Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)
RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: Egy ideális fejedelem és ideális városa a morva reneszánsz kezdetén
legalábbis bizonyos részleteket illetően, voltak, akik elvitatták. 11 A levéltári anyag elpusztult, vagy lappang. A tfebovai kastély, mai formájában már nem is emlékeztet a régire. A hajdaninak mintáját rajta hiába keresnénk. Megvan viszont a város, és föllelhetők a hajdan magasztalt könyvtár maradványai. Két kézzelfogható forráscsoport tehát van, ami a történeti elbeszélés hitelét erősíti, vagy gyengíti. Moravská Tfebová főtere, ahogyan ma látjuk, nem egészen szabályos négyzet alakú (3. kép). A tér sarkaiból, valamint a felezővonalakból nyolc utca fut, több-kevesebb szabályossággal a városfalak felé. A térbe torkollásnál néhol megvannak még az utca két oldalát áthidaló ívek. A főtér házai, mai formájukban, legkorábban a 16. századból valók. A kapualjakban olvasható évszámok ezt vitathatatlanná teszik. Csakhogy ezek az évszámok a 16. század második felének építkezéseit tanúsítják. Szakértő szem talán fölismerné a korábbi szerkezet és az átépítés vagy fölújítás nyomait. A város fölvirágzása ugyanis a század derekán még nagyobb méreteket öltött. Ha a tizenhat utca nemcsak a tervben szerepelt, akkor a beépítés később is történhetett. A város középkori magja a templommal és az iskolával (mindkettő sokszor átépítve), ma is jól fölismerhető. Árulkodó ennek a városrésznek kusza utcahálózata is. Világosan látszik, ahogyan a régi várost az új, szabályos tervbe belefoglalták. Kissé távolabb kialakították az új városközpontot, a tágas, szabályos teret, és a belőle sugarasan kiinduló utcahálózatot. A tér hajdani dísze, a reneszánsz kút, ma már csak képről ismert. Annyi bizonyos, hogy a középkori város nem szervesen, mintegy észrevétlenül fejlődött tovább. Ehelyett egy rendezési terv szabta meg máig is érvényes arculatát. Alig vitatható, hogy ehhez itáliai várostervek, vagy megvalósult építkezések szolgáltak mintául. A forrásföltárás és az alapos műemléki kutatás együttes eredményei fogják majd eldönteni, hogy milyen városelméleti munkák ismeretének nyomai föltételezhetők. Vagy valamelyik itáliai, újonnan rendezett város képe nyerte meg az új úr tetszését, és mintaként azt követte. Amíg mindez még kérdéses, addig csak föltételezhetjük, hogy Moravská Tfebová az első, ideális tervek alapján megkonstruált reneszánsz város Közép-Európában. Más a helyzet a Bozkoviczok könyvtárával. Ennek sorsáról időről-időre közlemények jelentek meg, már a 19. század elejétől kezdve. 12 Ekkor bukkant ugyanis a tfebovai templom egy zugában egy halom ősnyomtatványra egy városi tisztviselő, a történész Horky apja. A könyvek bejegyzéseiből kiderült, hogy a Bozkovicz-könyvtárból származnak. Ez a lelet irányította a figyelmet a család történetére is. A könyvtár sorsa akkor pecsételődött meg, amikor az utolsó várúr javait a fehérhegyi csata után konfiskálták. Az új tulajdonos, Karl von Liechtenstein erélyes katolizációs intézkedései között ismert, hogy 1631-ben a plébánián cenzúráztatta a város könyveit. Föltételezik, hogy ekkor került oda a kastélykönyvtár anyaga is, majd végleg ott is maradt. Mivel a középkori kéziratok nem voltak protestáns-gyanúsak, azokat nem szállították el a könyvtárból. Ezek azután a svéd megszállás áldozatává, jobb esetben hadizsákmánnyá váltak. Ez utóbbi esetben nem reménytelen, hogy ezen a nyomon egyszer még Prothasius és Ladislaus Bozkovicz, bizonyosan nagyon gazdag könyvtárának nyomaira bukkannak. A múlt században még láttak egy valami módon megmenekedett Laurentius Vallakéziratot ebből a gyűjteményből. 13 A kódex már akkor is nagyon rossz állapotban volt, ma pedig egyáltalán nem található. Ezt különösen sajnáljuk. Ez volt ugyanis az a mű, amit Prothasius Janustól kért kölcsön Padovában, majd később, már mint püspök, újra elkérte tőle. A könyvtár valamikor fölbukkant és részben ma is meglévő köteteiből következtethetünk az egykori gyűjteményre. Klasszikus szerzők műveit tartalmazzák Ficino, Béssarión, Trapezuntius és mások kommentárjaival vagy tolmácsolásában. Vannak még egyházatyák is, továbbá jogtudományi munkák, összességükben a legtipikusabban tükrözik egykorú tulajdonosuk szellemi portréján az itáliai humanizmus félreismerhetetlen jegyeit. A tfebovai várúr és alkotása körül még nagyon sok mindent nem ismerünk. Ismerjük viszont valóságos, kőből formált képmását. Ladislaus Bozkovicz és felesége nagyméretű, kerek reliefportréja fönnmaradt, a vár kőtárában őrzik (4. és 5. kép). Hű másolatuk a kapu mellett befalazva látható. Mindkettőn köriratban a nevük és a fejek mellett az évszám: 1495. Talán a kastély elkészültekor kerültek elhelyezésre. Erre abból következtethetünk, hogy ekkortájt Tfebová már reprezentációra is alkalmas volt. 1497 tavaszán a Buda és Prága között útban lévő Ulászló király itt vendégeskedett. 14 És ismét egy különös véletlen, hogy Galeotto Marziót ugyanebben az évben érte utói a halál, útközben, valahol Csehországban. 15 Tudomásunk szerint, ebben az országban csak a Bozkoviczokkal tartott baráti kapcsolatot. A szerencsés véletlennek köszönhető, hogy mind a kapuknak, úgy a medailonportréknak is megmaradt a párdarabja, és éppen Tovaőovban. Egy várúrnő képmása került elő töredékesen, fölirat és évszám nélkül (6. kép). Állítják, hogy éppen úgy mint a kapuknál, a portréknál is a tovaőovi a kvalitásosabb. 16 Ezek a leletegyüttesek azt tanúsítják, hogy Morvaországban az 1490-es évek elején nagyszabású várépítkezések voltak. A háborús pusztítások és az újjáépítések következtében ezekből a kastélyokból ma már alig-alig maradt valami. Csak néhány csodálatosképpen épségben maradt várkapu nyújt biztos támpontot az időpontot és stílust illetően. Ezek viszont arról tanúskodnak, hogy az egymással sokszor sógorsági kapcsolatban lévő morva főnemesi családok, így a Bozkoviczok és a Tovaőovskyak is, egymásra figyelve, egymást utánozva építkeztek. Ennek az utánzó-másolásnak apró, áruló jele is maradt. Mind a tovaéovi, mind a tfebovai kapu föliratának évszáma: 1492. A tovaőovira ezt római, a tfebovaira arab számjegyekkel vésték föl, kivéve az utolsó számjegyet, mert az mind a két helyen egy áthúzott nagy Z betű. Ez a különös egyezés véletlen nem lehet. Valamelyik mester bizonyosan másolta valóságos mintáját, vagy annak rajzát. 17 Melyik kapu volt a minta? Tovaéov épült korábban vagy Tfebová? Ebbe az alapkérdésbe sűríthető a morva reneszánsz kezdetének egész problematikája. A stíluskritikai elemzések, amint láttuk, még nem hoztak megöl-