Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - SZINYEI MERSE Anna: Dósa Géza (1846-1871) élete és művészete

SZINYEI MERSE ANNA Dósa Géza (1846-1871) élete és művészete „A múlt ködéből mint imbolygó árnyalakok tűnnek föl az emlékek, hangulatok. A művész, kinek a rég elfeledett emlékét e sorok lesznek hivatva megörökíteni, egyike volt a magyar képzőművészet legnagyobb reménységeinek. Ha életben marad, s megfutja azt a pályát, melyre tehetsége s a kezdet biztató mivolta predesztinálták, egyike lett volna nemcsak a magyar, de az európai képzőművészet oszlopos tagjainak".

1 Erdélyi honfitársa, Kacziány Ödön máig érvényes megállapításának különös aktualitást ad a Magyar Nemzeti Galéria egyik évezredindító új szerzeménye, Dósa Géza: Anya gyermekeivel című festménye

2 (9. kép), mely immár párdarabja, a Nővérek* (10. kép) mellett állandó kiállításunk részét képezi. A Dósánál hat évvel fiatalabb Kacziány is festő volt. Két variációban megjelent és egy kéziratos, harmadik változatban is megőrzött - később még idézendő - emlékezéseiből

4 annak az 1869-es müncheni esztendőnek az élményei tárulnak fel előttünk, mely az első nemzetközi kiállítás révén sorsdöntőnek bizonyult nemcsak Dósa Géza, hanem az egész magyar, sőt közép-európai festészet további sorsa szempontjából is.

5 Akik nem juthattak el Párizsba, itt találkozhattak ugyanis először a hatalmas képtömeg között végre modernebb francia festményekkel is. Courbet és a barbizoni mesterek, illetve a korai, spanyolos Manet-képek felfedezésként hatottak olyan, új utakra törekvő fiataljainkra, mint Paál László, Szinyei Merse Pál vagy Dósa Géza. Dósa leghíresebb kompozíciója, a Bethlen Gábor tudósai körében (3. kép) immár 125 éve, azaz 1876 óta látható az Országos Képtár, a Szépművészeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain, míg más művei csak alkalomszerűen tűntek fel a budapesti, illetve a marosvásárhelyi múzeumok falán, ahol műveinek egy-egy csoportját őrzik.

6 1941-ben Kolozsvárott 16, 1944-ben Marosvásárhelyen 21, 1998-ban ugyanott 34 festménye és rajza képezett egy-egy kis monografikus tárlatot.

7 Budapesten a Galéria 19. századi állandó kiállításának 1987-es átrendezése óta folyamatosan 4, illetve 2001-től immár 5 Dósa-festmény tanulmányozható e sorok írójának rendezésében. Ám magáról az alkotóművészről a tárlatlátogatóknak csak szórványos ismereteik lehetnek. 1953-ban a Marosvásárhelyről elszármazott M. Kiss Pál alapos tanulmányában ismertette ugyan a sokszor egymásnak ellentmondó forrásokból nehezen összeszedhető, töredékes életutat, a megjelenés helye miatt azonban ez a fontos írás csupán a szorosan vett művészettörténeti szakma figyelmét kelthette fel.

8 Neki még lehetősége volt olyan adatközlők kikérdezésére és olyan dokumentumok megtekintésére, melyek számunkra ma már elérhetetlenek - a kutatott életmüvet azonban csupán önmagában, elszigetelten vizsgálta. Azóta mindezt újabb adatokkal pontosíthatjuk, és az összehasonlító vizsgálat révén nemzetközi kontextusba helyezhetjük a mindössze 25 évet élt Dósa Géza művészetét. A tanulmányai befejezése és kétségbeesett halálba menekülése között eltelt pár év túl rövidnek és túlságosan zaklatottnak bizonyult ahhoz, hogy a fiatal művész nagyobb sorozat remekműben kamatoztathatta volna kiváló adottságait. Néhány fennmaradt alkotásának java, melynek alapján mégis érdemes róla részletesebben szólanunk, olyan művészeti kérdésekkel telített, melyek a korszak legjobbjait foglalkoztatták világszerte, Dósának azonban már nem adatott meg következetes kimunkálásuk. Dósa Géza - akárcsak Paál László - Erdélyben, 1846-ban látta meg a napvilágot.

9 Szülei ekkor Nagyenyeden éltek. Dózsa György oldalági leszármazottaiként a 19. századi köznemes Dósak is hűségesek voltak a család forradalmi hagyományaihoz: a jogász apa 1848-as honvéd hadbírói tevékenysége miatt bujdosni kényszerült. Nem is térhetett vissza Nagyenyedre, ezért családja Kolozsvárra követte őt, ahol az apa szappangyárat létesített. A kisfiú művészi hajlama korán megmutatkozott, ezért tízéves korától a kolozsvári Normál Rajzoda tanára, Simó Ferenc foglalkozott vele. A forradalom előtt a gyermek Székely Bertalannak is Simó volt az első mestere - érdekes tény, ha figyelembe vesszük Székelynek Dósára gyakorolt későbbi erős hatását. Simó keresetlen egyszerűségét, tömör kifejezőerejét mindketten életre szóló emlékként őrizték. A tehetséges Dósa-fiú neve a marosvásárhelyi református kollégium 1861-62-es értesítőjében már a rajztanár, ifj. Péterfi Károly segédjeként bukkan fel. Apját ugyanis Marosszék állatorvosának nevezték ki, és ezentúl ott élt az immár két kisleánynyal is gyarapodott család. Géza azonban 1864 őszén apjával együtt Pestre utazott. Míg apja új diploma megszerzése végett az egyetemet látogatta, a fiú a pesti református gimnáziumban készült az érettségire. Emellett arra is szakított időt, hogy délutánonként Székely Bertalantól vegyen leckéket. A Pesten akkor már nagy tekintéllyel rendelkező mester két nagy történelmi képe épp az előző évben került közadakozással a Nemzeti Múzeum kiállítására. 1864 júliusában tért vissza nagy nyugateurópai tanulmányútjáról, melyet a Bajor Nemzeti Múzeum számára készített falképének honoráriuma tett lehetővé.'" Itthon azonban a növekvő család eltartása fokozódó gondot jelentett, ezért kellett Székelynek képmegbízásai mellett tanítványokat is vállalnia. Dósa Gézával a hagyomány szerint örömmel fog-