Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - HESSKY Orsolya: Szinyei felfedezése Münchenben (1909-1910)

Szinyei Merse Pál: Fehér fa, 1909. Lappang. A müncheni Galerie Heinemann 1910-es kiállításáról mított a legkonzervatívabbnak. Egy évvel korábban rendezte meg a Diez-iskola reprezentatív bemutatóját, s a Piloty-iskola hasonló kiállításával nyilván hagyományt kívánt teremteni. Wilhelm von Diez (1829-1907) művészetét és pedagógiai tevékenységét tekintve Piloty mellett, illetve után a müncheni akadémizmus egyik legjelentősebb alakja volt. Akadémiai osztályának tagjai egyben követői is voltak, s ők alkották a Diez-iskolát." Piloty a 19. század második felének másik, hasonlóan létrejött „iskolájának" vezetője volt, s mellettük még több, az akadémiai festészeti osztályok vezetőiről elnevezett iskola „működött" Münchenben. A Heinemann által megkezdett sorozatnak azonban nem volt folytatása. Szinyei Merse Pál 1909—1910-es újrafelfedezése előzményének tekinthetjük azt, hogy 1901-ben a VIII. müncheni nemzetközi kiállításon éppen a Majálissal nyert nagy aranyérmet, amellyel akkoriban nagy, ámde rövid életű feltűnést keltett.

12 A fordulatot kétségkívül a már említett Piloty-féle kiállítás hozta meg. Rendezője, Fritz von Ostini az 1890es években tünt fel, mint a Münchner Neueste Nachrichten című napilap művészeti szakírója. Georg Hirth lapja a bajor főváros egyik legfontosabb sajtóterméke, a konzervatív Allgemeine Zeitunggal szemben a modern festészeti irányzatok fő támogatója volt. Ennek különösen a Secession 1892-es megalakulását megelőzően volt jelentősége, amikor a szecesszionizálódás maga botrányos körülmények között, szinte politikai eseményként következett be. Ostini attól kezdve töretlen népszerűségnek és elismertségnek örvendett, művészeti kérdésekben valóságos tekintélyt képviselt. Ostini később a Kunst für Al lének, Ludwig Pecht konzervatív mükritikus művészeti magazinjának is dolgozott. A Diez-iskola kiállításának egy évvel korábbi sikere után kézenfekvőnek tünt Piloty tanítványainak hasonló bemutatása, s a tárlat a sajtóban nagy visszhangot keltett. A fiatal Wilhelm Worringer a katalógus bevezetőjében az Ostini által képviselt kincstári lelkesedéshez képest megfontoltabb, elméletibb megközelítésből ír a kiállításról recenziót a Cicerone című folyóiratba.

13 Véleménye szerint a mester nem közvetlen, hanem indirekt formában fejtett ki hatást a tanítványaira. Az általa képviselt kolorizmus egy egész generáció szükségszerű átmeneti stílusa volt, s Worringer inkább úgy látja, hogy természetszerűleg a Piloty személye által meghatározott művészi közegben is születtek jó képek - azonban nem az ő „iskolájában", mivel szerinte az egyébként kifejezetten a müncheni akadémiára jellemző „iskola"-rendszer valójában egyáltalán nem produkálta jellegzetes, egy-egy mesterre jellemző képek sokaságát. A korszakban született figyelemre méltó alkotások között „az összefüggés sokkal inkább általános fejlődéstörténeti, mint a művész/tanár személyisége által meghatározott természetű".

14 A kiállítás csúcspontjának Leibi müveit tekinti - közülük is a Szinyeiről festett portrét -, ugyanakkor számára a legnagyobb meglepetést Szinyei alkotásai jelentik.

15 Több más kritikus is „meglepetésről", „felfedezésről" beszél, például Georg Jacob Wolf, a kor egyik vezető művészettörténésze. „Von Leibi stammt das frei und groß gemalte Bildnis seines Ateliersgenossen SzinyeiMerse, eines heute fast vergessenen Magyaren, der das enfant terrible der Piloty-Schule war. Einige Bilder seiner Hand lassen erkennen, daß ihn die Lichtprobleme Manets, denen der Franzose seinen Ruhm verdankt, schon vor diesem beschäftigten, und das ihm das Wesentliche des Impressionismus schon