Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - IMRE Györgyi: A leány azonosítása. Kiss Bálint Jablonczai Pethes János leányától búcsúzik a leopoldvári börtön ablakánál 1674-ben című festményén

A LÁTVÁNY-ALKALOM Az ábrázolás témájának feltárásához induljunk ki Kiss Bálint festményének címéből: Jablonczai Pethes János egyike volt azoknak a református prédikátoroknak, akiket 1674-ben Pozsonyból a felségsértés és hazaárulás vádjával Lipótvárra hajtottak, majd gályarabságra ítéltek és akiket a mártíromságtól II. János György szász választófejedelem közbeavatkozása mentett meg. Alakjához Csernitzky Mária talált történelmi forrást,

12 éppen idősebb Kiss Bálint, szentesi református prédikátor és esperes, táblabíró, a magyar tudós társaság levelező tagja kéziratában, amelyet a debreceni Református Kollégium könyvtára őriz a mai napig.

13 Ebben, a békés-bánáti egyházkerület történetét tárgyaló munkában, 1836-ban a festő atyja dolgozta fel Jablonczai Pethes János életét, ahol megírta a gályarab prédikátorok mártíromságát. Történetírásában ő a rabtárs, Simonides János prédikátor leopoldvári szenvedésének körülményeiről szóló feljegyzéseire támaszkodott: „De a barátaikkal való érintkezés is tiltva volt, azon a címen, hogy a foglyok árulást ne követhessenek el; ezzel a kifogással akarták a foglyokat minden jótéteménytől megfosztani és szörnyű bántalmazással őket hitük megtagadására rávenni. Ezért a foglyok feleségei, hitvesi együttérzéstől hajtva, paraszti ruhában jöttek az erődbe. Vagy napszámban dolgoztak, vagy mise idején, vallási buzgóság színe alatt a templomba mentek, hogy legalább lássák férjeiket, ha nem szabadott velük beszélniük."

14 Kiss Bálint - az atyai ház tudós környezetéig visszanyúló erudícióval kiválasztott - képcíme nem nevezi néven a női főszereplőt. Ettől a hiánytól sajátos hangsúlyt kap képi ábrázolása. A cím történeti jellege és az ábrázolás tanúsító ereje arra készteti a nézőt, hogy a leányalakot hipotetikusan reális történeti figurának tekintse.

15 Alakjának hangsúlyosan nem portrészerü exponálása és a képi téma belső logikája azonban elválasztja a valóság eseményeitől, és immár egy másik, antik témába emeli be, ahol allegorikus alakként, a gyermeki szeretet ideáljának, ikonográfiailag - feltételezésünk szerint - a Caritas Romana témájának megjelenítője. Az elterjedt verziót Dömötör Sándor így foglalta össze: „Egy szabad római nőt, akit főbenjáró bűnnel vádoltak, a praetor megfojtásra ítélt. A triumvir azonban, akire az ítélet végrehajtását bízták, nem volt elég bátor a szörnyű ítélet végrehajtására és elhatározta, hogy éhhalállal öli meg az asszonyt. Olyan lángszívü volt, hogy a halálra ítélt nő leányának naponta egy látogatást is engedélyezett azzal a feltétellel, hogy semmiféle élelmiszert nem csempész be. Pár nap elteltével a halálra ítélt fogoly még mindig élt. A triumvir szerette volna megtudni a rendkívüli jelenség okát. A látogatás idején bekémlelt a tömlöcbe és rájött, hogy az asszony leánya, aki rövid ideje gyermekágyban volt, tejével táplálja anyját. Az érdekes esetről értesítette a bírákat, akik megkegyelmeztek az anyának, sőt évjáradékot ítéltek a leánynak is." Az eredeti római történet egy leányról szól, aki rab anyját táplálta, ami még az antik forrásokban átváltott a rab atyját tápláló leány történetére. Az utóbbi szerepel Valerius Maximus Factorum ac dictorum memorabilium libri IX című művében az V. könyv, IV. fejezetének Externa részében.

16 Kiss Bálint képe így Cimon és Pero történetének megjelenítője. A festmény hátterében feltűnő arc a klasszikus példázat „triumvirja", aki az antik történetben a leány apja iránt megnyilvánuló hősies szeretetének tanúja. Ehhez az ikonográfiái 2. Falfestmény Pompejiből. Nápoly, Museo Nazionale témához való viszonyában tekinti a kompozíciót A keresztény művészet lexikonának magyar kiadása is, amikor a „mell, szoptatás" címszónál Kiss Bálint képét a Caritas Romana 19. századi ábrázolásának magyar példájaként

17 jelöli meg. CARITAS ROMANA - MINT PI ETAS CHRISTIANA Pigler Andor szerint"* Cimon és Pero történetét Valerius Maximus két verzióban is lejegyezte (Kr. u. 31): „A Tiberius császárnak ajánlott gyűjtemény főcélja az volt, hogy bizonyító anyagot, történeti példákat adjon a rétorok és a rétoriskolák növendékeinek. (...) Mindegyik fejezet rendszerint két részre oszlik; ezek közül az első a római történelemből vett példákat, a második az idegen népek történetének hasonló eseményeit, hőseik emlékezetes tetteit és mondásait tartalmazza. (...) A gyűjtemény egész történelmi és erkölcstani könyvtárat helyettesített a középkor tudósai számára." Valerius Maximus kompilációja a későreneszánsz és a barokk festészet egyik kútfője volt, de „egyik monda sem terjedt el oly megszámlálhatatlan ábrázolásban, mint Cimonnak és Perónak jelenete".

19 Pompejiből ismert egy korai freskóábrázolása (2. kép). A variációiban még a 18. század végén túl is élő ikonográfiái képtípusnak elterjedt képi ábrázolására hivatkozott már legkorábbi irodalmi lejegyzése is. Pigler Andor szerint az „1525 és 1545 között lefolyt két évtized alatt vált népszerűvé ez az ikonográfiái típus".

20 Míg Itáliában Raffaello követőinél, északon Dürer környezetében és a nürnbergi kismesterek között, később Rubens körében terjedt el a téma. A történet az újkori előfordulásaiban mint római példa szerepel. A leány a pietas, a Virtutes Romanae egyik megtestesítője lett, akinek cselekedetét a kor a Virtutes christianae megjelenítéseire váltotta át, s a könyörületesség hét cselekedete közé sorolta. Caravaggio a nápolyi Pio Monte della Misericordia templomának