Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

BOGYAY Tamás: Kritikai tallózás a Szentkorona körül

amely ugyancsak 1615-ben jelent meg Ellwangenben Coronae Hungáriáé emblematica descriptio, Magyarország koronájának jelképértelmező leírása címmel. A szerző nemcsak igen művelt, Páduában jogi doktorátust szerzett ember volt, hanem ötvösmester fia, aki maga is kitanulta a mesterséget, jól rajzolt, és művét saját metszeteivel illusztrálta. Ezenfölül Sopron városának országgyűlési és udvari követe, aki ott volt 1608-ban II. Mátyás pozsonyi koronázásán, ö maga írja könyvében: .Amennyire ezt a koronát külső vonásaival éppen a koronázás közben megszemlélve és végignézve - közelében voltam és jelen voltam - megfigyelhettem, ugyanúgy meg is festettem."

35 És mi lett az eredmény? Egy elképzelt korona, sem a leírásnak, sem a jelképmagyarázatoknak, sem a szépen színezett képeknek nincs jóformán semmi közük a reális koronához. Lackner Kristóf mintegy elgondolta, hogy mi mindennek illik ott lennie a magyar király koronáján, hogy kifejezze annak szellemi tartalmát és jelentőségét. Ezt az eszmei konstrukciót nem habozott tárgyi valóságként beállítani. Révay Péter persze sokkal jobban ismerte a koronát, mint tárgyat, de amikor írt róla, ő is hasonlóképp gondolkozott. Ennek a mai ember számára érthetetlen szemléletmódnak akkori uralmát a képzőművészet alkotásai mintegy ellenpróbaként bizonyítják. Hogy a kor igényes udvari művészete hogyan foglalta képbe az akkori reális eseményeket, arra jó példa a Szépművészeti Múzeumban a prágai udvar egyik kiváló festőjének, Hans von Aachennek a képe Győr 1598-ban történt visszafoglalásáról.

36 A történet jól ismert hiteles forrásokból. Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf az éjszaka leple alatt vonultak a város falai alá, az új harci eszközzel, petárdával felrobbantották a kaput és úgy törtek be a városba. Hans von Aachen a tudós udvari művészetben a realisták közé tartozott. A képen valóban reális az éjszaka, de a középen elöl megvilágított főszereplők nem a valóságból vannak véve. A megbilincselt Hungária a császári hatalmat jelképező sasos oszlopba kapaszkodik, mialatt egy meztelen török fogoly leoldja lábáról bilincseit, a másik oldalról Victoria üdvözli. Csak a sötét háttérben látni a felvonuló csapatokat, a császáriak fölött az Istvánffy Miklós leírásában is említett sasmadárral. A valóságos történet voltaképp csak a sötét háttérben, szinte miniatűr méretekben látható a város látképével és a kapunál egy szikra nagyságú fény villanással. A petárdarobbantásra még az emlékeztet, hogy a mester elöl lent a bal sarokba odafestette az új harci eszközt. A jobb sarokba viszont egy hollót festett, aminek német neve (Rabe) Győr német nevét idézi. Az allegóriák és emblémák, mitológiai alakok és jelképek többet mondtak az igényes művelt közönségnek, mint a fizikai valóság. Ilyen légkörben született meg Révay Péter könyve a szentkoronáról: ez a tárgy történetének fontos forrása és sok más tekintetben is érdekes dokumentum. Leírására építeni azonban tudománytalan kalandozás, amely csak zsákutcába vezet. Révay Péterrel tehát nem lehet bizonyítani, hogy a bizánci császárok és Géza király képe eredetileg nem tartoztak a koronához. Az aranyművesek állítják, hogy mivel megbolygatás nyomait viselik, csak utólag kerülhettek oda. Sőt állítják azt is, hogy az egész abroncsnak nincs köze Bizánchoz. A Magyarország szent koronája című, három kiadást is megért könyvben olvasható: „Arra sincs semmilyen komoly alap, hogy a korona bármely eredeti zománcképét bizánci készítménynek tartsuk. Ha szigorúan vizsgálódunk, akkor művészettörténeti indokok alapján sem állíthatjuk ezt, mert tudjuk, hogy bizánci stílusban készült zománcképeket nemcsak Bizáncban, hanem más országokban is készítettek."

37 A művészettörténész, aki ezt az aranyműves szerzőnek sugalmazta, lehet igen sok területen lángelme, de voltaképpen vak. Vele stílusról éppúgy nem lehet vitába szállni, mint egy süketen születettnek zenei harmóniákat magyarázni. A megbolygatás, levétel, visszarakás természetesen nagyon is elképzelhető.

38 Nemcsak azért, mert a hátsó ékkövet II. Mátyás alatt ki kellett cserélni. A koronát tehát ezen a részen is érte sérülés. Van azonban még egy szempont, amire úgy látszik addig nem gondoltak. A corona graeca képei egy hét tagú égi és egy három tagú földi csoportot alkotnak. Az égi szféra általános érvényű, bárhol és bármikor megjelenhet. Példa rá női fejéken a kievi diadém még ünnepélyesebb Deesis kompozíciója.

39 A hátsó három kép a fejdíszt mintegy aktualizálja, személyekhez, időhöz köti. Lehet tehát, hogy akkor kerültek a koronára, amikor eldöntötték, hogy Magyarországra küldik. Az is lehet, hogy eredetileg valóban más képek voltak a helyükön. De ma, az egész korona képprogramját tekintve, mindenesetre helyükön vannak. A jelenlegi állapotában egységes abroncskoronával kapcsolatos fő probléma azonban eredeti rendeltetése. Bárányné Oberschall Magdáé az érdem, hogy felismerte, az oromzatos abronc sa bizánci női koronák típusának felel meg.

40 Azok a történészek, akik mindenképp Géza koronáját akarják benne látni, ezeket utólagos rátéteknek nyilvánítják. így olvashatjuk a Magyarország története tíz kötetben első kötetében is.

41 Ezt az amerika J.P.Kelleher disszertációjában

42 is nagy szerepet játszó elképzelést egyetlen technikai vizsgálat sem igazolta. Az oromdfszek, a „pinnae", az abroncs eredeti alkotórészei. A Magyarország története tíz kötetben első kötete ezzel szemben arra hivatkozik, hogy „ismerünk bizánci ábrázolásokon királyt hasonló diadémmal."

43 Deér József azonban kimutatta, hogy a női koronák oromzatai az antik város-istennők falkoronáira mennek vissza, míg az uralkodók „corona radiata"-ja, a sugaras korona, a császári napkultuszban gyökerezik. Később a képeken elmosódhattak a különbségek, mint pl. a 11. század végi Barberini Psalterium Komnénosz Eleket és Jánost ábrázoló képén is.

44 A férfi vagy női korona vitájában szerintem perdöntő még Géza képe. Megint Bárányné Oberschall Magdát kell idéznem, ő figyelt föl először arra, hogy a császárné viselheti férje képét, éppúgy mint az alárendelt tisztviselők is urukét. Uralkodó saját képével azonban eddig ismeretlen.

45 Nem is lenne semmi értelme. A magyar „képviselő" szó előtörténete tanulságos ebben a tekintetben. A képviselés fogalom lényegéhez tartozik, hogy a képet viselő nem lehet azonos azzal, akinek képét hordja. A Magyarország története tíz kötetben első kötetében ez áll: „A saját képmás viselésének tilalma az adott esetre is érvényes hatállyal nincs igazolva."

46 Szeretném tudni, volt-e valaha