Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - KIRÁLY Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematikája és a mítoszkereső századvég

ságától nem engedi magát sem a közönség ízlése, sem a hatás növelése kedvéért eltántoríttatni"

70 - fogalmaz Lyka. Ebben az értelemben van a nagybányaiaknak küldetésük. Nemcsak addig megtett útjuk van ezzel méltatva, hanem a jövő is ki van jelölve. A normatív módon értelmezett természetstúdium következetes végigvitele már a tiszta festöiség jegyében induló korszakot készíti elő. A hazai l'art pour l'art-nak az új század első éveire eső születése lesz a „várakozási pont" a nagybányaiaknak mind a Réti, mind a Lyka által előadott, teleologikus eseménytörténetében. Vissza és előre is ez kalauzol. „KÉPROMBOLÁS" A tájat tehát a nagybányaiak számukra létező, nekik rendelt természetként fogták fel, és tették szemléletük tárgyává. A hozzá való gyakorlati-alkotáslélektani viszonyuk kérdésköre legyen az utolsó fonál, amelynek mentén Csók Istvánhoz viszszatalálunk. Emlékszünk még, hogy ő milyen elragadtatással „foglalt hont" ideális fekvésű műterme új tulajdonosaként. Réti is beszámol a kezdeti gyermekes rácsodálkozás közös öröméről, nem mulasztva el méltatni a nagybányai vidék tényleges adottságait sem, ahogy azt a korban rendkívül népszerű miliőelmélet megkívánta. „Nagybányán letelepedve egészen elszakadtak előbbi működésük és iskolájuk helyétől és hatásától. Évek hosszú során át, több mint egy évtizedig - Thormán kívül - egyikük sem fordult meg ezután Parisban, Münchenben. Elhalványult bennük hamar a képtárak és kiállítások emléke, nem állott közéjük és a természet közé semmi, s nem volt a természeten kívül semmi, amire támaszkodhattak volna. Önmagukra voltak utalva teljesen. [...] Mintha tüdejük először telt volna meg tavaszi levegővel s szemük először látott volna sugarat."

71 De Réti elmondja azt is, hogy a gazdag táj taktilis valósága igencsak próbára tette őket, mihelyt palettájukkal megjelentek előtte. A közös mámort egyéni munka követte, amely a festőket külön-külön is ráébresztette az új látványok és új benyomások hatalmára saját befogadó énjük fölött: „Festésük csak ingadozva, elmaradozva követi érzésüket. Nem tudatosak abban, amit megragadnak, s nem engedik át magukat öntudatlanul és egészen annak, ami őket megragadja. Tapogatóznak. Keresik a kapcsolatot az új sugalmak és a korábbról való művészi szándékaik között."

72 Réti itt az emberi mondanivaló túlsúlyára utal a tiszta látvánnyal szemben. Mint tudjuk, a Nagybányán történt letelepedéstől a századfordulóig tartott az a küzdelem, amelynek során a szép természet fokozatosan eluralkodott „szívük témáin" vagyis a külső valóság nyújtotta szemléletélmény a festők belső képalkotó intuícióján. Viszonylag rövid idő alatt bekövetkezett, óriási változásról van itt szó. Új felfedezést jelent majd elsősorban a fény és a levegő, a táj struktúrája, tömegének, vonalainak ritmusa. S nem utolsó sorban a ragyogó napsütés, amely „kedélyüket" is megfordította. Réti csaknem paradox életkori sajátosságnak tekinti, hogy ifjúságukban a „szomorkás alkonyatok és bánatos esték elhalkuló, magukba fulladó színei" ragadták meg őket, és „a teljes napsütés hangos életörömére" nem voltak fogékonyak. „Csupán a századforduló táján kezdtek ráeszmélni Nagybánya különös erejű napsütésére, érces, tömören kovácsolt, sötétzöld nyári vegetációjára, nyáron is átlátszó, tiszta levegőjének fényességére. [...] Az erőfeszítés, amelyet e feladat megoldása követelt, törekvéseikben természetszerűleg háttérbe szorított minden irodalmias, asszociációs elemet."

73 Mint azzal persze Réti is tisztában van, a l'art pour l'art előretörését a koreszmék is segítették, így a kapitulációnak meg kellett történnie. A Háromkirályok Lyka-féle méltatása talán már annak a remekműnek is szólt, amely mindezt megelőlegezte. S az is megkockáztatható, hogy a természet napszakok okozta, titokzatos rezdüléseit figyelő Ferenczy, aki nálunk a napfényfestészet úttörője lett, e kis esszé rejtett utalásai révén „a magyar Monet" szerepébe került. A beavatott teoretikusok jóvoltából abba láthattunk bele, hogy a még tágan értelmezett természetelv milyen keservesen küzdötte be magát a festői gyakorlatba. Az érte folytatott harcnak, amelyben szinte valamennyien megszenvedtek, produkciójuk vallotta kárát. „E »morbus nagybanyiensis« áldozata lett számos, nagy kedvvel indult és félben maradt müvük, számos nagy vászon, évek munkája, kész képek, amelyeket utólag földaraboltak. Benső katasztrófák bizonyságai. Képromok"

74 - olvassuk Rétinél. Ezek sorában szerepel Hollósy sokszor megkezdett, és soha be nem fejezett Rákóczi-indulója, Ferenczy első Hegyibeszéde és Pietája, Thorma Ébredése, Cigány-utcája és a Talpra magyar! című óriási kompozíciója. Csók zárja a sort, akinek egyáltalában vett nagybányai munkássága lett fragmentummá.

75 A tisztán festőileg megvalósítható naturalizmus, radikálisabb etapjában a „tiszta festöiség" eszméje még csak távoli művészi óhajként élt a nagybányaiakban akkor, amikor e müveik többsége napvilágot látott. Amíg bővebb történetükhöz a források hozzá nem segítenek, nem tudhatjuk, hogy az irányzat belső törésvonalainak, illetve az eszmék nyomában járó művészek belső bizonytalanságainak kitéve hogyan is váltak képromokká. De a krónikák, a vallomások és a kritikák újraolvasása után kétségtelen, hogy a nagybányaiak „küldetésének" szervesen alakuló folyamatába nem volt könnyű sem kívülről belelépni, sem belülről megfelelni. Kezdeti idealizmusuk és esztétizmusuk önmarcangoló maximalizmussal terhelődött meg. A századvég zsenikultusza őket is megérintette, annak végletes individualizmusa nélkül. Ez utóbbitól megóvta őket már az a tény is, hogy csoporttá szerveződve léptek fel. A művészi teremtés heroizmusát ők temperálva, az iskolalapítás szolidabb gesztusában élték ki, azt azonban közösségi tettként élték meg. Azzal az egyszerre lelkesítő és nyomasztó tudattal indultak haza, hogy a művészetet magát importálják az európai kultúrából. Mert arról, hogy hazánkban őelőttük csak elszigetelt óriások léteztek - mint Székely Bertalan, Zichy Mihály, Lötz Károly, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál - meg voltak győződve. Csók István nem volt állandó beavatottja e közösségnek, amelynek tagjai egyébként a festés legkritikusabb fázisaiban ugyancsak magányra ítélték magukat. Ezáltal nem lehetett éber részese Nagybánya finom változásokat mutató eseménytörténetének sem. A csatlakozási szándék az ő részéről - hírneve, tehetsége és díjai ellenére - egyéni útkeresés volt. Noha az Académie Juliánban elválaszthatatlan hármast alkottak Ferenczyvel és Grünwalddal, nem azonnal érzékelte, milyen éthoszt, és milyen látásmódot kíván tőle a nagybányaiakkal való szövetség. Első itteni bemutatkozásának, a Dolce far niente című, úgymond „eladásra szánt" miniatűrjének szakmai botlás számba menő, később nagyon szégyellt esete

76 után azonban annál magasabbra tette magának a mércét. Itt megkezdett két nagy vásznának