt ez a hangulat annyira megragadta, hogy ismételten kilovagolt hajnalt látni. Nappal és éjjel foglalkoztatta az erdő misztériuma, amelyet szomjasan fogadott magába. Lassankint beleélte magát a rövid negyedórák e mesevilágába, s a hegyoldalon heverészve szívta magába a titokzatos hangulatot, amely bűvös keleti mesékre emlékeztette. Szinte várta, hogy egyszerre széjjclválik a bokrok lombja, s mint egy ősi regében, ködszínű paripán lovasok alakja kezdjen kibontakozni. Nem bányai legényeké, hanem irreális álomlovasoké, akik jönnek, jönnek, mint a bibliai három királyok, benső erőtől hajtva, szinte láthatatlanul, megkeresni a nagy csodát, amikor megszületik a fény, az élet. így, s nem egy olvasmány útján kezdte az erdő csodáját alakítgatni, belekomponálva a lombok fonadékába a rege lovasait, talán éppen a napkeleti bölcseket. A kép eredete egészen lírai, egészen a hangulat, a látomány, az élmény szülötte."

68 Lyka sokat idézett, fenti soraiba mostantól talán beleolvashatjuk a Klinger, Reviczky, Csók kapcsán felvillantott, általánosabb érvényű fogalmainkat is: a természet híveként fellépő szubjektum transzpozícióját a műalkotásban, a természetmisztikát és az esztétikai miszticizmust egyszerre, a megismerő tcrmészetelvüséggel még szétbontatlan egységben. S talán az is világosabb, miféle régi-új kultusz költözött be Nagybányára. Egyetlen vallás létezett ebben az évszázadot lezáró iskolában, és az a természetnek művészettel hódoló vallás volt. Az iskola maga sem működhetett másképp, mint szabad szellemű emberek szabad társulásaképpen, hiszen zsinórmértékül a szabadság birodalmaként tisztelt természetet vette. Amikor Lyka A nagybányaiak küldetése című fenti cikkét azzal folytatja, hogy Ferenczy és társai a közvetlen természetszemléletből merítettek, s ezt azért tehették, mert közéjük és a természet közé nem ékelődött rendszer vagy stílus,

69 a nagybányaiak máskor is sokat hangoztatott akadémiaellenességét parafrazálja. A művész énjének és a világnak közvetlenül kell egymással érintkeznie; ez az eljárás nem igényel és nem is tűr doktrínát. A függetlenség ilyen értelmű deklarálása újfajta felelősséget jelent az alkotónak, amely már sem intézményhez, sem átadható módszerhez nem köti őt. A külső impulzusnak kell belső szükségletté válnia. A nagybányai erkölcsiség „csak a legbehatóbb, legelmélyedőbb tanulmányt ismeri el értéknek s a tanulmány religiózus komoly-