Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - KIRÁLY Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Csók István nagybányai tematikája és a mítoszkereső századvég

»Pán és családja meghalt. Él az Isten: Nem fűben, fában, kőben, de a szívben. A kicsapongó istenek halottak, Kora lejárt a dölyfös boldogoknak, A szenvedők birják eztán a földet. Édes gyönyör leszen hullatni könnyet. Az erdő hallgatag, szelid magánya A búsulóknak lesz vigasztalása. Ki szomorú nem volt, az mind pogány, Ő rendelé ezt így a Golgothán, Ő, a ki jámbor, irgalmas, szelid S elvette a világnak büneit.« És ím kelet felől, a hol pirosra Leget, párát a hajnal fénye fest: Az ég alján, a földdel összefolyva Feltűnik a kereszt.

26 Gyulai Ágost Reviczky versében a keresztény szellem apotheózisát látta. Mégsem tagadhatta, hogy legfőbb világirodalmi előzménye Friedrich Schiller lehet, akit éppen e monda „mély értelmű pogány" jelentésköre foglalkoztatott. A Görögország istenei (1788) elégikus-filozofikus lírájának ősmozgatója - bár kimondatlanul - valóban Pán. Az ő mindenütt jelenlévő szelleme köti össze isten, ember és természet együttlélegzésének, azonosságának, azaz a boldog aranykornak bájos mítoszait. Hogy szeretve legyen a természet, Rá a hit nemes pecsétet üt, És a méla szem, a merre nézett, Istent látott mindenütt.

27 Mi utaljunk arra is, hogy Schiller másutt, prózában is nyomát hagyta kora legfájóbb veszteségélményének a hellén derű és a Pán alakjában megvolt teljesség elmúltával. Századunkig előremutató elméleti írásainak jelentős részét erre a gondolatra alapozta: „Örökké hozzáláncolva az egésznek csak egyes kis töredékéhez, az ember maga is csak mint töredék képezi ki magát; örökké csak a keréknek, amelyet hajt, egyhangú zaját hallva, sohasem fejti ki lényének harmóniáját, s ahelyett, hogy az emberiséget fejezné ki természetében, csupán foglalkozásának, tudományának lesz lenyomatává." - írja ott, ahol a szabadulás útjaként az esztétikai nevelést, eszközeként pedig a művészetet jelöli meg.

28 Azt a négy sort, amelyben történetünk hajósa éppen Orpheusszal, a dalnokkal összekötve szerepel, érdemes ezért a Görögország isteneiből ideidéznünk: Őt, ki megholt párját követelte, Meghallgatta a zord alvilág S a hajósnak, ki a habot szelte, Két isten lett a mécsvilág. Gyulai Ágost nem tesz ilyen kitérőket, mert érdeklődése vallástörténeti jellegű. Ennek megfelelően a tanulmány további részében alapos áttekintése következik a Pán halálával foglalkozó külföldi - elsősorban német - szakirodalomnak, s ezzel a Magyar Szemle valóságos mozgalmat indít. A következő években egymást követik majd az e körüli filológiai, nyelvészeti, irodalmi, mitológiai természetű szócsaták, amelyekbe a Budapesti Szemle és az Egyetemes Philológiai Közlöny is bekapcsolódik. A századvég-századelő ekkor éli a szöveghagyományozás és az ősfordítások hőskorát, amelyből a nagyobb példányszámú lapok is kiveszik a részüket. Tárgyunkkal kapcsolatban hol az „apokrif" Plutarkhosz a tét, azaz a pogány történet és a keresztény betoldások viszonya, hol a mítosz feltételezett egyiptomi eredete, hol Pán halandóságának kérdése a halhatatlan görög istenek között, hol Reviczky önállósága a téma megtalálásában, hol pedig egyenesen az, hogy az igazi Reviczkyt ki találta meg.

29 Az életében mellőzött, testi-lelki nyomorúsággal sújtott poétának csak most kezdődik igazi, a Nyugat első generációjáig felfelé ívelő recepciója - s megint csak e könnyen popularizálódó munkája nyomán. Pán-mítoszához azonban belátható mennyiségű motivikus analógiát tár fel e terjedelmes sajtóreplika. Nekünk egyébként is azok a szerzők fontosak, akik Plutarkhosz mondáját invenciózusan továbbgondolták, és azt a keresztény szellemmel konfrontálva új ráköltöttek. Az egyetlen számottevő befolyást Schiller mellett Heinrich Heinétől eredeztetik, aki Ludwig Börne című polemikus írásának (1840) második könyvében e plutarkhoszi történettel érvel egy Krisztust Mózessel összevető eszmefuttatásban. Ez így hangzik: „Mózes megindító bensőséggel szereti népét; mint egy anya gondoskodik jövőjéről. Krisztus az emberiséget szereti; szeretete mint nap, melegítő sugaraival körüllángolja az egész földet. Szavai mily enyhítő balzsam a világ minden sebére. Vére, mely a Golgothán kiömlött, minő gyógyforrás minden szenvedő számára. A fehér márvány görög istenek a vértől befecskendve megbetegedtek a benső borzalomtól és soha többé nem gyógyultak meg. A legtöbb már régen sinlődött emésztő kórságban, de az irtózat siettette halálukat. Először Pán halt meg. Ismeritek a mondát, melyet Plutarch beszélt el."

30 S itt a már ismert legenda következik. Heine persze a győztes későbbi legyőzetéséről is szól, de az nem kap teret itt, mint ahogy általában is a lapok arculatától függ, melyik világnézet hivatkozási alapja lesz Plutarkhosz nyitott példázata. Az újabb irodalomban Komlós Aladár ismerte fel Turgenyev hatását, éspedig a Reviczky-vers utolsó passzusának szuggesztív szimbólumában.

31 A keresztében tehát, amely sokáig a magyar költő invenciójának tűnt. A nimfák című prózai költemény (1878) íróhősét egy nyári séta során, erdők, patakok, hegyláncok között misztikus hangulat fogta el. Eszébe jutott a görög hajó az Égei-tengeren, és vele a Krisztus születése idején kelt antik mese. Emlékezve a kihirdetett mondat titokzatos erejére, amelyet a messze nyúló part mindenfelé zokogva visszhangzott, hirtelen vágyat érzett, hogy ő is elkiáltsa magát. A körülötte ujjongó természet azonban nem engedte meg, hogy a halálra gondoljon, ezért azt kiáltotta: „Feltámadott! A nagy Pán feltámadott!" A zöldellő hegykaréjon erre tapssal kísért örömhangok futottak végig, s minden ragyogó ünneppé és Olümposzi nevetéssé változott. Nimfák, drüádok és bacchánsnők szaladtak le a hegyekből a mezőre, élükön Diána, fürtjein a hold ezüst sarlójával. De az istennőnek egyszer csak gyökeret vert a lába, elsápadt, ajka szétnyílt a rémülettől. A kacagás elhalt, a látóhatár szélén pedig, mint tüzes pont, aranykereszt csillant meg egy keresztény templom tornyán. A nimfaraj hirtelen eltűnt, s az író csak sejthette nyomukat a sürü lombháló fehér foltjai között - amik persze