Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

LOVAG Zsuzsa: Néhány technikai megfigyelés a magyar koronán

NÉHÁNY TECHNIKAI MEGFIGYELÉS A MAGYAR KORONÁN LOVAG ZSUZSA A magyar korona tanulmányozására soha nem volt olyan lehetőség, mint 1978-ban történt hazahozatala óta. Kutatók, restaurátorok több ízben is vizsgálták, és kitűnő fényképekkel illusztrált könyvből bárki tehet akár aprólékos részletmegfigyeléseket is.

1 Mindennek ellenére a kérdések, megoldatlan problémák ma is számosak. Ez részben természetes, hiszen a korona több, eredetileg nem összetartozó részből alkotott tárgy, és sok évszázados története során többször javították, alakították. Ezeknek az utólagos változtatásoknak nyomai megmaradtak, de nehéz őket értelmezni és főleg nehéz belőlük visszakövetkeztetni az eredeti formára, illetve állapotra. A Koronabizottság 1978-ban roncsolásmentes anyagvizsgálatot tervezett. Az anyagvizsgálat lehetőségének és módszerének meghatározására, esetleges hatásának mérlegelésére az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetét, a debreceni ATOMKI-t és az ELTE Ásványtani Tanszékét kérte fel. A javasolt módszerről, várható eredményeiről nemzetközi tudományos tanácskozáson hangzott el beszámoló.

2 Végül is nem a természettudományos szakemberek véleménye miatt hiúsult meg a vizsgálat. így a korona kutatása mindmáig az autopsziára támaszkodik, ami természetesen nem lebecsülendő, de önmagában korlátozott módszer egy ennyire összetett tárgy vizsgálatára, belső kronológiájának megállapítására. Az alábbiakban néhány kisebb megfigyelést szeretnék leírni, ami előrelépést jelenthet a korona eredeti állapotának megismerése felé. 1. A korona alsó részét képező abroncsról, a corona graecáról Kovács Éva 1980-ban megerősítette, hogy az egy - lényegében érintetlenül megőrzött - bizánci női korona.

3 Ezt az azóta történt vizsgálatok, szemlék sem kérdőjelezték meg, ennek ellenére kísértenek még a szakirodalomban a régi elképzelések az abroncs fölötti oromdíszek utólagos fölhelyezéséről. Számunkra egyértelmű volt, hogy az oromdíszek együtt készültek az abronccsal, csupán felszerelésük módja volt kérdéses. Erre két lehetőség volt, a kereteknek az abroncsra való felforrasztása, vagy az aranylemezből az abroncs pántjával együtt történt kivágása. Technikai kérdés lévén, ötvös szakemberekkel konzultáltunk, Péri Józseffel és Papp Lászlóval, akik a második lehetőség mellett foglaltak állást, ők hívták fel a figyelmet az oromdíszek kereteinek tövénél látható, a vágószerszám megcsúszásából származó nyomokra. Az egyik leghatározottabban látszó, mély karcolás, illetve vágásnyom, az abroncs belső oldalán, a háromszögletű oromdísz tövénél, a keret vonalának folytatásában látható (1. kép). A kérdés elsősorban a készítés technikájára irányult, de megoldása lényeges abból a szempontból is, hogy végleg elveti az oromdíszek utólagos felhelyezésének lehetőségét. 2. Jól ismert tény, hogy a csüngődíszek különböző módon vannak felszerelve az abroncsra. Eredetinek tekinthető az az öt, amelyik az abroncs aljára forrasztott fülekbe van beakasztva, azaz a hátsó, és kétoldalt a két szélső pendilia. (A Szent Demeter képe alatt lévő fülecske letörött, itt a láncot utólag az abroncs szélét szegélyező gyöngysor drótjára akasztották föl.) Az oldalsó négy-négy csüngődísz közül a középső kettőt mindkét oldalon az abroncs szélén fölforrasztott gyöngydrót fölött átfúrt lyukakba akasztották be. Ez a fülekbe való beakasztáshoz képest másodlagosnak tekinthető felszerelési mód. Az így rögzített négy csüngőről mégsincs okunk feltételezni, hogy eredetileg nem tartoztak volna a koronához.

4 Korábbi elhelyezésükre esetleg támpontot ad az a drót, amely ma már funkció nélkül található a baloldali szélső oromdísz tetején. Elölről az oromdísz keretébe fúrt kerek lyukban egy elkalapált végű szögecs látszik (2. kép), amelynek másik vége a hátsó oldalon derékszögben meghajlik és a vége le van vágva (3-4. kép). A szögecs lazán, könnyen forog a lyukban. A lyuk fölött az oromdíszre ültetett gyöngy magas, gyöngydrótból készült csapon ül, amelynek a gyöngy fölött kiálló végét ezüstszalagból hajlított karika veszi körül. A másik szélső oromdísz tetején is megvan a keretet átfúró lyuk, de kisebb, és nincs meg benne az elkalapált végű drót. A tetején lévő gyöngy az előbbihez hasonlóan gyöngydrótból készült csapon ül, amelynek alsó vége az átfúrt lyukon át egészen a zománclemez keretéig ér (5. kép). A csap tetején sajátosan oldották meg a gyöngy lefogását, a huzal kiálló végét négyzetalakban, függőlegesen befűrészelték és a négy oldalt lehajtották. Az egyik lehajló rész letörött (6. kép). A két szélső oromdfszen egykor valami funkciót betöltő lyukakról, illetve drótról Kovács Éva feltételezi, hogy egyegy csüngődísz beakasztására szolgálhattak, ó figyelte meg a bizánci női koronák ábrázolásain - többek közt az