Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - IMRE Györgyi: A leány azonosítása. Kiss Bálint Jablonczai Pethes János leányától búcsúzik a leopoldvári börtön ablakánál 1674-ben című festményén

IMRE GYÖRGYI A leány azonosítása KISS BÁLINT JABLONCZAIPETHES JÁNOS LEÁNYÁTÓL BÚCSÚZIK A LEOPOLDVÁR1 BÖRTÖN ABLAKÁNÁL 1674-BEN CÍMŰ FESTMÉNYÉN* Amikor a következőkben a képek identitásáról beszélünk, a képen elsősorban olyan látvány-alkalmat (Sehangebot) kell értenünk, amely identitással rendelkezik, amennyiben nem helyettesíthető semmiféle a képen kívüli láthatósággal (Sichtbarkeit), azaz arról, miféle világ- és énmegértést hoz létre a nézőben a kép szemlélése (Anschauung). Másodszor a kép nézőjéről kell beszélnünk (...). Az bizonyosra vehető, hogy a néző a kép szemlélése közben annyiban válik szabaddá a tényleges valóságtól, amennyiben a kép saját identitásának megfelelően nem helyettesíthető semmiféle képen kívüli láthatósággal: a kép szemlélésében a néző - hogy Iser megfogalmazásához folyamodjunk -„egyszersmind irrealizálódik", „az ábrázolt jelenlétében" találja magái, azaz egy faktiktisan nem-adott, „távollevő" jelenlétében, s ezáltal a „valóságon kívül". Max lmdahl: Gondolatok a kép identitásáról

1 Dolgozatunk motiválója a kép leányalakja. Azonosításához a láthatósága, a kompozíción belüli helyzete révén igyekszünk eljutni. A leány azonosításával egyúttal tehát a képet is azonosítjuk, az alak identitása, túl ikonográfiái értékén, egyben képi identitás. A „TÁVOLLEVŐ" JELENLÉTÉBEN Kiss Bálint Jablonczai Pethes János leányától búcsúzik a leopoldvári börtön ablakánál 1674-ben

2 (1846) című festménye (1. kép) már bemutatása után, 1846-ban a legnagyobb közmegbecsülésben részesült, mert a Nemzeti Múzeumba került. A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán máig kiemelt helyen látható. Recepciótörténetét áttekintve mégis meglepő, hogy milyen ellentétes indulatokat keltett ez a kép, haragot és empátiát. Egyfelől a műkritikus, Henszlmann Imre zabolátlan haragját váltotta ki, amikor a Pesti Műegylet tárlatán bemutatták.

1 Nehézkes nyelvezetű kritikája célpontjába a képcímben megjelölt lányalak került, amikor a kiállításról tudósított, a Pesti Hírlap 1846. augusztus 13-i számában: „ezen csinálmány felett (...) kár volna szót vesztegetni, ha ezen siralmas tárgy a természetet eltorzító felfogásban annyira nem tűnnek fel némelyek előtt, miképpen mellette a leánynak egészen laposan odavetett alakját észre sem vegyék. Vagy talán Kiss úr, aki oly igen szeret szimbolikus lenni, ezáltal azt akarta kimutatni, mily szerfölött nyomja a leányt a fájdalom?'*

1 Henszlmann egy későbbi kritikájában még élesebb kirohanást intézett Kiss Bálint ellen. Olyan közbeszédre

3 utalt, amely Kiss Bálint akadémikus képességeinek alátámasztására az itáliai reneszánsz festészet folytonosságát látta feltűnni festészetében: „még a dilettánsok közt is meglehetősen gyöngének tartjuk, de a pajtásos dícsérgetések, mik Kiss Bálintot csaknem úgy emelik ki, mintha ő Raffacllo maga volna, kötelességünkké teszik, ezek ellen szavunkat hallatni".

6 Másfelől azonban a Nemzeti Múzeum másolati naplója arról tanúskodik, hogy 1850 és 1853 között legalább tíz művész lemásolta a festményt; ismert Madarász Viktor kópiája is.

7 Gerszi Teréz a már népszerű festmény folyóiratban terjesztett litográfiájáról számolt be.

8 Kiss Bálint a vesztes forradalom után replikát készített művéről, amellyel ő is immár egy új képi igénynek felelt meg. E kópiákat - elődeinkhez hasonlóan - a világosi fegyverletétel utáni korszak morális követelményével összefüggésben tekintjük.

9 Kiss Bálint művét pedig ezekhez viszonyítva a /. Kiss Bálint Jablonczai Pethes János leányától búcsúzik a leopoldvári börtön ablakánál 1674-ben. 1846, Magyar Nemzeti Galéria „magánáhítat képeként" értelmezzük. Úgy gondoljuk, ebben az értelemben társíthatta a témájában feltűnő felekezeti tartalmat az eddigi művészettörténet-írás bizonyos Habsburg-ellenes, illetve osztrákellenes indulattal.

10 A müvet a legutóbbi szakirodalmi előfordulása, a Történelem - kép című kiállítás katalógusa a „nemzeti szenvedéstörténet" képei közé sorolta, amikor a tárgy forradalom utáni kultuszát vette alapul." Dolgozatunk kitűzött szempontját követjük, amikor a müvet magát elhatároljuk heroikus utóéletétől, így egy újabb, nem kevésbé érdekes kontextus lehetősége nyílik meg az értelmezés számára, amely egyúttal feltárhatja az ellentétes fogadtatás képi okait.