Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)
RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: Egy ideális fejedelem és ideális városa a morva reneszánsz kezdetén
Az ifjú Ladislaus Bozkoviczról 1470-ben hallunk először, amikor beiratkozott a bécsi egyetemre. Nem kétséges, hogy Prothasius püspök Mátyás király akkori bécsi tartózkodásának ünnepélyes kereteit használta föl arra, hogy kedvelt unokaöccsét az udvarnál bemutassa. Néhány év itteni alapozás után, itáliai egyetemekre küldte tovább. Egy forrás paviai tanulmányairól beszél. Ha ez így volt, akkor valószínűsíthető, hogy a bécsi bemutatkozás nem volt hiábavaló. A paviai egyetemen volt ugyanis egy alapítvány Branda kardinálistól, egy mindenkori veszprémi kanonok javára, kifejezetten a hitben való erősítés céljából. A Bozkoviczok igen-igen toleránsok voltak a mérsékelt kelyhesek irányában, tehát a paviai erősítésre Ladislaus nagyon is rászolgált. Hogy már ekkor egy veszprémi kanonokságot kaphatott, azt pályája valószínűsíti. Az 1470-es évek második felében már Bolognában tanult. Itt a család régi barátja, Galeotto Marzio is tanára volt. 1481-ben, már mint veszprémi nagyprépost, Ferrarában járt, majd 1482ben Rómában, mint magyar javadalmas iratkozott be a Szentlélek Társulat anyakönyvébe. Ez az út több mint egy évtizedes tanulmányainak befejezését jelenthette. A káptalani statútumok szerint három évi tanulás után illett számot adni, illetve a javadalmat elfoglalni. Valószínű, hogy Ladislaus korábban is járt már Magyarországon. 1482-ben mindenképpen itthon volt. Érdekes, hogy ugyanekkor van egy adat Galeotto Marzio veszprémi tartózkodásáról is. Valószínűsíthető, hogy az itáliai és magyarországi viszonyokkal egyformán ismerős humanistára Prothasius püspök bízta unokaöccse hazakísérését. A mindig nélkülöző és jószimatú Galeotto szívesen csatlakozhatott a nagy karriert ígérő ifjú egyháznagyhoz. Ladislaus Bozkovicz a veszprémi nagyprépostság mellé csakhamar megkapta a brünni társaskáptalan prépostságát is, valamint a püspöknagybácsi székhelyén egy olmützi kanonokságot. A nagy pártfogó, Prothasius püspök 1482 nyarán meghalt, majd ugyanezen év őszén Ladislaus apja is. Az előbbitől megörökölte gazdag humanista könyvtárát, az utóbbitól a családi javakat. Ezek az alkalmak biztosan hazaszólították Morvaországba. Nem tudjuk, hogy egyébként Veszprémben tartózkodotte, vagy a király környezetében, ahol családjának már több tagja is méltóságot viselt. 1485-ben bátyja Jaroslaus, a király cseh kancellárja, a királyné - más forrás szerint Szapolyai István - ármánykodása következtében, hűtlenség gyanújába került. Mátyás eddig nagyon kedvelt hívét lefejeztette. Ekkor valamennyi Bozkovicz elpártolt a királytól. Ladislaus is elhagyta Magyarországot. Moravská Tf ebová nem volt a Bozkovicz család birtoka, 1486-ban Ladislaus vásárolta meg. Rómától fölmentést kért és kapott az addig fölvett egyházi rendek alól, és új birtokán családot alapított. A korábbi földesúr vára a hegyen volt, ő a hegy lábánál elterülő városkában építtette föl kastélyát. A többszöri tűzvész és az átépítések következtében ebből az építményből mára alig maradt valami. Csak a bejárat, a tfebovai reneszánsz kapu őrzi az egykori építtető emlékét. Mindaz, amit Ladislaus Bozkoviczról eddig elmondtunk, egykorú és ma is meglévő forrásokból gyűjthető össze. A 19. század elején J. E. Horky számára ennél még jóval több volt hozzáférhető. A morva történész még használhatta a már akkor is nagyon megviselt állapotban lévő családi levéltárat. Ennek alapján a bécsi Hormayr Archiv 1818-1819-es évfolyamaiban folyamatosan közölte érdekes adatait a Bozkovicz-családról. 9 Ezekből most csak egy csoportot, az új földesúr és városa viszonyát megvilágító közléseket vizsgáljuk a következőkben. Horky szerint a nagyrészt fából épült Tfebovát egy tűzvész 1508-ban teljesen elpusztította. A várúr ekkor megegyezett a bent lakó nemesekkel és polgárokkal az újjáépítést illetően. Legelőször a külső védőfalról gondoskodtak. Tizenegy védőbástyát építtettek meg a földesúrnak munkával is tartozó környező falvakkal. Az úr terve szerint a város főterét szabályos négyzetté alakították, amelyből a várfalak irányába tizenhat utca futott ki. A főtér és az innen induló utcák házainak homlokzatát egyenlő magasságúra tervezték. A homlokzatokat úgy kellett kiképezni, hogy eltakarják a tetőket. A város polgáraiból építési bizottságot szerveztek, a munkálatokat Hieronymus Dubensky irányította. Aki házát a terveknek megfelelően és kőből építtette, az a várúrtól építőanyagot és más kedvezményeket kapott. Ekkor bővítették ki a város vízvezetékrendszerét. A közparkot áttervezték. A templomot és a városházát megújították. A toronyba a Leutomischlből való Wawrzinec az asztronómiai változásokat is mutató órát készített. A földesúr a királytól a polgárok számára a tisztes ipart pártoló, jelentős adókedvezményeket szerzett, majd a városnak a megkülönböztető, vörös pecsét használatának jogát is. Hasonlóan gondoskodott Ladislaus Bozkovicz a földesurasága alá tartozó többi kisváros újjáépítéséről is. A templomokat mindenütt megújíttatta, képekkel látta el. Minden felekezetet egyformán pártfogolt, mert mint egykor nagybátyja, Prothasius püspök, ő is toleráns volt. Itáliában sok kéziratot és nyomtatott könyvet gyűjtött. Látogatói elámultak, amikor könyvtárának ajtaja föltárult. A tudományokat ő maga is művelte. Horky még látta a tőle származó Ovidius kommentárt és egy asztrológiai munkáját . Művelt, a mások meggyőződését is tisztelő fejedelem, aki tudatosan fejlesztett kiváló tulajdonságait környezete, alattvalói boldogftására gyümölcsözteti - ez volt a humanisták, a nagy Guarino nevelési eszménye. Ladislaus Bozkovicz Itáliából hazatérve, mint új földesúr, odahagyta középkori elődjének zordon magasságban és magányban lévő sziklavárát. A városfalon belül, a patakhoz lefutó, lankás, napsütötte domboldalon építette föl új otthonát. Jól érezte magát a város polgárainak körében. Boldogulásukat előmozdítani, mivel ezt a társadalomban betöltött tiszte lehetővé tette, helyzetéből adódó kötelességének tartotta. A polgárok viszont, mivel jóakaratát folyamatosan megtapasztalták, engedtek a számukra új és bizonyára idegen, mert messziről hozott városrendezési terveknek. Mintha a tudós Leonello és az alattvalói között oly szívesen időző, városszépítő-építkező Borsó herceg egyesített ideálképét hozta volna magával Ferrarából Moravská Tfebová új ura. A portré túlságosan is tetszetős. Vajon elfogadhatjuk-e? Horky közleményeinek forrásértékét,